Amiről kevesen tudnak, az az, hogy Tom Hanks szerepe mögött (Miller százados) a valódi figura Sampson atya, aki szintén részt vett Fritz Niland megmentésében, akit a filmből úgy ismerünk, mint Ryan közlegény.

Amiről kevesen tudnak, az az, hogy Tom Hanks szerepe mögött (Miller százados) a valódi figura Sampson atya, aki szintén részt vett Fritz Niland megmentésében, akit a filmből úgy ismerünk, mint Ryan közlegény.

A hétfő nem mindig indul olyan simán. Egy ima azonban megadhatja egy ilyen nehéz napnak is lendületét.

Szeptember 19-én, kedden a Zappa Caféban tartják meg a Szólj be a papnak! rendezvényt, amely során tabuk nélkül lehet kérdezni egy plébánostól, egy ferences szerzetestől, egy baptista illetve egy evangélikus lelkésztől. Mi viszont a két szervezőt, Kovács Sándort és Végh Zoltánt kérdeztük kocsmai evangelizációról, beszólásról és célokról!

Akár szembesültünk már ezzel a kérdéssel, akár nem, fel kell készülni rá, mert a többséget rendkívül hirtelen éri és az idő hiányában csak kapkodjuk a gondolatainkat.

A Billboard keresztény zenék toplistáján Zach Williams dala már a 4. helyre jött fel. Nektek hogy tetszik?

Időről időre szeretnénk nektek megmutatni a magyar költészet Istenről szóló remekműveit: most Túrmezei Erzsébet versét hoztuk el Nektek!

Ugye nem még mindig az „Én Istenem, jó Istenem…” az esti imád? Ha igen, ha nem, engedd meg, hogy adjunk egy tippet!

Kopernikusz, Kepler, Newton – a történelem legnagyobb tudósai közé tartoztak, korszakuk különleges zsenijeik. S habár gyakran fizikaórán csak fogtuk a fejünket miattuk, mindannyian tudjuk, hogy rengeteget köszönhet nekik a ma embere. De vajon hogyan vélekedtek Isten létezéséről?
