• Kezdőlap
  • Imafal
  • Podcast
  • Webshop
  • Kincsesláda
  • Rólunk
  • Támogatás
777

777

Ferenc pápa: Jézus gondoskodott rólunk

A katolikus egyházfő mikroblogján megjelent üzenetében Jézust a sebesült emberhez lehajoló, azon segítő irgalmas szamaritánussal azonosította.

Az igazi átlényegülés

A 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus kongresszusra történő felkészülés keretében nyílt kiállítás a Pesti Vigadóban Átlényegülés címmel. Kontsek Ildikó, a Keresztény Múzeum igazgatója – munkatársaival együtt – rendkívül ötletes módon, a művészettörténet szerteágazó stílusain keresztül, remek installációkkal kísérelte meg bemutatni és megragadhatóvá tenni számunkra a megragadhatatlant. 

LISIEUX-I SZENT TERÉZ 12 BÖLCS MONDÁSA A SZERETETRŐL

Röviddel az ünnepnapját követően ezek a bölcs szavak emlékeztessenek minket a szeretet erejére.

Egy sebzett lány üzenete

Mindig megtiszteltetés számunkra, amikor valaki saját életéről ír: hatalmas bátorság és szembenézés kell ahhoz, hogy valaki elmesélje történetét. Az alábbi tanúságtétel is így érkezett hozzánk: név nélkül, kíméletlen őszinteséggel és fájdalommal. Írását egy másik olvasónk nekünk küldött levele inspirálta.

„Elhasznált rongynak éreztem magam 16 évesen” – Olvasónk tanúságtétele a szexualitásról

Megdöbbentő tanúságtétel landolt postaládánkban. A most 19 éves olvasónk meséli el, hogyan vesztette el szüzességét 14 évesen, és hogyan élte meg kapcsolatát, melyben a szexualitás teljesen kiüresítette.

„Ami eddig sc-fi volt, az valóság lesz!”  interjú Kiss Ulrich atyával

Október 12-én immáron harmadik alkalommal tartják meg a Management by Jesus szimpóziumot, ezúttal a Fővárosi Közgyűlés dísztermében. Az esemény kapcsán a szervező Kiss Ulrich atyával beszélgettünk mesterséges intelligenciáról, robotokról, és arról hogy vajon az ember nem próbál-e Istent játszani azzal, hogy mesterséges lényeket teremt. 

Amikor a pápa magyarul köszönt téged…

A Vatikánban tartózkodó Palánki Ferenc osztott meg egy kedves történetet saját közösségi oldalán: a magyar püspököt anyanyelvünkön köszöntötte fel a pápa, amikor együtt lifteztek.

Kinek is van szüksége az imára?

Hajlamos vagyok olykor arra gondolni, hogy hát “olyan régen beszéltem már Istennel, csak megérdemelne már egy kis időt, hogy vele töltsek”. De vajon szüksége van-e Istennek arra, hogy beszélgessek vele?

Régebbi cikkek
Újabb cikkek

Népszerű termékek

  • Bérmálási ajándékcsomag – idézetes képeslap és 3D nyomtatott rózsafüzér
    Bérmálási ajándékcsomag – idézetes képeslap és 3D nyomtatott rózsafüzér
    1800 Ft
  • Ministráns ajándékcsomag – idézetes képeslap és 3D nyomtatott rózsafüzér
    Ministráns ajándékcsomag – idézetes képeslap és 3D nyomtatott rózsafüzér
    1800 Ft
  • Elsőáldozási ajándékcsomag – idézetes képeslap és 3D nyomtatott rózsafüzér
    Elsőáldozási ajándékcsomag – idézetes képeslap és 3D nyomtatott rózsafüzér
    1800 Ft

Hirdetés

Blogok és interjúk

  • „Az Ő sebei árán gyógyultunk”- az idei húsvét kegyelme, melyet Istentől kaptam

    „Az Ő sebei árán gyógyultunk”- az idei húsvét kegyelme, melyet Istentől kaptam

    2026. 04. 05.
  • „Az üres sír sejtelme mindent mozgásba lendít” – domonkos nővérek a 777-en

    „Az üres sír sejtelme mindent mozgásba lendít” – domonkos nővérek a 777-en

  • A kereszt drámája után, a feltámadás előtt – nagyszombat a hit fegyelme

    A kereszt drámája után, a feltámadás előtt – nagyszombat a hit fegyelme

    2026. 04. 04.

Könyveink

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei

OLVASTAD MÁR EZT A CIKKET?

Hirdetés

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!

777

Hirdetés

Instagram oldalunk

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

  • ima
  • hit
  • Isten
  • házasság
  • Jézus
  • szeretet
  • tanúságtétel
  • Ferenc pápa
  • Biblia
  • párkapcsolat
  • imádság
  • interjú
  • keresztény
  • karácsony
  • kereszténység
  • egyház
  • abortusz
  • blog
  • család
  • szerelem
  • dicsőítés
  • vers
  • koronavírus
  • életvédelem
  • advent
  • fiatalok
  • katolikus
  • szexualitás
  • bizalom
  • A Papp válaszol!
  • evangelizáció
  • hivatás
  • #csakegygondolat

Láttad már ezt a videót?

Legutóbbi offline

Sorozatok

  • Egy-házban vagyunk! sorozat cikkei

    Egy-házban vagyunk!

Facebook Instagram Youtube Podcast
  • Médiaajánlat
  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Hírlevél
  • About Us
  • Support Us
© 2026 777blog.hu - Minden jog fenntartva! Az oldal tetejére