A szocializmus korában számtalan keresztény egyházi vezető állt ki bátran a szabadság mellett, Lengyelországtól egészen Magyarországig. Keglevich István atyát kétszer is börtönre ítélték, de megtörni nem tudták, csak ellehetetleníteni: de a kommunista diktatúrát így is túlélte!
Keglevich István atya neve még a fiatalabbak számára is ismerős lehet, habár már 17 éve nincsen közöttünk. Az atya neve összeforrott a kommunista rendszer igazságtalansága ellen küzdő törekvésekkel, ezért nem csak a hívő keresztények néztek rá fel példaként, hanem minden szabadságszerető magyar. De nem csupán emiatt őrizhetik a fiatalok emlékét: Keglevich István atya egész életében a Regnum Marianum által képviselt szellemiségért, értékekért küzdött.
A katolikus papot 1956 után két perben is elítéltek. Összesen kilenc és fél évet ült példamutató kiállással -, megtörhetetlen volt. A kihallgatások során egy alkalommal – 1960-ban – felszólították, írja meg véleményét 1956-ról. Meg is írta, de a kommunisták számára nem volt benne sok köszönet: érdemes elolvasni és szívünkbe vésni:
rajtunk is múlik, hogy megmaradnak-e a köztudatban azok a hősök, akik életük kockáztatása árán is kiálltak az igazságért, kiálltak hazájukért és hitükért.
A továbbiakban a szó szerinti idézet következik – amely a gondola.hu oldalon jelent meg, Tarnai Edit kutatónak köszönhetően.
Mi a véleménye az 1956-os ellenforradalomról?
Mindenekelőtt le kell szögeznem, hogy a fenti kérdésfeltevés a Belügyminisztérium Vizsgálati Osztályától származik, s egyben annak megfogalmazását tükrözi, mellyel a magam részéről nem értek egyet, s ilyen feltevésben nem is tudok rá válaszolni, ezért megpróbálom azt átfogalmazni, az átfogalmazás megokolásást a továbbiakban kísérlem meg.
Mindenekelőtt világos, hogy ennek a nyilatkozatnak a címzése már eleve tükrözi az egésznek a jellegét. Mindenki úgy fogalmazza, ahogyan viszonyul a dolgokhoz, eseményekhez, amilyen a nézőpontja. Ha kommunista, akkor ellenforradalomról beszél. Ez nem kommunistának érthetetlen szótár, melyet legföljebb udvariasságból vesz át. Érthetetlen, mert hogy forradalom volt, az még csak hagyján, de ellenforradalom? Hol? Milyen forradalom ellen? Vagy az október 23-i forradalom leverése az ellenforradalom? Nem érthető, az még csak hagyján, hogy Horthyék mozgalma 1920-ban ellenforradalom volt, az 1919-es forradalom ellen, de itt hol volt, nem értem. Vagy még ez az 1956-os dolog az 1919-re most következett volna be? Kicsit túl messze volna? A második világháború előtt nem tudok forradalomról, utána sem. Hogy más társadalmi rendszer van uralmon, azt egyáltalán nem tudom, miképpen lehetne forradalomnak nevezni.
Csak úgy tudnám valahogyan megközelíteni a dolgot, hogy ha kommunista szemszögből nézem, vagyis, mindaz, amit kommunista csinál, az eleve forradalom, mindaz, amit nem kommunisták csinálnak az ellenforradalom, kivétel nélkül az időbeli egymás után következtetés sorrendjére. Ebből az következik, hogy, amit kommunista csinál, az mind jó, okos, haladás, akik ellene tesznek, akár kritizálják is, azok mind gonoszak, buták haladás ellenesek. Pedig itt a hiba, mert 1956-ban legjobb tudomásom szerint épp a kommunizmusnak, illetve jelenleg szocialista fázisának, lassan már mindenkit felháborító hibái miatti közfelháborodásról volt szó, amely hibák majdnem mindenkivel megutáltatták az egész kommunizmust, s azt csak egy nagy népámításnak engedték feltűnni,
mivel, tehát én nem vagyok kommunista, a fenti megfogalmazást nem használhatom.
A kérdésfeltevés, azért is helytelen, mivel véleményt adni általában nehéz, főleg történelmi eseményekről, azok kiértékeléséről, főleg rögtön pár évvel utána, hát még ilyen egészen mindenkit magával ragadó eseményről véleményt csak elfogulatlanul, tárgyilagosan, objektíven lehet adni: itt azonban senki sem volt képes az események gyorsvonati sebességgel való pergése miatt elfogulatlan, semleges maradni, főleg mivel mindenkit létében érintő átfogó kérdésekről volt szó.
Milyen álláspontot foglalok el az 1956-os forradalommal kapcsolatban?
Mindenesetre meg kell állapítanom, hogy mind ez ideig senki sem kényszerített ezen alábbi állásfoglalásom pontos körvonalazására, ezért nehéz formába önteni, mert nem szeretem magamat azoknak az embereknek a csoportjába sorolni, akik az időjárással együtt változtatják állásfoglalásukat vagy a szél járásával együtt forgatják köpönyegüket, aszerint, hogy kellemes vagy kellemetlen következményekkel jár az. Nehéz a föladat, mert időtálló állásfoglalást akarok formába önteni, mely azonban megegyezik eddigi kinti állásfoglalásommal. Nehéz annál is inkább, mert az egész kérdésfeltevésből szinte kiált, hogy itt nem naiv érdeklődésről van szó, hanem egy célirányos buktató, melynek célja, hogy bizonyítsák, hogy tényleg mennyire államellenes, ellenséges ellenforradalmár, ellenforradalmi szervező, lázító alak vagyok, aki csak lepelnek használta föl, ellenséges tevékenységének leplezésére az egyház palástját, hogy amögül nyugodtabban támadjon.
Céljuk, hogy bizonyítsák, hogy egyáltalán nem az egyházzal van a baj, dehogy van itt szó egyházüldözésről. Itt csak egy elvetemült ellenforradalmár ártalmatlanná tételéről van szó. Célja továbbá még az, hogy kiprovokáljanak olyan állásfoglalást, amely alkalmas arra, hogy olyan állásfoglalást adjak gyáván, mely nem felel meg a kinti állásfoglalásomnak, s így magammal és ismerőseimmel szembekerülő, talpnyaló és hízelgő legyek, aki kegyelem kérésével elismeri, hogy igenis bűnös.
Olyan állásfoglalást akarok körvonalazni, amelyet, kívülálló, elfogulatlan ember mindig korrekt, helyes állásfoglalásnak fog találni.
A politizálást magamhoz és hivatásomhoz méltatlannak tartom, mivel nekem minden igazságszerető emberhez küldetésem van, tekintet nélkül arra, hogy milyen pártállású vagy világnézetű emberről van szó. Ez nem jelenti azt, azért, hogy egyet is értek sőt, hogy együtt dolgozom vele.
Ezek az események messze túlnőttek a politika keretein, éppen ezért semlegességem ellenére sem titkolhatom, hogy együtt éreztem azokkal az egyetemistákkal, akik hangot mertek adni a közfelháborodásnak, amely az akkori rendszer törvénysértései, visszaélései, önkényeskedései nyomán joggal fellángoltak, mivel országos méretűek voltak, méltán az egész országot felölelték. Nyilván rólam, aki mindig a jogtalanság, visszaélések és hibák terén az igazáért mindig kendőzetlenül kiálltam és felszólaltam, senki sem hiszi el, hogy éppen egy ilyen esetben maradtam érzéketlen.
Nem ítélhetem el, tehát azokat az egyetemistákat, akik mellé a nép százezres sorokban állt oda rögtön, akik mellé az ellenük kiküldött rendőrök és katonák is odaálltak, jelezvén, hogy a népnek igaza van, az ellenük kivezényelt orosz helyőrség is odaállt, akinek követeléseit a kormány el is fogadta, még azon tagjai is, akik ma is vezető poszton vannak.
Nem helyteleníthetem azt, ami akkor volt, amikor mindenki úgy érezte, hogy most jött el a mennyország, mintha mindenki hatalmas nyomástól szabadult volna meg, s úgy látta ezután minden jó lesz.
Olyan volt az egész, mint Upton Sinclair Loves Prigrimage c. regénye főhősének Tirzisnek, az Igazság bajnoka c. könyvében lerajzolt Hatavi állama, ahol mindenki önkéntelenül igazat mond, s csatlakozik hozzájuk minden ellenük kiküldött is.
Ismétlem ezekkel nem együtt érezni, ezeket elítélni lehetetlenség volt. Ha valakit el kell ítélnem, az akkori rendszer vezetőinek lehetetlen törvénytelenségeivel, önkényességekkel, visszaélésekkel teli szereplése, melyben világosan megmutatták, hogy egyáltalán nem a nép érdekei vezetik, a nép jólétéért való küzdés csak máz, jogcím, ürügy. Minderre rá tette a koronát, amikor belelövettek abba a népbe, amelyért állítólag küzdött, mikor az sérelmeire hivatkozott. Ezt nem lehet nem elítélni, mikor tankokkal lövették szét a védtelen népet a Parlament előtt. A plébánia területén lévő Tétényi úti kórházban magam is láttam, mikor, mint pap el kellett látnom a halottakat.
Állítólag polgárháborútól féltek, de helyette a világ botrányára összelőtték a fővárost, végső kényszerbe szorították azokat, akik ezek után semmi jót nem várhattak, de ha az ellenforradalmárok kevesen voltak s a nép se állt mellettük, miért kellett hadi összpontosítás és felhajtás. Hogy miért nem lázítottam, miért nem prédikáltam a forradalom érdekében, egyrészt, mert a szószék nem erre való, másrészt felesleges a Dunára vizet hordani,
akit akkor még buzdítani kellett, az reménytelen eset volt.
A rendszer szidásba, orosz szidásba, kommunista szidásba nem bocsátkoztam, mert a köztudomás dolgok megállapítást értelmetlenségnek tartotta, pl. rossz idő van stb.
Csak az elvtelen haszonlesőket nem bírtam, akik 56-ban lelkes hazafinak vallották magukat, majd mikor ez kellemetlen lett beálltak „rendszerhű lelkes” embereknek
Ezek elvtelen haszonlesők!
Keglevich István atya és II. János Pál pápa
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás