2017. 06. 22.

“Újbuda őrangyala volt” – exkluzív reakciók a Placid atya parkra

Boldogan és Placid atyával kapcsolatban a legnagyobb tisztelettel nyilatkoztak a 777-nek Újbuda prominens személyei azzal kapcsolatban, hogy hamarosan közterület viselheti Placid atya nevét a kerületben: sikerült megszólaltatnunk Simicskó István honvédelmi minisztert, Hoffmann Tamás polgármestert és Urr Zsolt Ipoly plébános atyát is. Mindhárman egyetértettek abban: nagyszerű és örömteli nap a mai a kerület életében!

Simicskó István, honvédelmi miniszter, a terület országgyűlési képviselője:

“Hálásak vagyunk a Teremtőnek, hogy itt, Újbudán volt Placid atyának az otthona, és a szentimrevárosiak lelki életének fejlődését bízta rá a Jóisten. Ezt az újabb feladatot kapta azután, hogy 10 esztendőt töltött embertelen körülmények között a gulágon. Igaz, nem olyan embert próbáló feladat lett, mint amilyet 1946-ban kapott a Szovjetunióban, de nekünk bizony nagyon sokat jelentett. Placid atya életének száz éve alatt többet változott a világ, mint azelőtt bármikor, ezért egyre nagyobb szükségünk van biztos pontokra, stabil értékekre, állandó normákra. Óriási szerepe van ebben az egyházaknak, és nekünk, újbudaiaknak ezért jelentett olyan sokat Placid atya.

hirdetés

Ő évtizedeken át olyan volt Újbudának, mint egy őrangyal.

A lényéből áradó derű 40 éven át ragyogta be a kerületet. Jósága, bölcsessége, humora nagyon hiányzik a közösségünknek. Újbuda közössége Placid atya szeretete nélkül ma biztosan nem ilyen lenne ilyen erős és összetartó. Mindezért számomra, számunkra ő pont olyan jelképe lett Újbudának, mint a Citadella vagy a Feneketlen-tó.

Az, hogy a 777 kezdeményezésére közterületet neveztek el róla, az újbudaiak gyászában is vigaszt jelent. Még csak néhány hónap telt el azóta, hogy itt hagyott bennünket, és ez a gesztus az első lehet azon lépések sorában, amelyekkel emléket állítunk majd Placid atyának. Nagy örömmel fogadtam a javaslatot, és mindent megteszek azért, hogy mielőbb valóra válhasson a kezdeményezés.”

Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere:

“Igazán kivételes ember volt, aki életének minden nehézsége ellenére meg tudott maradni igaz kereszténynek. Kevesebb lett a világ egy remek emberrel. Ennek megfelelően részemről és persze a város vezetés részéről az a legkevesebb, íly módon őrizzük emlékét és napirenden tartjuk személyét, tanítását. Szerencsésnek tartamom magam és hálás vagyok, hogy ismerhettem őt.”

Urr Zsolt Ipoly atya, a Budai Ciszterci Szent Imre Plébánia plébánosa, a Budai Ciszterci Rendház házfőnöke:

“Nagy örömmel olvastam a hírt, hogy a 777 részéről kezdeményezés indult, hogy a kerületben Placid atya emléke egy közterületen fenn maradjon. Örülünk az önkormányzat döntésének, hogy a templommal szembeni kis parkot nevezik el róla. Nagyon köszönöm a kezdeményezést. Sok bátor, hasonlóan igényes és katolikus kultúránkat erősítő, bátor kezdeményezést kívánok!” 

Fotó: Idősbarát Újbuda

BREAKING: Újbuda egyhangúlag megszavazta a Placid atya parkot!

Egyéb
hirdetés

1 Komment

  • Válasz Benkő Mária 2017. 06. 23. 07:26

    Áldott, aki az Úr nevében jön!