pszichológus
Blog, Egyéb, Téglásy Nóra

5+1 dolog, amiért megérte pszichológushoz járni

Pszichomókus, dilidoki… bőrkanapé… elalszik… csak a pénzem kell neki… szerintem van még pár hasonló sztereotípia, de nem ezekről szeretnék most mesélni, hanem arról, hogy én is jártam pszichológushoz. Anyukám jól ki is akadt rajta. Meg volt még, aki furcsán nézett, csalódott, meg ilyenek. Elmesélem, hogy milyen volt, és hogy nekem miért érte meg ez a kb. 1 év.

Szóval milyen is egy pszichológus, vagy egy segítő beszélgetés, egy terápia? Beszámoló testközelből, kicsit több mint egy év tapasztalattal.

1. Csak rám figyel

Nem nyomkodja a mobilját. Nem kopogtatnak be az ajtón a mondat közepén. Nem felejti el, amit egy hete meséltem neki. Nem keveri össze a neveket, a történeteim szereplőit.
Ezáltal abban az egy órában máris megbecsülve érzem magam, figyelnek rám, foglalkoznak velem. És ez jó érzés, nem kicsit.
Ide tartozik az is (ami bár nyilván gazdasági érdeke is), ha csúnyán nézzük, hogy nem mondja le a találkozóinkat, mint sokszor egy-egy barát, hogy sajnos közbejött valami. Ez a rendszeresség (általában heti) is nagyon sokat segít, hiszen biztonságot ad.

2. Külső szemlélő (nem a múltam vagy a régi énem keresi)

Az egyik ok, ami miatt gyakran pszichológus segítségére szorulnak az emberek, hogy megváltoztak. Velem legalábbis főleg ez volt a helyzet. Történt valami velük vagy a környezetükben, amivel nem tudnak mit kezdeni, és ezért nem a célok felé halad tovább az életük (ha egyáltalán vannak célok).

Nálam a “régi én” helyreállítása, vagyis sokkal inkább egy új, “jó én” megkeresése volt a cél, és azt tapasztaltam, hogy ez nem mindig egyszerű a barátokkal, családtagokkal. Ők valószínűleg azt látták, hogy mennyire megváltoztam, szerintük biztos nem jó irányba, szenvedek, valami megromlott vagy megtört a kapcsolatunkban is, stb. Nehéz nekik elvonatkoztatni ettől.
Arról nem is beszélve, hogy nekik könnyebben mondom, hogy “Áh, te ezt nem érzed át…” vagy “Persze, te még nem voltál ilyen helyzetben, minek akarsz nekem tanácsot adni…” vagy “Jó, de te nem tudod, hogy ez milyen igazából, és ez mennyire nehéz.”
A pszichológus viszont külső szemlélőként néz rám, én pedig mégiscsak “szakértőnek” tartom őt. Ezt tanulta… fizetek neki… valamiért csak jobban adok a véleményére, ha azt érzem, hogy igaza van, és hogy ő hiteles támasz.
Nem ítél el, nincs egy már kialakult képe rólam, ezért csak előre néz, és ebben segít nekem is. Elvonatkoztat sok olyan dologtól, amire én talán túl nagy hangsúlyt fektetek, másik nézőpontokat mutat, nem hagyja, hogy túl sokáig nyavalyogjak – hiszen ő megoldást szeretne találni. Nem érinti őt személyesen a múltam, sem a jelenem! Nem sopánkodik, nem sajnál, nem érzem azt, hogy elrontottam a napját, mert még mindig bukdácsolok, és hiába tudom a jó utat, mégsem tudok valamiért még rálépni (vagy rajta maradni).
Ez hihetetlenül felszabadító, legalábbis ha tudatosul! Nekem ez volt, ami a legtöbbet segített.

3. Dicsér, motivál

A pszichológus hétről hétre, folyamatosan látta a változásokat bennem, az életemben. Persze nem mindig csak előre haladtam, voltak visszaesések, vagy stagnálások is, de ez természetes. Az elmeséléseimből érezte és tudta, hogy milyen lépéseket tettem, és a megfelelő mértékben tudott dicsérni, vagy akár valahogy egy-egy jól irányzott kérdéssel, mondattal sarkallni. Tudta, hogy mi a fejlődés nálam, és soha nem simogatta meg a kis buksim, mégis látszott rajta, hogy elismerően, büszkén hallgat.

4. Vele teljesen őszinte lehetek

Ahogy a papokat, úgy a pszichológusokat is köti a titoktartás. Még azt sem mondja el senkinek, hogy járok hozzá, nemhogy a történeteket és érzéseket, amikről mesélek neki. És hát hogy segítene, ha nem mondok el neki mindent őszintén, ami bennem van? Persze ez személyiség típus kérdése is, valaki biztos nem könnyen megy mélyre, de én tanúsítom, hogy megéri ezt leküzdeni!

5. Legyőzöm az egyik sztereotípiát a fejemben

A pszichológusokról nagyon sokan gondolják, hogy csak a pénzre mennek, hogy nem értenek semmihez, hogy minek fizessek azért, hogy kérdezősködjön, úgyis én beszélek többet, bárkivel tudok beszélgetni, stb. A cikk olvasása közben már biztos te is elképzelted az amcsi bőrkanapét, a szorgosan bólogató szimpatikus úriemberrel/hölggyel, kezében jegyzetfüzet és toll.
Elárulom: nem így néz ki (legalábbis az én esetemben).

Sokkal inkább úgy, mintha egy rendrakás után beszélgetnél a barátnőddel a szobájában. Kicsit idegen a környezet elsőre, meg az egész helyzet, de ez mindennel így van, ami új. Persze ha elmentél, és nem tetszik, lehet mérlegelni: talán nem illetek össze (előfordul!), és mást kell keresned. Talán tényleg nincs is szükséged rá. Talán 3-4 alkalom is elég. Sokban nem különbözik az ügy egy orvos-választástól, vagy egy orvosi kezeléstől: új, fontos a szimpátia, kell szakértelem, aztán meggyógyulsz (vagy legalább elviselhetőbb lesz a fájdalom).

+1 Nem beszél magáról

Csúnya, önző tulajdonság, de olyan jól esett 1-1,5 órát “sírni”, panaszkodni, kételkedni, kérdezni, mesélni, “hisztizni”, bizonytalankodni. Anélkül, hogy neki eszébe jutott volna, hogy “és képzeld, amikor én…” vagy “hát velem ez úgy volt…” – nem. Vagy nekem, hogy “most vissza kellene kérdeznem, hogy És Te hogy vagy?”  Az, hogy én vagyok a középpontban, azt is jelenti, hogy ő nem kér tőlem tanácsot, és nem fakad ki, hogy neki milyen jó/rossz napja van. Egyoldalú a kapcsolat. Ha épp nem vagyok jó formában, akkor ilyenkor levesz minden terhet a vállamról, hogy most nekem biztos nem kell reagálnom, vagy más életéhez segítséget nyújtani. Teljesen objektív szereplője az életemnek, nem látok bele az ő személyes küzdelmeibe. Nem is példakép, mint sokszor a lelkivezető.

*

Fontos! VAN különbség a lelki vezető és a pszichológus között. András atya írt arról, hogy mi a pszichológus feladata, és többek között Linda foglalkozott egy írásában azzal, hogy mibe és miért szólnak bele a papok.

Mindkettő lehet az életed szereplője: Szerintem a lényeg, hogy lelkivezető és atya mindig jól jön a közeledbe! Nem összekeverendő viszont a pszichológussal, akire kisebb eséllyel van szükséged, és leginkább csak átmenetileg, de akkor nagyon jót tesz!
Lépj hátrébb kettőt, nézz magadra, a lelkedre, a kérdéseidre, és kapkodás nélkül dönts! Legyél nyitott az új dolgokra, elég a biztonságos langyos vízből!

Kép: The Times

Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!

Még nem érkezett hozzászólás