Blog, Vágvölgyi Gergely

Boldogok, akik bátrak

Az elmúlt hétvége legmeghatározóbb élménye egy filmnézős este volt. Jópár eleme naplóba kívánkozik, ide inkább azok a gondolatok, amik a film hatására születtek, s amiken sokat töprengtem az elmúlt napokban. Ez a pár bekezdés tulajdonképpen csak közzétett „hangos” gondolkodás, egyfajta sorvezető a további gondolatokhoz és talán egy kicsit kedvcsináló is.

Maga a film nem átlaghollywoodi kommersz, amit naponta töménytelen mennyiségben kapunk az általában kifejezetten silány adók műsorkínálatából (A felhozatal gyönge – az RTL kettő…), vagy amit multiplexekben nézhetünk. Röviden: kakukktojás. Kakukktojás, mert nem kezel tabuként központi értékeket, nem áldrámával operál és nem válik mézes-mázossá, ha megjelenik benne mondjuk a szeretet. Nem is „egyszernézős”.  És – sajnos, de jellemző módon – nem is vetítik mozik, sugározzák tévék, kölcsönzik tékák, vagy high-tech alkalmazások. A bátorság emberei a filmbirodalmak.com oldalon érhető el, nem mindig hibátlan, de összességében kifejezetten jó fordítással és feliratozással.

És most, hogy lehullt a lepel és a film kiléte ismertté vált, gondolkodjunk róla. Nem fogom leírni a történetét, a dráma csúcspontjait, a kibontakozás mikéntjét, egyszerűen azért, mert a filmet látni kell. Szívesen ajánlom is mindenkinek, aki értékes időtöltést és/vagy töltekezési lehetőséget keres, legyen az illető akár már bátor, akár még nem, legyen akár férfi, akár nő. Merthogy A bátorság emberei, miközben elsődlegesen az egyre mélyebb válságba zuhanó férfi- és apatársadalomnak kíván fogódzót nyújtani, elképesztően fontos üzenetet hordoz a nők, a lányok számára is. De erről majd kicsit később.

Számomra a film elsősorban megerősítést jelentett, hogy jó úton járok és amikor az elmúlt években azon gondolkoztam, hogy vajon majd milyen férj és milyen édesapa válik belőlem, illetve hogy az ezzel kapcsolatos céljaimat elérendő milyen alapokra kell építkeznem, jó döntéseket hoztam. Az első két kérdésre adott legalábbis maximalistának jellemezhető válaszomhoz (hadd ne beszéljem ki) megfelelő, sőt, a legbiztosabb alapot sikerült megtalálnom, és noha én magam – emberi természetemből kifolyólag – nem lehetek mindig kőkemény, az alap, amire építek, az. És ha az alapot nem veszítem el, én sem fogok elveszni. Persze kell hozzá hit és bizalom (nehéz időkben különösen sok). A filmből – remélem – sokan megerősítést nyerhetünk, hogy jól döntöttünk és jó irányba haladunk akkor, amikor nap, mint nap tudatosan építkezünk. Már ugye azok, akik nem ad hoc, pillanatnyi érdekek miatt kezdik el a látszatépítkezést… De ez a mozi rendkívüli hatással lehet azokra is, akik még csak keresik az utat és csak esetlegesek, nem kiforrottak az elképzeléseik – nekik is kötelező, mert nagy segítséget tud nyújtani.

Tehát ott tartunk, hogy megerősítést jelent és útbaigazít. Olyan időben teszi mindezt, amikor a társadalmi-morális válság egyik legsúlyosabb oka a családok széthullása, az igazi apák eltűnése gyermekeik mellől akár a szó szoros, fizikai értelmében, akár átvitt értelemben. Amikor a férfi szerepet relativizálják és fogytán vannak körülöttünk a példaképek. Szociológiai és pszichológiai tény, hogy szüleink közül különös oknál fogva apukánk van ránk nagyobb hatással. Ezt reprezentatív felmérések sora mutatja. Példának okáért: egy svájci felmérés eredményei szerint azoknál a családoknál, ahol a szülők közül csak az apa járt rendszeresen templomba, sokkal nagyobb arányban követték példáját a gyerekek, mint azokban a családokban, ahol csak az anya volt rendszeres vallásgyakorló. (Példák hosszú sorát lehetne még említeni, az elmúlt két napban két különböző politikatudományi felmérés is kezembe került ugyanilyen eredményű, politikai-szocializációs eredménnyel.) Miközben véletlenül sem akarom csökkenteni az áldozatos feleségek, édesanyák szerepét, látnunk kell mégis, hogy az apáknak hatalmas a szerepük és a felelősségük a jövő generációival szemben.

hirdetés

Az útbaigazítást olykor direkt eszközökkel, a filmben Istenbe vetett mély hitüket bátran megvalló apák mondataival, imáival teszi az alkotó, míg máskor életutak drámai szövődésén keresztül, indirekt módon mutat olyan helyzeteket, amelyekben saját életünkre, általunk a valóságban is ismert személyekre, sorsokra ismerhetünk. A film egyik nagy erénye tehát, hogy átlagemberek történeteit dolgozza fel, hihető módon, azaz remekül szembesít bennünket: ezek történetesen mi is lehetnénk.

És akkor most beszéljünk a lényegről! Merthogy a lényeg nem az az idő, amit a képernyő előtt töltünk, hanem az azok az évtizedek, amik még előttünk állnak. Ma és a jövőben is olyan férfiakra (férjekre és apákra) van szükségünk, akik számára nem gyengeség jele, hanem erőforrás a hit. Akik nem babonát látnak benne, hanem az életet kiteljesíteni képes kegyelmet. Olyan férfiakra van szükségünk, akik őszintén tudják szeretni feleségüket, mellette állnak az élet legnehezebb pillanataiban és soha nem engedik el a kezüket. Nem érzelgősségből. Nem azért, mert romantikus hősök akarnak lenni, hanem azért, mert a hétköznapokban hősiesen helyt állva kitartanak fogadalmuk mellett, miszerint „jóban és rosszban”. Mert tudják, hogy ugyanerre a támogatásra ők is számíthatnak, és mert tudják, hogy csak így lehet átjutni a túlpartra. Mert valóban: férfiak.

Olyan férfiakra van szükségünk, akik hivatásukként tekintenek apaságukra. Akik tudnak és akarnak keményen dolgozni és küzdeni családjukért, de hazaérve a munkából már nem kemény harcosok, hanem melegszívű családfők, akikre viselkedésük és kitartásuk mellett szeretetükért is felnézhetnek a gyermekeik. (Nemrég hallottam – de jó lenne emlékezni a forrásra! – , hogy a kislányok számára életük első „szerelme” az apukájuk. Nos, kedves apák, Ti határozzátok meg, hogy 5-10 évvel később milyen fiú udvarol majd a lánynak, mert Ti szolgáltattatok példaképet!)

Olyan férfiakra van szükségünk, akik tisztelik a barátaikat. Akik számára az adott szó és a becsület újra jelent valamit. Akik tisztességesek. Akik őszinték. Akik, ha kell, tudnak bocsánatot kérni és megbocsátani.

Akik példaképek.

A képlet egyszerű: ha ilyen férfiakra van szükség, hát legyünk ilyenek!

Korábban azt írtam: a lányok, hölgyek számára is nagyon hasznos a film. Elsősorban azért gondolom így, mert felmutat egy helyes és létező férfiideált. Nem végletekig kidolgozott felsőtesttel, luxusautóval és hatalmas villával, hanem olyan személyiséggel és értékekkel, amik maradandóak és amikre rá lehet bízni egy életet.

Merthogy igazi férfinak lenni nem azt jelenti, hogy valaki a „falu bikája”. Igazi férfinak lenni hivatás. Az egyetlen hivatás, aminek egy férfi számára igazán van értelme.

Sok töprengés után kicsit félve töltöm fel ezt az írást, mert tudom, hogy több pontján félreérthető. Nem tudom, sikerült-e pontosan átadnom azt, amit szerettem volna – tartok tőle, hogy nem teljes mértékben. Nem érzelgősség vezetett, hanem a cél, hogy egy-egy alapvetőnek tűnő, mégis nehéz dologra rávilágítsam a figyelmet. Valószínűleg sokkal érthetőbbé válik az egész, ha az Olvasó is megnézi a filmet. 🙂

A cikk utánközlés. Eredetileg a szerző személyes blogján jelent meg.

Még nem érkezett hozzászólás