Migráns mozaik

Kétségtelenül napjaink legtöbbet tárgyalt témája a migránsválság. Nem könnyű eligazodni a különböző események és a fontosabbnál fontosabb emberek sokszor egymásnak ellentmondó nyilatkozatainak dzsungelében. Ádám Miklós atya, az Ösvény magazin szerzője, árnyalt véleményt fogalmazott meg a témáról. Olvasásra ajánljuk!

Amikor elkezdődött a menekültválság, több csoportban felmerült az igény, hogy beszéljünk róla. Akkor nagyon következetesen nemet mondtam. Nem annyira a témától való félelem volt az, ami arra indított, hogy napoljam el a kérdést. Korábban, a párizsi terrortámadás kapcsán például szándékosan odébb tettem egy másik kérdéskört, hogy azon melegében beszélhessünk róla. Most nem. Ennek az oka egészen egyszerű. Annyi különféle és gyakran szélsőséges érzelmet keltett a kérdés, ami könnyen tartós konfliktussá válhatott egyes csoportokon belül, úgyhogy aránytalan veszélynek tettem volna ki ezeket a csoportokat.

Nemigen hiszem, hogy túlságosan sok újdonságot tudnék mondani a témával kapcsolatban. Az sem célom, hogy megpróbáljak valamiféle hivatalos állásfoglalást megfogalmazni, vagy rávenni bárkit, hogy úgy gondolkozzon, mint én. Szerencsémre azonban elég sok, eléggé különböző csoporttal van lehetőségem együtt dolgozni, így sokféle jó gondolatot hallhatok. A leginkább ezek megosztása a célom.

Azt hiszem, az első és legfontosabb szó, amire a migránstémában szükség van, az árnyaltság.

A hétköznapokban az egyik nagy nehézség, hogy összesen kétféle állásfoglalással találkozhattunk. (Nem azért, mert nincs több, hanem mert általában a leegyszerűsítő megoldások hívei az árnyaltság hiányát hangerővel pótolják. Akinek pedig megfontoltabb az állásfoglalása, az gyakran van annyira politikailag kulturált, hogy inkább nem hozakodik elő a témával, ha úgy érzi, fölösleges feszültségeket keltene.) Ez a két verzió pedig: vagy a migránsok maga az ördög, aki pedig segíti őket, az a gonosz csatlósának tekinthető, vagy a migránsok mind rászoruló emberbőrbe bújt angyalok, aki pedig nem segít rajtuk, az a gonosz hordájának zsoldosa…

Nyilván van a menekültek között olyan, akinek lerombolták a házát, veszélyben volt az élete, a családja, ezért menekülnie kellett. (Hogy miért nem állt meg a szomszédos országban? Erről, azt gondolom, kérdezzük meg az ’56-ban az Egyesült Államokba menekült magyarokat. Azt hiszem, sokféle legitim magyarázattal találkoznánk.) Hogy mindegyikük a háború, a halál elől menekült? Nem, de van köztük ilyen is.

Ostoba lenne az ISIS, ha nem igyekezne a menekültáradattal becsempészni a „háború országaiba” a saját embereit. Akkor mindegyik menekült álruhába öltözött terrorista? Nem, de van köztük ilyen is.

Szíriában egyébként nem kis- számú keresztény él. Egy muszlim szélsőségesek által keltett konfliktusban ők jó eséllyel a kiemelt célpontok között szerepelnek. Tudunk arról, hogy sok szír keresztény útra kelt. Akkor mindegyik menekült keresztény? Nyilván nem, de van köztük ilyen is.

Sokan nem is a háború elől menekülnek. Vannak olyanok, akik a jobb élet reményében keltek útra. Kihasználják a pillanatnyi helyzetet, hogy egyszerűbben bejussanak az öreg kontinensre, hogy szerencsét próbáljanak. (Az már egy következő kérdés, hogy van-e ezzel probléma, vagy voltaképpen joguk van-e az embereknek a jobb élethez, ha hajlandóak tenni érte? Ez megint egy olyan kérdés, amire a válaszom, azt hiszem, ez lenne: ez nem olyan egyszerű.) Akkor most mindegyik menekült voltaképpen gazdasági bevándorló? Nyilván nem, de naivság lenne azt gondolni, hogy nincs köztük ilyen is.

Normális esetben, olyankor, amikor emészthető mennyiségű ember érkezne az EU látókörébe, ki lehetne szelektálni, ki az, akit beenged az Unió, és ki az, akit nem. A nehézséget (és vele az érzelmi leegyszerűsítést) éppen az okozza, hogy ez nem így van.

Olyan tömegek érkeznek, amik miatt a hagyományos módszerek működésképtelennek bizonyultak. Nem egy-egy emberről kell dönteni, hanem tömegekről. Ráadásul elég gyorsan. Egy ilyen helyzetben sokkal nehezebb okos döntéseket hozni.

Egy egyetemista hittanon úgy próbáltunk közelebb jutni a megoldáshoz, hogy animált vitát folytattunk. Ez a módszer abból a tézisből nő ki, mely szerint minden vita azért alakul ki, mert értékeket védünk. Csakhogy, mivel az értékeket nem nevezzük meg, ezért csak az érvek ütköznek. Szerencsésebb megfogalmazni, hogy mi az az érték, aminek a megvalósulását szeretném, és mi az az érték, aminek a megvalósulását a másik ember szeretné. Akkor már rá tudunk nézni, van-e olyan megoldás, ami mindkét értéket magában foglalja. Az animált vitában tehát két csoportra oszlunk. Az egyik csoport képviseli azt a véleményt, hogy be kell engedni az érkezőket, a másik azt, hogy tilos őket beengedni. Miután az egyik csoport megfogalmazza az érvét, a másik csoportnak az a feladata, hogy megfogalmazza, az első csoport milyen érték védelmét célozza meg a saját érvével, és csak ezután reagálhat, vagy mondhat saját érvet.

Rendkívül sokféle érték került napvilágra a hittanóra végére, mindkét oldalon. Voltak köztük súlyosabbak, mint a jogos önvédelem, és voltak kevésbé fajsúlyosak is, mint amilyen a jólét mint érték. A feladat ezután már csak az, hogy valamilyen módon rangsoroljuk a felsorakoztatott értékeket. Tanulságos este volt, mindenkinek javaslom. A sor legtetejére az emberi élet védelme került, de előkelő helyen végzett a kultúra integritása (a helyben lakók és az érkezők számára egyaránt,) és az önvédelem joga is.

Erdő Péter bíboros úr még augusztus 20-án használta a következő kifejezést: rendszerszintű a probléma. Számomra ez is fontos kifejezés. Felveti a felelősség kérdéskörét több szinten is. Európa és általában az első világ felelősségét a kialakult helyzetért és azért, hogy még mindig nem született valódi megoldási terv a probléma orvoslására. Azt gondolom, bár számunkra a migránsválság tűnik „A” problémának, de ez, mondjuk egy szír szempontjából, sokkal inkább csak a tünet. Felveti a kérdést, hogy mi nem profitáltunk-e abból, ami azokban a régiókban zajlott és zajlik. Ez valamilyen szinten azt is jelentené, hogy nem annyira az irgalom a kulcskifejezés, hanem inkább a számla benyújtása.

Felveti a problémakör az adott országok felelősségét a saját állampolgáraik iránt. Hiszen az állam legitimitását a nép adja, amelyik megbízza vezetőit a nép védelmével is (nemcsak a személyi biztonság, hanem pl. az anyagi, gazdasági biztonság tekintetében is). Hogy rendszerszintű a probléma, jelenti azt is, hogy túlnő az egyes országok kapacitásán a nehézség.

De felvetődik az egyes ember felelőssége is. Egy olyan helyzetben, amin nem tud kívül maradni senki, aki munkába menet érinti pl. a Keleti pályaudvart, van jelentősége annak is, hogy az egyes ember mit tesz hozzá szavaiban és cselekedeteiben a konfliktus feloldásához.

Elég sok olyan részlet van még, amit nem érintettem, a missziós lehetőségektől kezdve (beleértve szükség esetén az ellenségszeretet parancsát), az európai keresztény kultúra létezésének vagy nem létezésének problémakörén át az Egyház iránymutatásainak figyelembe vételéig. Nem szándékom kimerítően tárgyalni a témakört, ezt megteszik helyettem mások. Csupán egy dologra hívnám föl a figyelmet: a misekönyvben a különleges szándékok között szerepel egy alkalmi mise, amit a menekültekért és száműzöttekért végzünk. Ennek a misének a bevezető könyörgésében két dolgot kérünk Istentől: hogy a menekültek visszatérhessenek hazájukba, mi pedig, amíg szükséges, segítségükre legyünk.

hirdetés