• Kezdőlap
  • Imafal
  • Podcast
  • Webshop
  • Kincsesláda
  • Rólunk
  • Támogatás
777

777

A járvány sem szabhat határt az önkéntességnek

Véget ért a három történelmi egyház által szervezett 72 óra kompromisszum nélkül önkéntes akció, amelyen a járványveszély mellett is nem várt számban vettek részt a jelentkezők. Több mint 5000 fiatal döntött úgy, hogy a közönyösség helyett a segítségnyújtást választja ezen a hétvégén.

,,A kereszténységnek nincs helye Kínában” – már a kereszteket is eltávolítják az épületekről

Az elmúlt hónapokban a kínai állam folyamatosan távolított el kereszteket olyan templomokról, melyek egyébként az állam által jóváhagyott gyülekezetekhez tartoztak. Kínában egyre aggasztóbb méreteket ölt a vallásüldözés.

„Ne engedjük, hogy levadásszák” – már húszezernél többen támogatják Bagdy Emőkét

Két nap alatt több mint húszezer ember írta alá azt a virtuális petíciót, amelyben Bagdy Emőke pszichológust biztosítják támogatásukról. A népszerű szakembert azt követően érték éles bírálatok, hogy a Magyar Nemzetnek adott interjújában az óvodáskori érzékenyítés veszélyeire hívta fel a figyelmet. Az interjút követően egy közleményben reagált az őt ért alaptalan vádakra.

Az erdélyi magyarok elsöprő többsége rendszeresen imádkozik

Egy kutatás szerint az erdélyi magyarok értékrendje a család, a nemi szerepek és a vallásgyakorlás kérdésében jóval konzervatívabb és a kereszténység értékeihez közelebb álló, mint az anyaországé. Nyolcvanhárom százalékuk rendszeresen imádkozik, de még ennél is többen tekintik magukat vallásosnak.

A művészet erejével is lehet evangelizálni

Jézus életének főbb állomásai már rengeteg művészt megihlettek. Benda Gábor zongoraművészt is ezek az események inspirálták új művének a megírására, amelyet egy koncertsorozat keretén belül szeretne bemutatni. Első alkalommal vasárnap 19 órától lesz hallható a Fóti Szeplőtelen Fogantatás Templomban.

5 dicsőítő dal, ami feledteti az esős napot

Nem tudom ti hogy vagytok vele, de a mai hangulatomra és kedvemre alaposan rányomta a bélyegét az egész nap szakadó eső és végeláthatatlan felhőréteg. De szerencsére ilyenkor is fel lehet úgy pörögni, hogy közben a lelkednek is jót tegyél: íme 5 olyan dicsőítő dal, amelyik segít elfelejteni a csapnivaló időjárást!

Különleges kocsit kapott ajándékba Ferenc pápa – íme az új pápamobil

2019-ben Japánba látogatott Ferenc pápa, a vizitáció első évfordulójára a Toyota egy különleges autóval ajándékozta meg.

,,Nem elég nőnek születni, nővé is kell válni” – Papp Miklós

A Lánygyermekek világnapja alkalmából  online kerekasztal-beszélgetésben vett részt Frivaldszky Edit, a krízishelyzetben lévő kismamákat segítő Együtt az Életért Egyesület vezetője, Skrabski Fruzsina, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom elnöke és Papp Miklós görögkatolikus pap, a csalad.hu szervezésében. A beszélgetésben szó esett a családi minták követéséről, a gyermekvállalás halogatásáról és arról, hogy mi a férfiak és a nők felelőssége a családalapításban.

Régebbi cikkek
Újabb cikkek

Népszerű termékek

Hirdetés

Blogok és interjúk

  • Odüsszeusz nem Jézus – de van mit tanulnunk a történetéből

    Odüsszeusz nem Jézus – de van mit tanulnunk a történetéből

    2026. 08. 14.
  • Idén „csak” a Balcsi jutott – avagy miért nem tudunk örülni annak, amink van?

    Idén „csak” a Balcsi jutott – avagy miért nem tudunk örülni annak, amink van?

    2026. 08. 13.
  • Az igazi kaland az esküvő után kezdődik – gondolatok egy templomi esküvőt követően

    Az igazi kaland az esküvő után kezdődik – gondolatok egy templomi esküvőt követően

    2026. 08. 12.

Könyveink

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei

OLVASTAD MÁR EZT A CIKKET?

Hirdetés

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!

777

Hirdetés

Instagram oldalunk

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

  • ima
  • hit
  • Isten
  • Jézus
  • házasság
  • szeretet
  • tanúságtétel
  • Biblia
  • Ferenc pápa
  • párkapcsolat
  • imádság
  • keresztény
  • kereszténység
  • egyház
  • interjú
  • abortusz
  • karácsony
  • blog
  • család
  • szerelem
  • dicsőítés
  • vers
  • koronavírus
  • életvédelem
  • fiatalok
  • katolikus
  • advent
  • zene
  • bizalom
  • szexualitás
  • hivatás
  • evangelizáció
  • A Papp válaszol!

Láttad már ezt a videót?

Legutóbbi offline

Sorozatok

  • Egy-házban vagyunk! sorozat cikkei

    Egy-házban vagyunk!

Facebook Instagram Youtube Podcast
  • Médiaajánlat
  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Hírlevél
  • About Us
  • Support Us
© 2026 777blog.hu - Minden jog fenntartva! Az oldal tetejére