• Kezdőlap
  • Imafal
  • Podcast
  • Webshop
  • Kincsesláda
  • Rólunk
  • Támogatás
777

777

Krisztus és Én

Olyan világban élünk, ahol minden azt szajkózza, hogy Mi vagyunk a legfontosabbak. Foglalkozzunk önmagunkkal, keressük a saját hangunkat, tapasztaljuk ki, hogy mi a jó nekünk, küzdjünk a jogainkért! Már észre sem vesszük, mennyire hatással van ez a gondolkodás a keresztyén életünkre is. A TeSó blog erről szóló remek írását szemlézzük. 

“Ez nem botlás, hanem szakadékba zuhanás” – vélemény a Kaleta-ügyről

A vallásosság egy olyan bűncselekménynél mint a pedofília nem enyhítő körülmény, hanem súlyosbító tény. A Kaleta-ügy érthetetlen okból lett “keresztény téma”, a vádlott súlyos bűncselekménye mellett a kereszténységet is kínos helyzetbe hozta védekezésével és megnyilatkozásával.

Út a szabadságba

A függősége ellen harcoló, anonimitást kérő olvasónk remek írást küldött a szabadságba vezető útról, a hazugságokkal való leszámolásról és az igazság felismeréséről.

Öt dicsőítő dal estére

Mindig is szerettem a dicsőítő dalokat hallgatni és énekelni is, az utóbbi hetekben viszont valahogy ez kimaradt az életemből. Most viszont elővettem párat és rájöttem, hogy mennyire hiányoztak már. Erre az estére az alábbi öt dalt választottam ki, mindegyikből egy-egy számomra fontos idézetet is kiemelve, hátha másnak is adnak valamit ezek a dalok és gondolatok.

A legszebb szülinapom

Csak iskolai fogalmazásjellegű címek jutnak eszembe, amikor az egy héttel ezelőtti szülinapomra gondolok. A legszebb szülinap… Szülinap Jézussal… Meghatódás a köbön… Isten és a barátaim legszebb ajándéka… mindez azért van, mert tényleg életem egyik legmeghatóbb élményéről van szó, amit nagyon nehéz leírnom a csöpögőssége miatt, és mert nem vagyok egy érzelgős típus. Mégis megteszem, mert az istenkapcsolatom szempontjából egy fontos nap volt ez, és a végén talán Ti is tudtok kapcsolódni a történethez.

Vajon a trendi kereszténység a jó út?

A kereszténység sosem volt tökéletes, hiszen bűnös emberek alkotják az egyházat. Az apostolok idejében sem volt ez másként, csak meg kell néznünk Pál apostol leveleit. Ez az idő előrehaladtával cseppet sem változott. Mindig más és más kísértette az embert, hatalomvágy, gőg, dicsőség, elismertség…stb Az egyik legnagyobb kísértése a modern kereszténységnek az, hogy meg akarunk felelni a korszellemnek.

3+1 tipp, hogyan álljunk fel a traumák után

Nem olyan régen egy kérdés érkezett hozzánk az Instagramon azzal kapcsolatban, hogy miként tudunk újra talpra állni egy nagy trauma után. Nehéz ebben a témában okosat és jót mondani. Azt viszont el tudom mondani, nekem mi segített, hogy egy-egy nehéz helyzetben felálljak.

Nem kell támogatniuk a vallási intézményeknek az abortuszt az USA-ban

Fontos döntést hozott az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi legfelsőbb bíróság az Egyesült Államokban. A szervezet jóváhagyta Donald Trump elnök kormányzatának korábbi intézkedését, amely lehetővé teszi vallási intézményeknek, hogy ne finanszírozzák munkavállalóik egészségbiztosításában az abortuszt.

Régebbi cikkek
Újabb cikkek

Hirdetés

Blogok és interjúk

  • A világ nem tud békét adni – de Krisztus igen

    A világ nem tud békét adni – de Krisztus igen

    2025. 08. 22.
  • Mit jelent ma jelen lenni? – Gyülekezet a központban könyvajánló

    Mit jelent ma jelen lenni? – Gyülekezet a központban könyvajánló

    2025. 08. 19.
  • Nélküle nem lennék az, aki ma vagyok – találkozásom Jézussal

    Nélküle nem lennék az, aki ma vagyok – találkozásom Jézussal

    2025. 08. 18.

Könyveink

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei

OLVASTAD MÁR EZT A CIKKET?

Hirdetés

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!

777

Hirdetés

Instagram oldalunk

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

  • ima
  • hit
  • Isten
  • házasság
  • Jézus
  • tanúságtétel
  • szeretet
  • Biblia
  • párkapcsolat
  • imádság
  • interjú
  • egyház
  • kereszténység
  • keresztény
  • szerelem
  • vers
  • koronavírus
  • blog
  • Ferenc pápa
  • advent
  • karácsony
  • A Papp válaszol!
  • család
  • hivatás
  • evangelizáció
  • fiatalok
  • abortusz
  • zene
  • katolikus
  • dicsőítés
  • bizalom
  • járvány
  • szexualitás

Láttad már ezt a videót?

Legutóbbi offline

Sorozatok

  • Egy-házban vagyunk! sorozat cikkei

    Egy-házban vagyunk!

Facebook Instagram Youtube Podcast
  • Médiaajánlat
  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Hírlevél
  • About Us
  • Support Us
© 2025 777blog.hu - Minden jog fenntartva! Az oldal tetejére