2017. 10. 10.

Írország: el akarták hallgattatni a nemi erőszakon átesett nőket

Bátor nők szólaltak fel nemrég Dublinban az Unbroken Ireland által szervezett „Megtörjük a csöndet: nők, akiket a nemi erőszak általi terhesség személyesen érintett” kezdeményezés részeként. Ír barátaim szomorúan számoltak be arról, hogy kétszer is meg kellett változtatniuk a rendezvény helyszínét, mivel a szállodák abortuszpárti tiltakozók nyomására elálltak a megállapodástól.

Bár el akarták hallgattatni a szexuális erőszak átélőit, ők nem hagyták magukat, ezért az utcán mesélték el történetüket az összegyűlteknek. Az erőszakot átélt nőknek nincs kiterjedt érdekképviseletük, a velük történteket csak ritkán osztják meg másokkal az őket érő stigma és szégyen miatt.

Shauna Prewitt, Jennifer Christie és Louis Smith nemi erőszakot éltek át, Rebecca Kiessling pedig erőszak következtében fogant.

„Erőszakból fogantam – mégis ember vagyok.”
Fogantatása körülményei nem tették és nem teszik őt kevésbé emberré.

 

Jennifer Christie üzleti úton volt, amikor megtámadták és megerőszakolták. Jennifer óriási fájdalomról és a megértés hiányáról számolt be, amivel a trauma után szembesült. „A gyermekem nem tehetett a testemet ért támadásról vagy a lelkem sebeiről. Ő mindent megtett a gyógyulásomért – reményt adott számomra. Nem én mentettem meg a fiam. Ő mentett meg engem. Nem egy erőszaktevő gyerekét, hanem a saját babám nevelem fel” – hangsúlyozta.

„Bármi is legyen az abortuszról alkotott nézetünk, úgy gondolom, hogy a legtöbb ember felismeri, hogy ezek a nők fontos szerepet játszanak ebben a vitában, a hangjukat mégis ritkán halljuk” – mondta a Life Institute szóvivője, Niamh Uí Bhriain.

Ezek a nők első kézből ismerik a nemi erőszak traumáját, az ebből fakadó terhességet kísérő nehézségeket, valamint a gyermeküket övező társadalmi megbélyegzést. Azt mondják, hogy őket és hasonló cipőben járó társaikat gyakran elhallgattatja az a stigma és szégyen, amit éreznek. Pedig ez egyedül az erőszaktevőt, a bűnözőt kellene, hogy sújtsa!

 

„Nekem nehezebb volt túljutnom az abortuszon, mint az erőszakon.”
A brit Louise Smith a fenti táblával érkezett a rendezvényre.

Az Unbroken Ireland szóvivője, a szintén nemi erőszakot átélt Laura Ní Chonghaile szerint az abortusz és az ír alkotmány 8. módosítása körüli vitában (amiről itt írtunk korábban) szinte sosem hallgatják meg azokat, akiket az erőszak miatt bekövetkezett terhesség közvetlenül érintett:

“Nem hallgatnak meg minket, a gyermekeinket megbélyegzik, de nem maradunk többé csöndben. Túl sokáig feltételezte azt a társadalom – főképp félreértett együttérzés miatt –, hogy az abortusz az egyetlen válasz, pedig a nők szükségletei ilyen helyzetben komplexek. Meg kell, hogy hallgassanak bennünket.”

Cikkünkkel Shauna, Jennifer, Christie, Louis és minden olyan nő előtt tisztelgünk, akik bátorságot adnak azoknak, akik a legnehezebb helyzetbe kerültek.

Zaymus Eszter
CitizenGO

Forrás:
http://www.unbrokenireland.org
http://www.donegalwoman.ie

Életbevágó
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás