A Notre Dame Egyetem szociológusa, Christian Smith évtizedekig tanulmányozta fiatal emberek kapcsolatát a vallással; kutatásai végeztével meglepő megállapításokra jutott.

A Notre Dame Egyetem szociológusa, Christian Smith évtizedekig tanulmányozta fiatal emberek kapcsolatát a vallással; kutatásai végeztével meglepő megállapításokra jutott.

„A szívemnek nem tudok parancsolni!” – szokták mondani. A szerelem azonban igenis tanulható. Mihalec Gábor pár- és családterapeuta szerint minden egyes nap dolgoznunk kell azon, hogy a házasságunk jól működjön, és nemcsak akarnunk kell, hanem tenni is érte, egymásért. A Képmás magazin cikkét szemlézzük.

A perui származású Karinnak megmutatta Isten, hogy sosem lesz egyedül az anyasága során.

Fedezd fel a böjtölés célját, azt, hogy miért böjtöltek az emberek a Bibliában, és ismerj meg tippeket a saját életedre nézve.

Szókimondó interjút adott a Mandinernek Puskás Balázs, a szaléziak gyermekvédelmi felelőse, aki szerint az Egyháznak transzparensen és félelem nélkül kell kommunikálnia a papok által elkövetett abúzusok témájában. A jogász szerint az esetek óriási károkat okoztak az Egyháznak, viszont azt is látni kell, hogy ma már az elhallgatások helyett zéró tolerancia van érvényben. A Maráczi Tamás által készített beszélgetés legérdekesebb részeit szemlézzük.

A fiatalok egyre később köteleződnek el, és sokan – különböző okokból – egyáltalán nem is kötnek házasságot. Mindez nagyrészt annak köszönhető, hogy a fiatalok számára gyakran negatív minta a szülők rossz házassága vagy válása. A házasság ellen szóló, sokat hallott mondatok dacára, mégis mi értelme van az elköteleződésnek? A Képmás magazin cikkét szemlézzük.

Ahogy haladunk előre az életünkben, mintha egyre több területen kellene megfelelni. De ha csak az elvárások szerint élünk, könnyen megfeledkezhetünk az egyensúlyról, amelyre Isten hív. A TeSó blog írását szemlézzük.

„Nagy terveket nem lehet szőni Isten nélkül. Ha Isten nélkül valók, akkor nem Istenért vannak, hanem saját önző vágyainkból táplálkoznak” – fogalmazza meg Jessica Bryson, a Nyugat -Karolinai Egyetem hallgatója, aki ad 3 tippet is, mit tegyünk, ha nagy döntés előtt állunk. A Relevant Magazine cikkét szemlézzük.
