„Az én igám édes, az én terhem könnyű.” Mindig mondták, hogy ha bármi nehézségem van, ha Istenben cselekszem, majd megsegít. Ennek igazságával nem is vitatkoznék, viszont sokáig kevés volt ez nekem, hogy igazán magaménak érezzem az igeszakaszt.

„Az én igám édes, az én terhem könnyű.” Mindig mondták, hogy ha bármi nehézségem van, ha Istenben cselekszem, majd megsegít. Ennek igazságával nem is vitatkoznék, viszont sokáig kevés volt ez nekem, hogy igazán magaménak érezzem az igeszakaszt.

Az Üldözött Keresztények Megsegítéséért Felelős Helyettes Államtitkárság immáron 14. alkalommal hívta össze az érdeklődőket a Pázmány Péter Katolikus Egyetem impozáns dísztermébe, hogy meghallgassuk azon egyházi és világi hívők beszámolóit, akik a világ olyan pontjáról érkeztek, ahol üldözést szenvednek hitük gyakorlása, megvallása miatt.

Megrendülten tudatjuk, hogy Alfie Evanst hajnali fél 3-kor magához vette az Úr.

Ma kezdődik a IV. magyarországi Imádság Háza Konferencia. Idén a Pécsi Imádság Háza szervezésében kerül megrendezésre az Augsburgból honosított rendezvény.

A következő pár sorban egy rövid, húsvéti visszaemlékezést olvashattok
Papp Tamás, mátészalkai káplán „tollából”.

A legtöbb mai csajos film, sorozat, cikk arról szól, hogyan legyünk sikeresek az életben: csak magunkkal törődjünk, a külsőnkkel, a karrierünkkel, csak addig legyünk egy férfival, amíg jól érezzük magunkat, a házasság és a gyerek még várhat, előbb meg kell találnunk önmagunkat, előbb nekünk kell boldognak lennünk.

A szex két házas ember között egy gyönyörű alkotó eleme a házasságnak. Isten megáldott bennünket azzal a képességgel, hogy fizikailag is örömöt tudjunk okozni a házastársunknak. De ha házasság előtt odaadjuk magunkat valaki másnak, akkor a szex teljesen más természetűvé alakul át a kapcsolatban.

Határozott, talán túlságosan is erős levelet publikált a Catholic Link: egy lány levelet írt pornót néző édesapjához. A már házasságban élő hölgy számára jól láthatóan óriási fájdalmat és törést okozott apja pornófogyasztása. Vajon túlságosan erős a reakció, vagy teljesen egyetértetek vele? Bátran írjátok meg véleményeteket, tapasztalataitokat!
