Jelen-lét

Jelenlét. Jelen-lét. Jelen lenni. Megállni, s csak lenni, s így igent mondani. A mindennapok forgatagában jó lenne egy-egy pillanatra, pár percre, vagy legalább egy fél órára megállni. Megállni, hogy jelen lehessek, hogy ne csak átrohanjak az életemen, hanem valóban megéljem azt. S igent mondani erre – feltétel nélkül.

Sajnos, ez nem könnyű, sőt számomra nagyon nehéz feladat. Az a típus vagyok, aki nagyon nehezen tud leállni, elcsendesedni – mindig a következő lépésen jár a fejem, s általában több szálon futó feladatokat végzek egyszerre. Mesterképzés nappali tagozaton, főállás, egyéb elfoglaltságok, kezdődő felnőtt lét, egyre több felelősség. Persze, mindenütt maximálisan teljesíteni, de ha lehet, még annál is jobban. Elvárások, elvárások hátán – legtöbb magamtól, magammal szemben.

Persze, azt hiszem, hogy mindezt ügyesen, saját erőmből bírom, viselem, hordozom. Vállalok egy csomó mindent, bár van, hogy nem gondolok tovább – futja még az erőmből, van mit lenyúzni magamról? Hányadik lovat készülök megülni egy fenékkel? Vajon jelen tudok lenni minden egyes feladatomban, de úgy igazán?

Vajon teljes ez a lét? Vajon minden jelen van, minden rendben van? Vállalok, vállalok, de vajon töltekezem-e valahonnan? Véges vagyok, nem én vagyok a kiapadhatatlan forrás…

Egy pap azt mondta nekem, hogy az ember táplálék nélkül rövid ideig bírja, szépen lassan legyengül a szervezete, s felmondja a szolgálatot. Továbbfűzve a gondolatot, azt mondta, így van ez, s még inkább így van ez a lelki életben is: táplálék nélkül a lélek legyengül, egyre mélyebbre kerül – olyan táplálék nélkül, mint a szentáldozás, az imádság, a csend… Istennel töltött minőségi idő nélkül, hosszú távon nehezen lehet bírni, s egyre lehetetlenebb. Innen már nem is akarok, nem is merek tovább menni – el tudom képzelni, de megélni nem akarom, hogy milyen lehet az Atyám nélküli élet.

Sajnos, az utóbbi időben a rendszeres szentáldozást, szentmisén való részvételt leszámítva, egyre kevesebb minőségi időt töltöttem Istennel. Egyre jobban gyengültem – nem imádkoztam, vagy ha éppen mégis, egy-két szónál, egy-egy kósza segélykiáltásnál, s ha éppen volt látásom rá, egy-két köszönömnél többre nehezen futotta. Arról már nem is beszélve, hogy csendben sem igen voltam, ha lehetőségem is adódott volna rá – akadt bőven a nyáron -, elkótyavetyéltem, mindig találtam valami feladatot, valami kibúvót. Mindig zajlott körülöttem az élet – mindig úgy, ahogyan én akartam.

Ma például, miközben Anselm Grün Az igazi boldogság nagy könyve c. könyvét lapozgattam, újabb kincsre találtam, amelyre nem számítottam. Olyan gondolatokat, amelyek segítséget jelentenek számomra – remélem, másnak is, aki hasonló dolgokkal küzd – a jelen helyzetben:

1. Szeresd a jelent és tanulj meg higgadtnak lenni. Igyekezz a higgadtságot gyakorolni azzal, hogy egyszerűen szemléled a dolgokat, amiket látsz. Nézd meg jól a szobádat, de anélkül, hogy bármin változtatni akarnál.
2. Örülj annak, ami van. Érezd át a dolgok lényegét. Hallgasd meg, amit mondanak neked. Nézz bele a tájba, de ne akard a képét fogva tartani. Nézz a valóságra az átalakítás szándéka nélkül. Érzékeld azt, ami van, és hagyd, hogy úgy legyen.
3. Légy higgadt, és új tapasztalatokat szerzel. Mély lelki béke lesz a részed. Felismered mindenben a szépséget. Felfedezed a belső összefüggéseket. És egyre inkább megszabadulsz attól a kényszertől, hogy mindent meg kell változtatnod saját elképzeléseid szerint.
4. Hagyd úgy a dolgokat, ahogyan vannak. Engedd el az elképzeléseidet. Az után új életre kelnek a dolgok.
5. Hagyd a másik embert olyannak, amilyen. Legyen a barátod, vagy ellenséged: Mondj le arról, hogy meg akarj változtatni egy másik embert.
6. Szemléld csupán. Éld bele magad az ő lelkébe: Ő olyan, amilyen.
7. Megszűnnek türelmetlen várakozásaid. Megengeded, hogy a másik ember olyan legyen, amilyen.
8. És felfedezed, mi rejlik benne: Bölcsességben, erőben, vágyban, szeretetben. Higgadtságod gazdagon megajándékoz téged. Jó vezetőd lesz abban, hogy szeretettel bánj az emberekkel.
9. Higgadtan tudsz egészen jelen lenni. Higgadtan tudod a pillanatot élvezni. Higgadtan szabadulsz fel a nyomás alól. Nem kell minden lehetséges dolgot megélned.
10. Megtapasztalod az életet a maga teljességében. Érezni fogod: több nincs is.

Amikor azon gondolkodtam, milyen kép illene ehhez a cikkhez, nem sokat kellett törnöm az agyam, rögtön a fenti kép villant be előttem. Számomra ez a végtelen bizalmat, s az ebből fakadó örömet jelenti.

Bizalommal lenni mások felé nem egyszerű dolog. Nekem az elmúlt hónapokban különösen nehéz volt – életem minden percét, pillanatát, s majdhogynem minden szívdobbantást leltárba vettem. Mindenről tudni akartam. Továbbá állandóan készítettem elváráslistámat – mindenről konkrét elképzeléssel rendelkeztem, s akartam, hogy úgy legyen, ahogy én akarom.

Múlt időben írok, bár ez még jelen van. Változni szeretnék. Azt szeretném, ne az legyen fontos számomra, hogy én mit akarok. Nem akarok mindent tudni, nem akarok előrelátni, nem akarom életem minden percét milliméter pontossággal meghatározni.

Bízni tanulok. Most több olyan helyzet van a magánéletemben, ahol másokra vagyok utalva – ez külön nagyon nehéz terep nekem. Egyik ilyen példa, hogy éppen költözöm – kollégiumból albérletbe. Elkezdem az önálló életemet, megtanulok egyedül élni. Ez nagy kihívás számomra úgy, hogy eddig, életem első huszonhárom évében körülhatárolt volt az életterem, sőt eddig mindig osztoztam rajta valakivel. Egy rakás fontos dologért, amely engem is érintett, más volt a felelős. Most a dolgok egy részét nekem kell menedzselni – földi értelemben. Nekem kell utánajárnom, hogy legyen hol laknom, nekem kell elintéznem a dolgokat, illetve mások igenjére vagy nemjére vagyok, voltam utalva. Viszont van még valami…

Ma Isten nagy ajándékot adott nekem – jelet, hogy megáldotta azon döntésem, hogy bízni tanulok benne. A vészterhes dolgokat kiegyenesítette, a fenti dilemmámmal kapcsolatban minden kisimult.

Azt mondom ezért nektek: Ne aggódjatok életetek miatt, hogy mit esztek vagy mit isztok, sem testetek miatt, hogy mibe öltöztök! Nem több az élet az eledelnél s a test a ruhánál? Nézzétek az ég madarait! Nem vetnek, nem aratnak, csűrbe sem gyűjtenek – mennyei Atyátok táplálja őket. Nem többet értek ti náluk? Ugyan ki toldhatja meg életét csak egy könyöknyivel is, ha aggodalmaskodik? Hát a ruházat miatt miért nyugtalankodtok? Nézzétek a mezők liliomait, hogyan nőnek: nem fáradoznak, nem szőnek-fonnak, mégis, mondom nektek, még Salamon sem volt dicsősége teljében úgy felöltözve, mint egy ezek közül. Ha a mezei virágot, amely ma virít, holnap pedig a kemencébe kerül, így öltözteti az Isten, akkor benneteket, kishitűek, nem sokkal inkább? Ne aggodalmaskodjatok hát, és ne kérdezgessétek: Mit eszünk, mit iszunk? Ezeket a pogányok keresik. Mennyei Atyátok tudja, hogy ezekre szükségetek van. Ezért ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek, s ezeket mind megkapjátok hozzá! Ne aggódjatok tehát a holnap miatt, a holnap majd gondoskodik magáról! A mának elég a maga baja. (Mt 6,25-37)

A fenti szentírási rész az isteni gondviselést mutatja be számunkra. Azt mutatja be, hogy Istennek gondja van felőlünk, soha sem hagy minket egyedül. Ő mindig jelen van.

S pont ezért, ahogy Istennek, nekünk is jelen kell lenni. Nézzük meg a képet még egyszer, majd gondolkodjunk el újra egy kicsit Anselm Grün szavain.

Nem kell mást tennünk, csak jelen lennünk. Nem kell mást tennünk, csak fogni kell a Mennyei Atya kezét, s lenni. Megállni, szemlélni, s elcsendesedni. Engedni, hogy megtapasztaljuk az élet teljességét – úgy, ahogyan az van.

Engedjük, hogy szeressen minket az Isten.

Tóth Evelin

Kép: Mária földjén c. film

hirdetés