Néhány nappal ezelőtt megjelentettünk egy cikket “15 katolikus reakció 15 buta mondatra” címmel, ami természetesen nem volt több, mint humor, ám a benne felsorolt mondatok mégis gyakran elhangoznak, úgyhogy úgy döntöttem válaszolok rájuk kicsit komolyabban. Az a tapasztalatom ugyanis, hogy sokszor számunkra egyértelmű dolgok a kívülállóknak elég furcsának tűnhetnek. Így talán nem is annyira “buta mondatok” ezek, mint inkább izgalmas kérdésfelvetések. A cikk három részből fog állni, most az első részéhez öt kérdést választottam ki.
Istent a természetben találom meg, nem a templomban.
Hm. Ha ezt mondod, két dolgot árulsz el magadról: eléggé önző vagy (esetleg magányos), és ráadásul nem érted a szentmise lényegét. Miért mondom, hogy önző (vagy magányos) dolog így gondolkodni? Gondolj csak bele: szép lehet egyedül ünnepelni karácsony este, de azért mennyivel jobb, ha körülöttem van a családom, akiket szeretek. Ki vágyik olyan szülinapi partira, ahol ő az egyedüli résztvevő? Az öröm olyan dolog, amit szívesen osztunk meg (mellesleg a bánat is, de ez egy másik cikk témája lehetne). És a másik dolog: a szentmise lényege. A misén nem pusztán beszélgetünk Istenről, meg olvassuk a Bibliát. A szentmise második része kiemelkedően fontos: Jézus testében részesülünk, azaz egyesülünk vele. Erős, mi? Annyira, hogy amikor először mondta ezt Jézus az apostoloknak, ők is ott akarták hagyni, ahogy egyébként sok tanítványa meg is tette (lásd János evangéliuma 6, 66-67). Jézus többször felszólít, hogy együk az ő testét és igyuk az ő vérét, ez a legbensőségesebb egyesülés, amit el tudsz képzelni. Ezt pedig a természetben – akármilyen szép is az erdő ilyenkor tavasszal – nem tudod megtenni.
Az egyház elnyomja a nőket, és megakadályozza őket abban, hogy papok legyenek.
A mondat első fele furcsa számomra. Ha valaki ma megnéz egy egyházközséget, nem épp azt látja, hogy a nőket elnyomják. A hittanárok nagy része nő, sokszor a kántor, a sekrestyés is nő. Nem mondhatjuk, hogy semmi szerepet nem kapnak, sőt vannak, akik már kezdik pedzegetni, hogy talán újra férfiasítani kéne a hitoktatást, hogy a gyerekek találkozzanak férfi mintával is. Kétségtelen azonban, hogy pappá nem szenteljük őket. De miért? Ennek egyszerű oka van: Jézus nem válaszott ki nőket apostolnak. Ugyan bőségesen voltak nők is a tanítványai között, de úgy tűnik, hogy tudatosan nem választott apostolnak nőt, és a tanítványok követték ezt a szokást, amikor se püspöknek, se presbiternek, se diakónusnak nem választottak ki nőket. Ezt természetesen akár lehetne magyarázni az akkori korszak patriarchális beállítottságával, de mivel Jézus egyértelműen többször is megszegte a kor szokásait (többek között azzal, hogy nőket is elfogadott tanítványnak), azt gondoljuk, hogy ha akart volna nőket apostollá tenni, megtette volna.
A katolikusok imádják a képeket és Máriát.
Ahhoz, hogy megértsd az erre adott választ, vissza kell gondolj a vallástörténet kezdeteire. Az emberiség történetében mindig is (a zsidó kultuszban és a keresztény kultuszban is!) különbség volt a tisztelet és az imádat között. A különbség nagyon egyszerű: akit imádunk, annak áldozatot mutatunk be (ez jelentheti akár egy tömjénszem elégetését, vagy egy állat levágását és elégetését az oltáron). Akit viszont “csak” tisztelünk, annak mondjuk kitesszük a képét a falunkra, hogy emlékeztessen rá minket, és néha megemlékezünk róla, mert fontos számunkra. Az istenségeknek minden korban áldozatokat mutattak be, a hősöknek pedig szobrokat állítottak, hogy emlékezzenek rájuk és tetteikre. Ahogy a büszke apa kiteszi a gyermekei fényképét az irodájában, a gyermek mondjuk a kedvenc énekese képét az ágya fölé, vagy a szerelmes a szerelme képét beállítja a mobilján háttérképnek. Nyilvánvalóan nem imádja pusztán azáltal, hogy a képe ott lóg a falon, vagy ott van a mobilján. Ha már egy kis házi oltárt állítana fel előtte, és esténként tömjénszemet égetne, akkor már elgondolkodnék, hogy valami nincs rendben. A katolikusok áldozatot egyedül Istennek mutatnak be. A szentmise ugyanis áldozat. A zsidó áldozati kultuszból nőtt ki, ami megszűnt Kr. u. 70-ben, amikor a rómaiak lerombolták a templomot. Azóta a zsidó vallásúak nem mutatnak be áldozatot. Ha voltál már katolikus szentmisén, akkor emlékezhetsz rá, hogy egyetlen pap sem mondott soha ilyet pl. hogy “felajánljuk neked, Mária ezt az áldozatot…”. Minden szentmisében a felajánló könyörgés mindig és kizárólag Istenhez szól. Hiába vannak képek a falon, vagy akár szobrok, soha egyetlen szentnek sem mutattunk be áldozatot. Ennek ellenére fontosak számunkra. Éppen úgy, mint egy nemzetnek a hősök, akiknek szobrot állít, és az évfordulón a tetteikről tartanak beszédet a politikusok, hogy tanuljunk tőlük és kövessük példájukat. A szentek ilyen évfordulói az ünnepeik, amikor a példájukból próbáljuk ellesni a keresztény élet fortélyait.
Először együtt kell élnünk ahhoz, hogy kiderüljön működőképes lehet-e a házasságunk.
Meg fogsz lepődni, de ezt a kérdést pszichológusok vizsgálták, és pont az ellenkező következtetésre jutottak. Mivel mára általánossá vált ez a gondolkodás, a pszichológus társadalmat is izgatni kezdte a kérdés: vajon tényleg jó módszer-e ez a házasság kipróbálására. Az eredmények egyértelműek: kimutatták ugyanis, hogy azoknál, akik együtt élnek házasság előtt, 80%-kal magasabb a válási ráta. Ez összetett jelenség, meg sem próbálom megmagyarázni ezen a helyen, hogy miért lehet így. Elég annyi, hogy megnézzük a válások számának emelkedését 1960 óta, amióta hozzáférhetőek a hatékony fogamzásgátlási módszerek (amik lehetővé teszik az elköteleződés nélküli együttélést).
Négy gyerek? De hiszen tudod, hogy az mennyi procedúra…
Bizony az! De micsoda vidám procedúra! Minden pszichológiai kutatás megegyezik abban, hogy sokkal boldogabbak azok az emberek, akik nagy családban nőnek fel, vagy több gyerekük van, mint az egykék és a szinglik. (Természetesen vannak, akik nem maguk választják ezt az életállapotot. Az ő helyzetük sokszor nagyon nehéz.) Nehéz dolog a gyereknevelés? Az. Boldoggá tesz? Bizony! Az igazi boldogság ugyanis nem az élményfürdőkben és a szép kocsikban van, hanem abban, ha olyanok vesznek körül, akik szeretnek. A világ nagyon azt akarja sugallni, hogy a sok pénz és a népszerűség tesz boldoggá. Ha ez így lenne, akkor nem lennének öngyilkosok egymás után Hollywood csillagai és a popsztárok. Mégis minden hónapra jut egy hír, hogy valamelyikük depressziós lett, inni kezdett vagy rászokott a drogra, végül véget vetett az életének. Tudod, papként – a papi hivatás minden szépsége ellenére – azt tudom mondani, hogy talán a karácsony este a legnehezebb az év folyamán. Ilyenkor én azokért imádkozom, akik nem maguk választották ezt az életformát. (Ennek ellenére őszintén mondom, hogy a cölibátus Isten ajándéka, de ez egy másik cikk témája lenne.)
(folytatás következik)
A cikk folytatását itt találod.
Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!
hirdetés
3 hozzászólás
Valóban jó válaszok. Tetszenek, és el is fogadom őket. Mondjuk inkább azokat lehet ezzel meggyőzni, akik amolyan útkeresők, akik hívők, de el vannak bizonytalanítva a hitükben valamiért, akik a vallásosság és nem vallásosság határán vannak.
A 3. ponttal kapcsolatban annyit azért hozzáfűznék, hogy teljesen értem mit akar mondani a szerző, egyet is értek vele nagyrészt, de Máriának állított oltárt láttam már többet is, házi oltárt és templomit is. Olyat is ami előtt gyertyát gyújtottak, és tömjént égettek.
“A katolikusok áldozatot egyedül Istennek mutatnak be. A szentmise ugyanis áldozat. ” Akkor ha egy misét valakinek ajánlanak fel, akkor az kinek szól, Istennek vagy annak akinek felajánlották? Van az az eset, amikor azt mondja a pap, hogy mise XY lelki üdvéért – ezt értem, áldozatot mutatunk be Istennek, azért hogy XY üdvözüljön. De voltam olyan misén, ami Máriának volt ajánlva. Ezen a kérdésen most eltűnődtem kicsit.
Szerintem az első kérdésre adott válasz egy kicsit félrement. Az én értelmezésemben legalábbis az, hogy Istent nem a templomban, hanem a természetben találom meg, inkább arra utal, hogy a templom egy ember által épített, Isten hatalmasságát reprezentáló tudatosan kialakított lenyűgöző tér, a természet pedig maga teremtés kézzelfogható bizonyítéka, így az a maga egyszeűségében reprezálja Istent.
Ezért szerintem van valamennyi igazság az állításban, mert az nem a misét, hanem magát a templom épületét, a mise helyszínét kritizálja.
Egyébként nemrég találtam rá erre az oldalra, és nagyon tetszenek az írásaitok. 🙂 Azt hiszem nyertetek egy rendszeres olvasót.
Nem rossz de az első válasz szerintem is félrement, nem sok köze van a kérdéshez.