• Kezdőlap
  • Imafal
  • Podcast
  • Webshop
  • Kincsesláda
  • Rólunk
  • Támogatás
777

777

A Papp válaszol – elvált emberek, elhanyagolt test, Krisztus utolsó szava

A Papp válaszol rovata a nagyhéten is jelentkezik: Papp Miklós görögkatolikus pap ezúttal is három kérdésre válaszolt, a tőle megszokott igényességgel és lelkiséggel!

6 tipp, hogy ne égjél ki lelkileg a pandémia idején

Rengetegen kérdezitek tőlünk, hogy milyen módon lehet a mostani időszakban lelkileg „fittnek” maradni, Kunszabó Eszter olyan tanácsokat ad, amelyek mindannyiunk számára teljesíthetőek. Tegyél te is egy hasábot a tűzre, ha már úgy érzed hogy kialszik a láng!

Dsida Jenő – Út a Kálváriára

A kereszténység legnagyobb ünnepéhez közeledve készítsük fel a szívünket ezzel a csodálatos verssel.

„Úgy éreztem, nincs értelme folytatni, inkább feladom” – Covidon átesett papok tanúságtétele

Két pap, akik lelkileg építkezni tudtak a rettegett koronavírus által. Mint mondják, a kiszolgáltatottságban és tehetetlenségben csak egy biztos: Isten szeretete. A Duna TV Tanúságtevők című műsorát szemlézzük.

Napi zene – Rád nézek, Atyám

A dicsőítő dalok kiválóak arra, hogy emlékleztessenek minket: Isten jó, mindig, és arra, hogyha Rá nézünk, minden vihart át tudunk vészelni. Ma egy erről szóló zeneszámot hoztunk nektek, magyar nyelven. 

A járvány alig látható áldozatai – egyre több fiatal küzd mentális betegségekkel

A koronavírus-járvány alatt megnövekedett azoknak a fiataloknak a száma, akik mentális betegségekkel küzdenek – írja az Euronews. Franciaországban 80 százalékkel nőtt a 15 éven aluliak körében a kórházi pszichiátriai kezelések száma.

Ima, hogy mindent át tudjunk adni Istennek

Ahhoz, hogy átadjunk minden minket érintő dolgot Isten kezébe, előbb jó, ha felidézzük, milyennek ismerjük Őt. Erről szól Henri J. M. Nouwen holland pap és író nagyszerű imája.

Szembenézni a halállal és megerősödni a hitben – Csókay András tanúságtétele

Juthatunk le olyan lelki mélységekbe, ahol Istenről, az igazságról, a szeretetről szerezhetünk tapasztalatot – vallja Csókay András idegsebész, aki orvosként és apaként is szembe kellett nézzen már a halállal és a szenvedéssel. A Duna TV Isten kezében című műsorát szemlézzük.

Régebbi cikkek
Újabb cikkek

Népszerű termékek

Hirdetés

Blogok és interjúk

  • Összetörve érkezett, békével távozott a Mladifestről – egy fiatal lány tanúságtétele

    Összetörve érkezett, békével távozott a Mladifestről – egy fiatal lány tanúságtétele

    2026. 08. 07.
  • Isten néma vagy én vagyok süket? – ilyen, amikor csak a türelem opció

    Isten néma vagy én vagyok süket? – ilyen, amikor csak a türelem opció

    2026. 08. 03.
  • Az égig érő testvér – Máté meséje

    Az égig érő testvér – Máté meséje

    2026. 08. 01.

Könyveink

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei

OLVASTAD MÁR EZT A CIKKET?

Hirdetés

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!

777

Hirdetés

Instagram oldalunk

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

  • ima
  • hit
  • Isten
  • Jézus
  • házasság
  • szeretet
  • tanúságtétel
  • Biblia
  • Ferenc pápa
  • párkapcsolat
  • imádság
  • keresztény
  • kereszténység
  • egyház
  • interjú
  • karácsony
  • abortusz
  • blog
  • család
  • szerelem
  • dicsőítés
  • vers
  • koronavírus
  • életvédelem
  • fiatalok
  • katolikus
  • advent
  • zene
  • bizalom
  • szexualitás
  • hivatás
  • evangelizáció
  • A Papp válaszol!

Láttad már ezt a videót?

Legutóbbi offline

Sorozatok

  • Egy-házban vagyunk! sorozat cikkei

    Egy-házban vagyunk!

Facebook Instagram Youtube Podcast
  • Médiaajánlat
  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Hírlevél
  • About Us
  • Support Us
© 2026 777blog.hu - Minden jog fenntartva! Az oldal tetejére