• Kezdőlap
  • Imafal
  • Podcast
  • Webshop
  • Kincsesláda
  • Rólunk
  • Támogatás
777

777

#csakegygondolat – Ezért (is) kellenek a férfiak a templompadokba!

Ritka látvány, hogy nem egy egész család vagy csak egy anyuka, hanem egy apuka érkezik egymaga a gyermekével a templomba. Szomorú, de tapasztalataim szerint kuriózum, tegnap mégis ennek lehettem tanúja. Nagyon fontos az apakép – a hitben való elmélyülésben is.

„Itt kerültem közel Istenhez” – egy vagány dán zenész megható gondolatai Magyarországról

Hogyan lát egy dán fiatal zenész bennünket, magyarokat, aki négy éve közöttünk él, bejárta az országot és mára szinte folyékonyan beszéli a nyelvünket? Frederik Cornelius meglepően szép – néha megható, néha zavarba ejtő – videóban mesél rólunk: arról, hogy miért szeretett bele Magyarországba, miért tart minket sokkal különlegesebbnek, mint ahogyan mi látjuk saját magunkat, és hogyan találta meg itt nem csak az otthonát, hanem a hitéhez vezető utat is. Őszinte tükör, amelyből jó lenne mindannyiunknak visszanézni.

„Az orvosok csodaként emlegettek” – interjú a stroke-ból felépült Draskóczy Lídiával

„A gyerekeimnek azt mondta az orvos, hogy „anyátok sosem fog meggyógyulni, de az is lehet, hogy meghal”.  Lídia mesélt csodával határos felépüléséről, a zsúfolt életviteléről -, amin Isten drasztikusan változtatott – és a nehézségekből születő Stroke-balladáról is.

„A technológia az életeteket szolgálja, és ne fordítva” – XIV. Leó pápa a képernyő előtt töltött időről

XIV. Leó pápa pénteken videóbeszélgetésen keresztül vett részt az Indianapolisban összegyűlt amerikai fiatalok ifjúsági találkozóján. A pápa válaszolt pár kérdésre, például tanácsot adott a mesterséges intelligencia használata, a telefongörgetés és a hit személyes megélésének témájában, ami a fiatalokat jelentősen foglalkoztató kérdés volt.

A kudarcom Isten szemében egy újabb esély! – Bátorító gondolatok, ha úgy érzed hibáztál

Esések, bukások, kérdések, amelyekről úgy érzem, hogy megkérdőjelezik a kitartásom, hűségem. Vajon Isten ekkor is szeret? Nem haragszik, mert újra gyenge voltam? Mire szeretne emlékeztetni egy-egy ilyen gyengeségben? Néhány megerősítő gondolat arról, hogy Isten hogyan tekinthet ránk, amikor épp elestünk, és mit adhat Szent Pál élete mint példa.

Nincs Isten? Mit tegyünk, ha megválaszolatlanok az imáink? – Nagy Bálint jezsuita atya válaszol!

Mit reagálj, ha valaki kételkedik Isten létezésében? Te is érezted már úgy, hogy az Úr csendben van, vagy legalábbis nem hallod a válaszait, pedig imádkozol? Nagy Bálint jezsuita atya praktikus tanácsokkal látott el minket.

Így fogja több fiatal a szerzetesi hivatást választani! – 7 tipp apácáktól atyáknak

Mit tehet egy pap, hogy szerzetesi hivatásra sarkallja a híveit? Pár éleslátású szerzetesnővér 7 pontban fogalmazta meg a fő tanácsokat.

„3 hét után megkértem a kezét” – Szerencsés Béky Boglárka és Szerencsés Zsolt

28 és 41 évesek voltak, amikor találkoztak, egy barátjuk hozta össze őket, 3 hét után eljegyezték egymást, 25 éve házasok. Szerencsés Béky Boglárka és Szerencsés Zsolt a Páratlan Párosok podcast 10. epizódjában!

Régebbi cikkek
Újabb cikkek

Népszerű termékek

Hirdetés

Blogok és interjúk

  • „Valami olyan dolog történt, ami megrengette az egész világot” – történelmi érvek Jézus feltámadása mellett

    „Valami olyan dolog történt, ami megrengette az egész világot” – történelmi érvek Jézus feltámadása mellett

    2026. 11. 05.
  • Vajon mi vár ránk a földi élet után? – ezt üzeni valójában Mindenszentek ünnepe

    Vajon mi vár ránk a földi élet után? – ezt üzeni valójában Mindenszentek ünnepe

    2026. 11. 01.
  • Nem pótlásként születtél erre a Földre, ahogy más sem

    Nem pótlásként születtél erre a Földre, ahogy más sem

Könyveink

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei

OLVASTAD MÁR EZT A CIKKET?

Hirdetés

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!

777

Hirdetés

Instagram oldalunk

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

  • ima
  • hit
  • Isten
  • Jézus
  • házasság
  • szeretet
  • tanúságtétel
  • Biblia
  • Ferenc pápa
  • párkapcsolat
  • keresztény
  • imádság
  • egyház
  • kereszténység
  • interjú
  • abortusz
  • blog
  • karácsony
  • család
  • szerelem
  • dicsőítés
  • vers
  • koronavírus
  • életvédelem
  • fiatalok
  • katolikus
  • advent
  • zene
  • bizalom
  • hivatás
  • szexualitás
  • evangelizáció
  • A Papp válaszol!

Láttad már ezt a videót?

Legutóbbi offline

Sorozatok

  • Egy-házban vagyunk! sorozat cikkei

    Egy-házban vagyunk!

Facebook Instagram Youtube Podcast
  • Médiaajánlat
  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Hírlevél
  • About Us
  • Support Us
© 2026 777blog.hu - Minden jog fenntartva! Az oldal tetejére