• Kezdőlap
  • Imafal
  • Podcast
  • Webshop
  • Kincsesláda
  • Rólunk
  • Támogatás
777

777

Isten valóban így formálja a lelkünket?

A címben szereplő kérdést tettem fel, mikor Pfárer Elizabet: Szövetségben az Istennel című romantikus családregényét olvastam. A Házasság hetében talán különösen is aktuális elővenni ezt a kedves kis történetet, és megnézni, ténylegesen mit is közvetít nekünk.

Torlódás, röpimák, megbocsátás, imádság

Ezt az írásomat, az előző írásom alatt született kommentek inspirálták. Nem rég volt egy filmvetítés a Párbeszéd Házában, ahova egy ismerősöm vitt el. Egy meggyilkolt vértanú pap életéről szólt, akit nem ismertem. Ahogyan azt a boldoggá avatott püspököt sem, akiről a kommentelő írt. Két név: Kucsera Ferenc, Boldog Scheffler János. 

Döntés betegség után

Sok minden eszünkbe jut a Betegek világnapja szavak hallatán, elsősorban talán a betegség maga, amit valamilyen képhez, érzéshez, sokan élményhez kötünk. A betegség, sérülés, fogyaték ma már nem szorul a négyfal közé, ha más nem is, az információ kibújik a küszöb alatt. Jelzi, hogy itt Valaki másképp létezik, s feltételezi, hogy az emberség átviszi az ajtón az embert is. Aki megélt komolyabb betegséget, vagy abban él, tudja, hogy mit jelent, aki került már a közelségébe, szintén.

Légy elégedett és bízz Isten időzítésében!

Előfordult már veled, hogy azt érezted, hogy a múltadon rágódsz vagy a jövőd miatti aggodalmaskodások járják át a lelked? És közben elfelejted megélni a jelent.

A cölibátusról – női szemmel

Tényleg szükség van a XXI. században is a cölibátusra? Mi a szerepe a papoknak napjainkban – a gyakorlati életben? Ehhez hasonló kérdésekről szól ez az olvasónktól kapott elgondolkodtató írás. 

Misszió a villamoson

Pénteken került ki a Facebook-oldalunkra egy korábbi cikkünk, amely egy nagyon megérintő írás a reverendáról és annak viseléséről. Mennyire jó lenne, ha sokan megszívlelnék a benne foglaltakat. Bese Gergő atya írása.

Miért engedi meg Isten a szenvedést?

Annak ellenére, hogy Isten folyamatosan figyelmeztet minket, hogy nem lesz jó vége annak, ha a bűnt választjuk, mi emberek nem mindig figyelünk Rá – és viseljük is ennek a következményeit, aminek egy része a szenvedés. Mindannyian szenvedtünk már olyan dolgok miatt, amit mások tettek velünk, és sokan borzalmasan szenvednek a háború, kapzsiság, elnyomás és más gonosz tettek miatt szerte a világon. Felvetődik a kérdés, hogy Isten miért engedi ezt és van-e valamilyen terve, hogy a gonoszság és szenvedés végleg megszűnjön?

A házasság, mint egy életre szóló kaland és kihívás

Mától jövő vasárnapig tart a Házasság hete, amely során rengeteg érdekes program közül válogathatunk országszerte. Ezek célja, hogy a házasság és a család fontosságára irányítsuk kicsit a figyelmet, amely manapság sokszor sajnos háttérbe szorul. Egy biztos, a házasság nem csupán az esküvőkön tapasztalható csillogásról szól, hanem vannak nehezebb napok is. Viszont szerintem ettől lesz szép és egy életre szóló kaland, ha hagyjuk, hogy mi is a részesei legyünk.

Régebbi cikkek
Újabb cikkek

Népszerű termékek

  • Bérmálási ajándékcsomag – idézetes képeslap és 3D nyomtatott rózsafüzér
    Bérmálási ajándékcsomag – idézetes képeslap és 3D nyomtatott rózsafüzér
    1800 Ft
  • Ministráns ajándékcsomag – idézetes képeslap és 3D nyomtatott rózsafüzér
    Ministráns ajándékcsomag – idézetes képeslap és 3D nyomtatott rózsafüzér
    1800 Ft
  • Elsőáldozási ajándékcsomag – idézetes képeslap és 3D nyomtatott rózsafüzér
    Elsőáldozási ajándékcsomag – idézetes képeslap és 3D nyomtatott rózsafüzér
    1800 Ft

Hirdetés

Blogok és interjúk

  • „Az Ő sebei árán gyógyultunk”- az idei húsvét kegyelme, melyet Istentől kaptam

    „Az Ő sebei árán gyógyultunk”- az idei húsvét kegyelme, melyet Istentől kaptam

    2026. 04. 05.
  • „Az üres sír sejtelme mindent mozgásba lendít” – domonkos nővérek a 777-en

    „Az üres sír sejtelme mindent mozgásba lendít” – domonkos nővérek a 777-en

  • A kereszt drámája után, a feltámadás előtt – nagyszombat a hit fegyelme

    A kereszt drámája után, a feltámadás előtt – nagyszombat a hit fegyelme

    2026. 04. 04.

Könyveink

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei

OLVASTAD MÁR EZT A CIKKET?

Hirdetés

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!

777

Hirdetés

Instagram oldalunk

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

  • ima
  • hit
  • Isten
  • házasság
  • Jézus
  • szeretet
  • tanúságtétel
  • Ferenc pápa
  • Biblia
  • párkapcsolat
  • imádság
  • interjú
  • keresztény
  • karácsony
  • kereszténység
  • egyház
  • abortusz
  • blog
  • család
  • szerelem
  • dicsőítés
  • vers
  • koronavírus
  • életvédelem
  • advent
  • fiatalok
  • katolikus
  • szexualitás
  • bizalom
  • A Papp válaszol!
  • evangelizáció
  • hivatás
  • #csakegygondolat

Láttad már ezt a videót?

Legutóbbi offline

Sorozatok

  • Egy-házban vagyunk! sorozat cikkei

    Egy-házban vagyunk!

Facebook Instagram Youtube Podcast
  • Médiaajánlat
  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Hírlevél
  • About Us
  • Support Us
© 2026 777blog.hu - Minden jog fenntartva! Az oldal tetejére