• Kezdőlap
  • Imafal
  • Podcast
  • Webshop
  • Kincsesláda
  • Rólunk
  • Támogatás
777

777

Mit üzensz a 18 éves önmagadnak?

Egy minden szempontból tipikusnak mondható reggeli rádióműsorban tették fel a kérdést néhány napja a hallgatóknak, mit üzennének a tizennyolc éves önmaguknak, ha egy mondatot eljuttathatnának a múltba. Amíg meg nem érkeztek a válaszok, csak fél füllel hallgattam az adást. Aztán elszomorodtam…

A költő és a hit: 777 OFFLINE évadnyitó Lackfi Jánossal – VIDEÓ

Lackfi János, József Attila- és Prima Primissima-díjas költő, író és műfordító volt a 777 OFFLINE évadnyitó alkalmának vendége, ahol tanúságtétele mellett beszélt saját hitéről, házasságról és istenkapcsolatáról is. Leghíresebb kortárs magyar költőként tisztában van azzal, hogy az „instant kor nem kedvez a hosszú műfajnak”, de műveiben igyekszik értékeket közvetíteni.

Újra Istennek mond köszönetet a megmenekült futónő

Az Istenbe vetett hitéről, bizalmáról már többször tanúságot tevő futónő, Makai Viktória ismét hálát adott, tanúságtétele népszerű a közösségi médiában.

Somody Imre: jó apának lenni nehezebb, mint milliárdos céget vezetni

A kilencvenes évek egyik legnagyobb vállalkozója volt, olyan márkák kötődtek a nevéhez, mint a Plusssz pezsgőtabletta, vagy a Centrál Kávéház. Azóta azonban – mint mondja – alapjaiban megváltoztak a prioritásai és azt tanulja lelkesen, hogyan kell jó apának lenni. Megtanulta, mit jelent Istenre hagyatkozni és nem a gazdasági döntések rabságában élni.

A nap képe: ég-kereszt az apátság felett

„Ahol az imák az égig érnek” mottóval osztotta meg zseniális felvételét a közösségi médiában a Baranovszky Photo. A felvétel egy középkori ciszterci apátságban készült.

A pap, akit soha nem tudtak megtörni a kommunisták – Keglevich István atya megható kiállása 1956 mellett

A szocializmus korában számtalan keresztény egyházi vezető állt ki bátran a szabadság mellett, Lengyelországtól egészen Magyarországig. Keglevich István atyát kétszer is börtönre ítélték, de megtörni nem tudták, csak ellehetetleníteni: de a kommunista diktatúrát így is túlélte!

Ha tenni akarsz valamit a hazádért…

Általában hajlamosak vagyunk rá, hogy azt gondoljuk: a hazánkat csak nagy, heroikus tettekkel, történelmi pillanatokban lehet igazán hathatósan szolgálni, s hogy vannak, akik gyakorlatilag erre születnek. Hogy mi a hétköznapjainkban nem sokat tehetünk. Szerintem nem így van: a legapróbb, tudatos tettek is hozzájárulhatnak, hogy Magyarország egyre jobb hely legyen, hogy jobb legyen itt élni és hogy a hazánk felemelkedhessen.

Biztos több vagy, ha adsz? Ima egy szkeptikus önkéntes tollából

Minden évben van egy alkalom, mikor szervezetten lehet önkénteskedni a 72 óra kompromisszum nélkül keretein belül, amelyen fiatalok százai apró jó cselekedetekkel óriási megmozgató erőre képesek és az eredménye mindig látványos változás. Ha ezt a szürke hétköznapokban egyedül tesszük, az lehet, elvész a nagy zűrzavarban, így viszont garantált, hogy jó hangulatban, közös erővel, nagy dolgokat vihetünk véghez.

Régebbi cikkek
Újabb cikkek

Népszerű termékek

  • Bérmálási ajándékcsomag – idézetes képeslap és 3D nyomtatott rózsafüzér
    Bérmálási ajándékcsomag – idézetes képeslap és 3D nyomtatott rózsafüzér
    1800 Ft
  • Ministráns ajándékcsomag – idézetes képeslap és 3D nyomtatott rózsafüzér
    Ministráns ajándékcsomag – idézetes képeslap és 3D nyomtatott rózsafüzér
    1800 Ft
  • Pedagógusnapi ajándékcsomag – idézetes képeslap és fa könyvjelző bojttal
    Pedagógusnapi ajándékcsomag – idézetes képeslap és fa könyvjelző bojttal
    1800 Ft

Hirdetés

Blogok és interjúk

  • „Ti is egy űrhajón vagytok, amit Földnek hívnak” – a Holdat megkerülő pilóta gyönyörű tanúságtétele

    „Ti is egy űrhajón vagytok, amit Földnek hívnak” – a Holdat megkerülő pilóta gyönyörű tanúságtétele

    2026. 04. 10.
  • „Az Ő sebei árán gyógyultunk”- az idei húsvét kegyelme, melyet Istentől kaptam

    „Az Ő sebei árán gyógyultunk”- az idei húsvét kegyelme, melyet Istentől kaptam

    2026. 04. 05.
  • „Az üres sír sejtelme mindent mozgásba lendít” – domonkos nővérek a 777-en

    „Az üres sír sejtelme mindent mozgásba lendít” – domonkos nővérek a 777-en

Könyveink

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei

OLVASTAD MÁR EZT A CIKKET?

Hirdetés

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!

777

Hirdetés

Instagram oldalunk

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

  • ima
  • hit
  • Isten
  • házasság
  • Jézus
  • szeretet
  • tanúságtétel
  • Ferenc pápa
  • Biblia
  • párkapcsolat
  • imádság
  • interjú
  • keresztény
  • karácsony
  • kereszténység
  • egyház
  • abortusz
  • blog
  • család
  • szerelem
  • dicsőítés
  • vers
  • koronavírus
  • életvédelem
  • advent
  • fiatalok
  • katolikus
  • szexualitás
  • bizalom
  • A Papp válaszol!
  • evangelizáció
  • hivatás
  • #csakegygondolat

Láttad már ezt a videót?

Legutóbbi offline

Sorozatok

  • Egy-házban vagyunk! sorozat cikkei

    Egy-házban vagyunk!

Facebook Instagram Youtube Podcast
  • Médiaajánlat
  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Hírlevél
  • About Us
  • Support Us
© 2026 777blog.hu - Minden jog fenntartva! Az oldal tetejére