Mit is jelent valójában az új év megünneplése? Miért fontos nekünk, hogy hangosan megemlékezzünk erről? Pilinszky szokásához híven zseniális írásban fogalmazta meg gondolatait.

Mit is jelent valójában az új év megünneplése? Miért fontos nekünk, hogy hangosan megemlékezzünk erről? Pilinszky szokásához híven zseniális írásban fogalmazta meg gondolatait.

A népszerű ferences szerzetes az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportközpont megnyitóján hívta fel a figyelmet arra, hogyan fenyegeti a sodródó semmittevés és a lustaság a fiatal generációkat. Böjte Csaba szerint a sport jó eszköz ebben a gyermekvédelmi küzdelemben.

Amikor már azt hittük, hogy eleget olvastunk Pilinszky tollából, akkor ilyen kincsekre bukkanunk, mint ez az újévi írás! Lehet-e jobban hangolódni az új esztendőre? Szerintünk nehezen!

Horváth Zoltán terézvárosi plébános a Reszkessetek, betörők! című örök klasszikus film egyik jelenetét is bevonta az éjféli misében elmondott prédikációjában. Lélekemelő beszédének szerkesztett verzióját olvashatjátok.

A vallásos házasságok valamivel kisebb valószínűséggel végződnek válással, mivel a vallás nem ösztönzi a házasság előtti együttélést, amely a válás ismert kockázati tényezője – állítja egy új amerikai kutatás, melyet az Institute of Family Studies készített. Azonban az együttélés nem az egyetlen kockázati tényező.

Életed végén csak egy dolog fog igazán számítani: Megismerted az Isten Fiát? A többi, amin most görcsölsz a karácsony kapcsán, egyáltalán nem fog számítani. Legyen az idei egy olyan karácsony, amikor Jézus van a fókuszban!

Van értelme a karácsonynak? Csak akkor, ha Jézus nem volt őrült, vagy nem hazudott magáról, mert akkor valóban Isten! C.S. Lewis, a Narnia szerzőjének izgalmas érvelése alapján készített hatásos videót az Axióma.

Egy napon veszítette el férjét és szülte meg fiát egy amerikai nő. A szülést 3 héttel hamarabb indították be az édesanya kérésére, hogy a haldokló édesapa találkozhasson a gyermekével.
