Mivel mindenki nagyon elfoglalt, érthető, hogy senki nem kíván hirtelen plusz nyolc dolgot besűríteni a napjába. A cél nem is ez. A cél az, hogy lassan haladva egyet-kettőt elsajátítsunk ezek közül, dolgozzunk azon, hogy ezek a részünkké válhassanak. Tegyük őket természetes szokássá –akár a fogmosás-, hogy egy percig se gondoljunk nyűgként rájuk!
Aachen a német-holland-belga hármashatár mellett fekszik, 1200 km-re Budapesttől. Gyönyörű dómja a világörökség része, mégis kevesen tudják róla, hogy egyik oldalkápolnája az „Ungarnkapelle”, azaz a „magyarok kápolnája” nevet viseli.
Az elmúlt hetek egyik kiemelt témája a sorra felszínre kerülő szexuális visszaélések és zaklatások botrányos sora. Egymás után dőlnek le ikonok, neves művészek, külföldön politikusok esnek nagyon magasról nagyon mélyre – saját bűneik eredményeképpen. A bocsánatkérés pedig általában elmarad, vagy cinikusra sikerül, mindez pedig elfogadhatatlan.
Csodás szimbolikája van a harang és a keresztelőkút összefüggésének: életünk Isten felé halad…
Ha az utcán vagyok, általában rohanok. Képes vagyok egyáltalán meghallani ezeket az áldott szenteket, akik a világot a háttérből tartják össze körülöttünk? Reményik Sándor verse.
A keleti és nyugati kereszténység közötti egyik legszembetűnőbb különbség az, hogy eltér a keresztvetés iránya. Amellett, hogy más vallásokban hasonló gyakorlatok ugyanúgy léteznek, ez a szokás már a kereszténység korai időszakától eredeztethető.
Jézus vega volt? Baj-e egyáltalán, ha valaki az? És mit csináljunk, ha valaki akár egyik, akár másik oldalról megintene bennünket? Hogyan állnak a témához a keresztények? Ezt a kérdéskört járjuk most kicsit körbe.
A reggeli fél nyolcas szentmisére siettem. A kellemes nyárutó-ízű október elillant, metsző, hideg szél vágott az arcomba, a ködös reggel már-már zúzmarát varázsolt a vasárnapi ébredező városra.