Szemle

Krisztus és Én

Olyan világban élünk, ahol minden azt szajkózza, hogy Mi vagyunk a legfontosabbak. Foglalkozzunk önmagunkkal, keressük a saját hangunkat, tapasztaljuk ki, hogy mi a jó nekünk, küzdjünk a jogainkért! Már észre sem vesszük, mennyire hatással van ez a gondolkodás a keresztyén életünkre is. A TeSó blog erről szóló remek írását szemlézzük. 

Egy fiatalember meghívást kapott a királyi palotába. Amint belépett az ajtón, ámulatba ejtette őt a pompa, a művészi gazdagság, a színek kavalkádja. Aztán felfedezte, hogy egyes bútorok, falrészek tükröződnek. Megállt az egyiknél, hogy megnézze, milyennek mutatja őt a felület. Megszemlélte magát szemből, oldalnézetből, egy kicsit hátulról is, majd továbbhaladt. Néhány lépést tett, és ismét szembe találta magát egy tükörrel. Ennél is elidőzött egy keveset, majd továbbhaladt. Egy idő után már csak azért nézelődött, hogy meglelje a következő visszajelző felületet. „Nos, hogy tetszett a palotám?” – kérdezte a király, miután az ifjú visszatért. A fiún megdöbbenés futott végig. Akkor eszmélt rá, hogy a palotából szinte semmit nem látott.  

„Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem.” (Jn 3,30)

Nemrég egy konferencián azt kérték tőlünk, hogy Eszter története kapcsán nevesítsük, mit mond nekünk Isten szava, kiről szól a történet. Micsoda kérdés?! A Biblia nekem íródott, tehát én vagyok Eszter, akinek meg kell mentenie a rá bízottakat, akár az élete árán is. A válaszokat hallva a tanító elmosolyodott. A világ már meg van mentve –  mondta ő –, ne vegyetek magatokra nagyobb terhet, mint amit Isten tesz rátok. Ti azok vagytok, akik halálra voltak ítélve, de az Úr nem engedte, hogy elpusztuljatok. A kérdés ma nem az, hogy hogyan szerezhetnétek elég bátorságot, hanem hogy mit válaszoltok Krisztus kegyelmére.

Én akkor egy kicsit elszégyelltem magam. Ja, hogy ez nem rólam szól, hanem nekem

Lehet, hogy én is hajlamos vagyok a magam tükörképét keresni mindenben: a történésekben, az olvasmányaimban, a kapcsolataimban, és közben elmulasztom a dolgokat a maguk szépségében csodálni?

Olyan világban élünk, ahol minden azt szajkózza, hogy Mi vagyunk a legfontosabbak. Foglalkozzunk önmagunkkal, keressük a saját hangunkat, tapasztaljuk ki, hogy mi a jó nekünk, küzdjünk a jogainkért! Már észre sem vesszük, mennyire hatással van ez a gondolkodás a keresztyén életünkre is. 

Annyira igyekszünk, hogy ne az Én legyen a középpontban, hanem az Úr akarata, és mégis önmagunkat keressük mindenben, ami körülvesz.

Honnan tudjuk például, mi a kedves az Úrnak? Hogy van-e benne békességünk vagy nincs. Milyen igehirdetőket hallgatunk szívesen? Akik a szívünkből szólnak. Honnan tudjuk, hogy miben kell fejlődnünk? Megnézzük a többieket, és összehasonlítjuk magunkat velük.

Folyamatosan keressük, kérjük, követeljük a visszajelzéseket, hogy lássuk, merre tovább. Vagy épp megnyugszunk abban, hogy rendben vagyunk, nincs itt hiba.

De közben hol van az, amiről Pál ír: „többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem”? (Galata 2,20) Vagy amiről Krisztus tanított: „Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem!”? (Mt 16,24)

Nem egy erkölcsileg megtisztogatott Én vezérelte vagy csak külsőleg jobban fésült emberekre van szükség.

Több Krisztusból, kevesebb Belőlem – ez volna a keresztyén élet lényege.

Ez nincs ám benne a megváltás alapcsomagban, a frissítésnem történik automatikusan. Újra és újra azt kell választani, hogy adott helyzetben Krisztusnak adom át az irányítást. Élethosszig tartó tanfolyam ez, olyan leckékkel, mint például:

  • Megtanulni, hogy a Biblia igazságaira épüljön a véleményem, és ne az érzéseim határozzák meg, mit gondolok Istenről, az emberekről, a világról, az életről vagy akár önmagamról;
  • Aszerint választani szolgálatot, hogy ténylegesen mire kaptam elhívást Istentől, és ne az legyen szempont, hogy mihez van kedvem, tehetségem, hol van épp üresedés;
  • Minden egyes dologban kikérni az Atya véleményét, és nem saját tapasztalatokkal, okoskodással vagy másoktól eltanult világlátással menni neki történéseknek;
  • Megbeszélni Istennel, hogy milyen részt vállalhatok a dolgokban ahelyett, hogy ölbe tett kézzel várnám el a változásokat, vagy háborogva adnék hangot a nemtetszéseimnek;
  •  Egyre érzékenyebbé válni a rendelt idők jeleire ahelyett, hogy „jó keresztyénként” akarnék reagálni a helyzetekre;
  • Elkérni Istentől az aktuális bátorítást, biztatást vagy dorgálást is akár ahelyett, hogy keresztyén konzervszlogeneket puffogtatnék (mint például „imádkozz, és minden jóra fordul”, „ha hiszel, akkor meggyógyul”, „ne sírj, Isten a legjobbat adta nektek”…);
  • Megtanulni, hogy a szeretettel, türelemmel, bátorítással, és millióegy imádsággal lehet helyzeteken változtatni…

És akkor talán meglátná a világ végre, hogy valóban elközelített az Isten országa. 

 

Forrás: Olasz Tímea – TeSó blog 

Kép: Dremstime.com

hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás