„Nem kérdés, hogy Isten meghallgat-e. Csak az a kérdés, hogy lesz-e hitünk” – mondta Barsi Balázs atya a Neked szól! című műsorban. Jézus többször is példabeszédet mondott arról, hogy szüntelenül kell imádkozni és nem szabad belefáradni.

„Nem kérdés, hogy Isten meghallgat-e. Csak az a kérdés, hogy lesz-e hitünk” – mondta Barsi Balázs atya a Neked szól! című műsorban. Jézus többször is példabeszédet mondott arról, hogy szüntelenül kell imádkozni és nem szabad belefáradni.

„Amikor az ember lányának megkérik a kezét, az első pillanatban sokféle érzés és gondolat suhan át rajta. Határtalan öröm, mély szerelem és némi pánik keveredik ilyenkor a lélekben, hisz fiatalon az ember talán fel sem fogja az egy életen át tartó elköteleződés súlyát. Ahogy telik a jegyesség időszaka, szép lassan letisztulnak ezek az érzések. És már nemcsak a kapcsolatunkról és a közös jövőről gondolkodunk, hanem arról is, hogy a megköttetendő frigy milyen hatással lesz a családunkra és baráti kapcsolatainkra.”
A Margaret Blog írását szemlézzük egy fontos, ám ritkán szóbakerülő témáról.

A pápa a június 22. és 26. között megrendezett Családok Világtalálkozóján üzent a házaspároknak, hangsúlyozva, hogy a házasság egy lendületes, kiszámíthatatlan és csodálatos utazás – akárcsak az Istennel való élet. A szülők számára kiemelte, hogy ahogy Isten nem aggodalmaskodó és túlféltő, úgy ők se védjék meg gyermekeiket a legkisebb nehézségektől, szenvedésektől. Ferenc pápa beszédét a katolikus.ma oldalról szemlézzük.

Isten egyszer arra hív bennünket, hogy legyünk egy csendes, nyugodt, bensőséges környezetben Vele – egy másik pillanatban pedig azt halljuk Tőle, hogy szakadjunk ki a kényelmes zónából és menjünk, hirdessük Őt. Erről a témáról szól a Montserrat jezsuita vlog 2. évadának első Útravaló adása. Az impulzust Nevelős Gábor, a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium új rektora mondja, a heti gyakorlatot pedig Nagy Bálint jezsuita atya.

Neves egyházi személyiségekkel beszélget Eperjes Károly abban a dokumentumfilm-sorozatban, amelyben szó esik bűnökről, a történelem hamis vallásairól, az ismeret tudássá válásáról, az ima erejéről, az érzelmi és értelmi vágy különbségéről is. A sorozat címe: Csendhez szokott szív – Úton Eperjes Károllyal.

„Az 1950-es években a katolikusok 80 százaléka járt templomba, mára ez az arány 3 (!) százalékra csökkent. A tömeges templomelhagyás miatt több intézménynek be kellett zárnia. Az amszterdami egyházmegyében várhatóan tíz éven belül a templomok 80 százalékát be fogják zárni.” A Vasárnap.hu cikkét szemlézzük.

Ősi, a Bibliában is felbukkanó mesterségeket próbál ki Mező Misi a Duna Televízió új, Jézus és… című műsorában. A tizenkét részes műsor ma is gyakorlott bibliai szakmák képviselőit mutatja be, teológus, régész szakértő közreműködésével. Bár a Magna Cum Laude frontemberének a zene az élete, az egy évig tartó forgatáson katonaként, pásztorként és halászként is helytállt.
A Képmás magazin interjúját szemlézzük.

Az egyház tele van keresztény egyedülálló nőkkel és férfiakkal – nemcsak a fiatal, hanem az idősebb korosztályban is. Tapolyai Emőke pszichológussal, szexológussal arról beszélgettek a Pax TV Életutak című műsorában, miért nem találnak párt oly sokan ma az egyházban, és mit tehetnek azok, akik elakadtak, akár kétségbe is estek az évek óta tartó egyedüllét miatt.
