A Lelkes Napok reggeli dicsőítő imádságán a zenészek közt egy kisfiú ült a színpadon. A kábelrengetegbe nem gabalyodott bele, nem mocorgott, nem hangoskodott. Csak ott volt. Ott volt édesapja lábánál a dicsőítés alatt.
Csiszér Laci a kilencvenes évek óta teljes idejű szolgálóként járja a magyar falvakat, városokat, hogy a zenén keresztül bevezessen minél többeket az imádságba, hirdesse Isten igéjét. A Lelkes Napokra gyönyörű családjával érkezett, felesége és négy gyermeke elkísérték. A két nagyobb, Abigél és Jázon többször apjuk lábához telepedtek, míg ő a szolgálatot végezte. Látszik ezeken az -egyébként nagyon eleven piciken-, mennyire otthonos számukra a dicsőítés légköre.
A Csiszér gyerekeket látva eszembe jutott saját gyermekkorom. Édesapám, Kunszabó Zoltán diakónus szintén húsz éve teljes idejű szolgálóként végez missziós munkát, ő tanításokon keresztül hirdeti az Örömhírt. Én is ültem az ő lábánál kicsiként, míg beszélt lelkigyakorlatokon, közösségi alkalmakon. Én sem ficánkoltam, nem hangoskodtam, csak ültem apa lábánál. Hallgattam őt.
Hatalmas békesség tölt el ma is ezektől az emlékektől.
Milyen jó lenne, ha néha az Úr lábához is letelepednénk így! Nem dumálni, panaszkodni, kérni, mocorogni, csak figyelni arra, Ő mit tesz, mit mond, és élvezni, Apával vagyok!
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás