Közösségi oldalán számolt be róla Böjte Csaba testvér, hogy az ő szervezetét is megtámadta a koronavírus. Ennek a „csetepaténak” a részleteit írja le és mindannyiunkat imádkozásra hív!

Közösségi oldalán számolt be róla Böjte Csaba testvér, hogy az ő szervezetét is megtámadta a koronavírus. Ennek a „csetepaténak” a részleteit írja le és mindannyiunkat imádkozásra hív!

A 777-en is többször írtunk a lengyelországi abortusztörvényről. Az M5 Ez itt a kérdés című műsorában is ezt a témát járták körül. Az adás legjobb gondolatait szemléztük.

Személyes hangvételű tanúságtételt tett hitéről Lecrae Moore kétszeres Grammy-díjas amerikai rapper, amelyet a Relevant Magazine közölt. A 19 éves korában megtért énekes többek között olyan mély témákat érint írásában mint a megbocsájtás és a megváltás.

„Sokoldalú lelkipásztorok” címmel érdekes témákat érintett a Ridikül egyik legutóbbi adása, amelyben a 777 olvasói számára ismerős vendégek beszéltek papi és lelkészi hivatásuk mellett arról is, hogy milyen egyéb tevékenységben találtak kihívásokat. Az adás legérdekesebb gondolatait szemlézzük.

Közel két hete kapta el a koronavírust Mohos Gábor püspök, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus titkárságvezetője, aki a NEK honlapján számolt be a betegségéről. Elmondta, hogy nem lehet félvállról venni a fertőzést, mert kiszámíthatatlan, hogy ki, miként reagál rá. Ezért is fontos, hogy felelősségteljesen vigyázzunk egymásra és magunkra is. Tanúságtételét most változtatás nélkül közöljük.

,,A kereszt nem azt jelenti, hogy nézzél már rá és legyen már bűntudatod minden egyes napon a rossz életed miatt. A kereszt azt jelenti, hogy ennyire szeretlek, ennyire elmentem a legvégsőkig és ennyire megteszek mindent, hogy megértsd végre, hogy mennyire szeretlek.” Záborszky Dávid baptista lelkipásztor Facebook-posztját szemlézzük.

Türelem, bátorság, bölcsesség. Ezekre nemcsak Szent Ágostonnak volt szüksége, hanem a XXI. század emberének is, különösen a mai járványhelyzetben. Tapolyai Emőke keresztény pszichológus egyik rövid videóját szemlézzük.

Szerdán a kiskunhalasi járványkórházban elhunyt Balázs Gergely piarista atya, a kecskeméti Piarista Rendház tagja. A 73. születésnapját júniusban ünneplő paptanár koronavírusban hunyt el.
