Nagycsütörtök egy zseniális ünnep! A szertartás minden mondatának hatalmas súlya van. Én most azt a jelenetet emelném ki, amikor Jézus megérkezik, lehajol, és megmossa az apostolok lábát. Még Péterét is, aki először tiltakozik, mert azt gondolja, hogy Jézus nem végezhet alantas szolgai feladatokat.
Jézus szolga, de nem napszámos, nem “fogdmeg” legény, nem semmirekellő. Jézus szolgál, és ezzel megszenteli a szolgálatot. Hatalmas példa!
20 éve kezdtem ministrálni. Felfoghatatlan az a kegyelemáradat, amit az évek során kaptam. Az oltár és az Oltáriszentség közelsége mindig egy nagyon fontos része volt a hitem megélésének, és mindig vágyva-vágytam rá. Kisgyermekként mindig abban bíztam, hogy én vihetem majd az oltárra a kelyhet, megfogott a szolgálat varázsa.
A Chemin Neuf közösség logója jut eszembe.
hirdetés
Az előtérben a szolgálat áll. A terített asztalhoz, a közösség életébe a szolgálaton keresztül juthatunk be. Bármennyi áldozattal jár is a szolgálat, a gyümölcse mindig többszörös.
Ahogy egyre érettebbé váltam, szépen lassan kialakult bennem valami megmagyarázhatatlan vonzalom a liturgia iránt is. Beleszerettem. Talán nem tévedek, ha azt mondom, hogy sokszor a nehéz élethelyzeteimben is ez tartott meg. Volt olyan korszakom, amikor úgy éreztem, csak ez maradt nekem. Párkapcsolati csalódás, iskolai kudarcok, beilleszkedési nehézségek sorozata ért, és egyedül a templom volt, illetve a szolgálat, ahol a helyemen éreztem magam. Áldásos időszak volt ez. A ministrálást oltárszolgálatnak is nevezzük, és ebben van a lényeg. Segítem, szolgálom a papot a legszentebb áldozat bemutatásában.
Ahogy minden szolgálat, úgy a ministrálás is rengeteg örömöt jelent és jelentett nekem mindig is. Például egy római ministránstalálkozón, ahol a csaknem 1000 fős magyarok miséjén ministrálhattam egy hatalmas bazilikában. Vagy a Margitszigeten a bíboros atyánál. (Kevés megrendítőbb van, mint amikor nagycsütörtökön megtömjénezzük az önmagát feláldozó Krisztust az Oltáriszentségben.) Ahogy felnőttem, ministránsvezetővé váltam, és immár én vezettem be a fiatalokat a szolgálat mélyebb rejtelmeibe, én segítettem őket abban, hogy szépen, méltó módon szolgálják a papot, a liturgiát, Krisztust és az Egyházat. És ez hatalmas öröm. Nem felejtem el, amikor egy szertartás után bevonultunk a sekrestyébe, és még másodpercekig nem tudott szólni senki semmit, majd szinte egyszerre mondtuk ki: „Ez szép volt!” És ebben benne van minden. Az, hogy méltó módon ünnepeltük meg a Világ Urát.
Egy szó, mint száz, rengeteget kaptam a ministrálástól, és kapok ma is.
Javaslom, hogy mindenki próbálja megtalálni, hogy hol, milyen módon tudja szolgálni Istent és embertársait.
Gere Dömötör
Kép: Shutterstock
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás