2018. 10. 24.

Újra Istennek mond köszönetet a megmenekült futónő

Az Istenbe vetett hitéről, bizalmáról már többször tanúságot tevő futónő, Makai Viktória ismét hálát adott, tanúságtétele népszerű a közösségi médiában.

Mint arról korábban mi is beszámoltunk, a közelmúltban edzés közben megtámadott hétszeres magyar bajnok futónő, Makai Viktória Istennek mondott köszönetet azért, hogy férjét keresésére indította és megmutatta neki az utat, merre menjen, s hogy a férje így megmentette az életét. 

A korábban fantasztikus tanúságtétellel jelentkező Makai most újabb bejegyzést tett közzé saját Facebook-oldalán, melyen ismét hálát adott Istennek. Miközben többek támogatását megköszönte, melyet a kis híján tragédiával végződő esetet követően kapott, a sportoló úgy fogalmazott: 

hirdetés

“Köszönöm Istenem, hogy az erőtlenség által érezhetem az erőd!” 

Makai Viktória képet is mellékelt, amelyen látszik, hogy támadója nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket okozott neki. A fényképen bevérzett szemekkel, monoklival látható. 

Korábbi cikkünk Makai Viktóriáról: 

“Én csak egy gyermekért imádkoztam, és ezt kaptam” – megindító tanúságtétel egy igazi bajnokról

Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!

Hírek Tanúságtétel
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás