„Lelki vakságunkon, egész elrontott, Istentől elszakadt életünkön egyedül Jézus Krisztus tud segíteni. Ne csak elmélkedjünk ezen, hanem ténylegesen kiáltsunk hozzá!” Cseri Kálmán református lelkipásztor gondolatait szemlézzük.

„Lelki vakságunkon, egész elrontott, Istentől elszakadt életünkön egyedül Jézus Krisztus tud segíteni. Ne csak elmélkedjünk ezen, hanem ténylegesen kiáltsunk hozzá!” Cseri Kálmán református lelkipásztor gondolatait szemlézzük.

Allyson Rowe korábbi szépségkirálynő, megtérése után mentor és szolgáló, nemrég szülte meg második gyermekét – aki kromoszóma-rendellenességgel jött a világra. A vizsgálatok alapján abban sem voltak biztosak, hogy a baba életben marad, de Allyson bizonysága szerint Isten hűsége és kegyelme ezúttal is megmutatkozott. Instagram-oldalán megosztott megindító történetét szemlézzük.

Biztos ismerős számodra is a túlhajszoltság, amikor nem látod a végét a feladatoknak, a terheknek, és közben nem úgy viselkedsz a hozzád közelállókkal, ahogy szeretnél. A Biblia emberei is ismerték ezt az állapotot, és rajtuk keresztül is láthatjuk, hogy Isten kegyelme mindenre elég! A Csendes percek Istennel egyik bejegyezését szemlézzük.

„Bármennyire is érezzük, hogy nem tudunk megfelelni Isten mércéjének – és persze, hogy nem tudunk –, és bármennyire is tudjuk, hogy valójában a kegyelem fel is oldoz a megfelelési kényszerből, a legrosszabb, ahogyan erre az érzésre reagálhatunk, az a mindent vagy semmit mentalitás.” A TeSó blog erről szóló, igencsak elgondolkodtató cikkét szemlézzük.

Nagy Vanda vendégszerzőnk koraszülöttként jött a világra. A Margaret blognak őszinte interjúban mesélt arról, miért szimbolizálja ez számára a küzdelmet, hogyan kapcsolja össze a hittel és mit jelent számára ma a tény, hogy koraszülött. Szemlénk.

Krízisek mindannyiunk életében vannak, de nem mindegy, hogyan állunk hozzájuk. A hit a legmélyebb völgyön is át tud vinni, és a kihívás legyőzése által megerősödik az életbe és az önmagunkba vetett bizalom is. Erről szól a Montserrat jezsuita vlog legújabb adása, amelyben az útravalót Hiba György jezsuitától, a Jezsuita Roma Szakkollégium lelkészétől, a heti gyakorlatot Nagy Bálint jezsuita atyától, a jezsuiták hivatásgondozójától hallhatjátok.

„Mi, 21. századi fiatalok, kivételes helyzetben vagyunk, mert számos olyan információ áll széleskörben rendelkezésünkre, amely a korábbi korok emberének egyáltalán nem, vagy csak nagyon nehezen volt elérhető. Bármi iránt is érdeklődünk, bármely területen is szeretnénk tudásunkat elmélyíteni, az internet bugyraiban gyakorlatilag minden kérdésünkre rövid idő alatt választ kaphatunk. Sajnos azonban – bár a lehetőség adott – kevesen élünk vele, nehezen fogalmazzuk meg, hogy mi érdekel bennünket.” A Margaret blog cikkét szemlézzük.

„Isten döntött és én igent mondtam rá” — vallja Dr. Keszi Krisztina orvos-misszionárius, amikor megkérdezik, miért vállalta ezt a nehéz szolgálatot. Vallásos családban nőt fel, ami felnőtt korára egy kiteljesedett, teljes odaadást ért el nála. Zambiában először orvosként, később főleg misszionáriusként dolgozott. Elhívásáról, a misszióban megélt tapasztalatairól és Krisztusnak átadott életéről tett bizonyságot a Lét-Ige című műsorban.
