Anna legutóbb a híres zarándokhely lelki gazdagságáról írt személyes hangvételű blogot. Ezúttal a portugáliai Fátima magyar vonatkozásairól ír és arról: miként élhető meg katartikusan a nemzettudat háromezer kilométerre szülőföldünktől.
Már-már klisének hat, hogy mi magyarok képtelenek vagyunk összetartani, és egy emberként képviselni egy eszmét vagy véghezvinni egy ötletet. Mielőtt még belenyugodnánk ezekbe a tézisekbe, és átadnánk magunkat a mohácsi vész, világháborúk és széthúzások letargiatengerének, jelentem, vannak kivételek. Igen, szétszóródva élünk a világ sok pontján, de tudunk együtt, egy akaratból szépet és jót alkotni. És ne felejtsük el, nem akárki az égi pártfogónk sem!
Meglepő módon, a magyarság egységének megtapasztalására az egyik legalkalmasabb hely a portugáliai Fátima. Meghökkentő, tudom, hogy hazánktól háromezer kilométerre, egy világhírű búcsújáró helyre kell elmenni a nemzettudat megéléséért, de garantálom, hogy az utazás (vagy a cikk olvasás) végére a Ti szívetek is összeszorul majd az élménytől.
A Fátimai jelenések valamiért több magyar embert is megérintettek, mint például Kardos Illés atyát is, aki – Spanyolországba való menekülése után – az 50’-es évek elején zarándokolt el a kegyhelyre, s látva az ottani viszonyokat, elhatározta: addig nem nyugszik, míg méltó keresztutat nem épít Fátimában.
hirdetés1953-ban megalakult a Fatimai Magyar Kálvária Bizottság, tagjai egytől egyik emigráns magyar lelkészek voltak. Levelet írtak minden külhoni magyarnak, hogy a n
emzet megmentéséért segítsék a tizennégy stáció és egy kápolna megépítését. Kardos atya vezette a gyűjtést, az adományok oroszlánrészét az Egyesült Államokba és Kanadába menekült magyarok adták, de kivette belőle részét a többi külföldön élő magyar is. A keresztutat végül is 1964-ben szentelték fel.
Mikor végigmentem a Magyar Kálvárián – amelyet már magyarul is hirdetnek Fátimában – azt éreztem, otthon
vagyok. A mediterrán fákkal szegélyezett úton egyre-másra bukkant elő az ismerős kettős kereszt motívuma, mely magába foglalja a stációkat. A domborművek alatt pedig magyarul ott áll az adományozó neve és lakhelye. Cleveland, Torontó, New York, és még sorolhatnám hány tengerentúli helyről támogatták a szent célt.
A kálvária végén, egy kisebb dombtetőre érve megpillantottam a Szent István kápolnát is. Még egy darab Magyarország. Beléptem, már szinte nem is csodálkoztam, hogy az oltár felett az üvegablakokban magyar szentjeink képét találom. Mert hát mi sem természetesebb, minthogy Szent László, Szent Imre, Szent Margit fogad a világ egyik legismertebb kegyhelyén?!
Elcsendesedésem után a kápolna tetején lévő kereszthez is felmentem, szétnéztem a tájon és beleszagoltam a levegőbe. Akkor fogott el az a bizonyos lelki áhítattal vegyes magyarságtudat-érzés, hirtelen nagyon büszke voltam honfitársaimra, akik temérdek megpróbáltatás után, távol a hazától mégis tudtak közösen alkotni, nem is akármit.
A Magyar Kálvárián kívül a városban egy tér és egy szobor is őrzi egy másik nagy magyar egyéniség emlékét, Kondor Lajos atyáét. Ő volt Fátima magyar papja, aki ötvenöt éven keresztül, 1954-től élt a fátimai üzenet terjesztésének. Kiadványokat jelentetett meg a jelenésekről, jó kapcsolatban állt Luciával, az egyik látnokkal, nagy szerepe volt a pásztorgyermekek boldoggá avatási eljárásában és a keresztút felépítésében, és persze lelkileg támogatta az idelátogató magyarokat. A 2009-ben elhunyt papot azóta is töretlen tisztelettel emlegetik a portugálok, nem csoda hát, hogy Lajos atya szobrának elkészítését lelkesen támogatták.
Fátimai látogatásom végén eleredt az eső, jól megáztam, és egy elhagyatott bevásárlóközpont WC-jében próbáltam megszárítani magam, de valahogy nem bosszankodtam a történteken. A szívem tele volt szebbnél szebb lelki ajándékokkal, és mind hívőként, mind magyarként megerősödve tértem haza.
Unger Anna
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás