Az elmúlt hetek egyik kiemelt témája a sorra felszínre kerülő szexuális visszaélések és zaklatások botrányos sora. Egymás után dőlnek le ikonok, neves művészek, külföldön politikusok esnek nagyon magasról nagyon mélyre – saját bűneik eredményeképpen. A bocsánatkérés pedig általában elmarad, vagy cinikusra sikerül, mindez pedig elfogadhatatlan.
Csodás szimbolikája van a harang és a keresztelőkút összefüggésének: életünk Isten felé halad…
Ha az utcán vagyok, általában rohanok. Képes vagyok egyáltalán meghallani ezeket az áldott szenteket, akik a világot a háttérből tartják össze körülöttünk? Reményik Sándor verse.
A keleti és nyugati kereszténység közötti egyik legszembetűnőbb különbség az, hogy eltér a keresztvetés iránya. Amellett, hogy más vallásokban hasonló gyakorlatok ugyanúgy léteznek, ez a szokás már a kereszténység korai időszakától eredeztethető.
Jézus vega volt? Baj-e egyáltalán, ha valaki az? És mit csináljunk, ha valaki akár egyik, akár másik oldalról megintene bennünket? Hogyan állnak a témához a keresztények? Ezt a kérdéskört járjuk most kicsit körbe.
A reggeli fél nyolcas szentmisére siettem. A kellemes nyárutó-ízű október elillant, metsző, hideg szél vágott az arcomba, a ködös reggel már-már zúzmarát varázsolt a vasárnapi ébredező városra.
Nagycsütörtök egy zseniális ünnep! A szertartás minden mondatának hatalmas súlya van. Én most azt a jelenetet emelném ki, amikor Jézus megérkezik, lehajol, és megmossa az apostolok lábát. Még Péterét is, aki először tiltakozik, mert azt gondolja, hogy Jézus nem végezhet alantas szolgai feladatokat.
Az elmúlt napokban, hetekben elárasztotta a (közösségi) médiát az amerikai, majd hazai zaklatási ügyek keltette hír- és véleményáradat. A nép hallatja a hangját: az áldozathibáztatástól az ultrafeminista férfigyűlöletig széles skálán mozognak a hozzászólások. Vajon mi, keresztények, tudunk-e másként közelíteni a témához?