• Kezdőlap
  • Imafal
  • Podcast
  • Webshop
  • Kincsesláda
  • Rólunk
  • Támogatás
777

777

Ne ítélj, hogy ne ítéltess!

„Aki bűntelen közületek, az dobja rá az első követ!” (János 8,7) Amilyen könnyű a másik bűnét elítélni, annyira nehezen nézünk szembe a sajátunkkal. Révész Szilvi írónak az Igeidők Magazinban megjelent jegyzetét szemlézzük.

„Ez nem csak full vallásos embereknek szól” – így zarándokol több száz fiatal – VIDEÓ!

Háromszáz fiatal részvételével tartották meg még augusztusban a görögkatolikusok által szervezett Ifjúsági Gyalogos Zarándoklatot, amely Debrecenből indult egészen Máriapócsig. Az eseményről egy remek videó is készült, amelyben életvidám, mosolygós fiatalok vallanak arról, hogy miért vesznek részt egy ilyen lelki eseményen. 

A görögkatolikus pap mentette meg a sírásó életét

Majdnem tragédia történt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Encs településen egy temetés közben. Ugyanis az egyik sírásó rosszul lett, azonban a szertartást vezető görögkatolikus pap, Bárány Péter időben segített az idős férfin, így megmentette az életét, számolt be róla a Metropol.

„A személyes tapasztalat felülírja az előítéletet” – film a Bárka táborról

Kíváncsi vagy, mitől is több a Bárka a szegény, megkülönböztetett, hátrányban szenvedő gyermekeknek, mint egy egyszerű tábor? Nézd meg a misszióról szóló rövidfilmet szeptember 25-én, hogy jobban megismerhesd a projektet és céljait!

„A lelkiismeret eltorzulásának vagyunk tanúi” – XVI. Benedek az azonos neműek házasságáról

Nemrégiben új gyűjtemény jelent meg XVI. Benedek emeritus pápa korábbi írásaiból, amelyek 2021-ben ugyanúgy érvényesek, mint korábban.  „Az igazi Európa” címre keresztelt kötet előszavát Ferenc pápa írta, aki írásában dicsérte XVI. Benedeket bátorságáért.

Hitéről tett tanúságot a paralimpiai bajnok atléta

A dél-afrikai sportoló, Anrune Weyers a tokiói paralimpián megvalósította álmát, hogy Istennel futva szerezte meg az aranyérmet. Története és sugárzó hite számunkra is példa lehet.

100 szóban a hitem – Bóné Zoltán

Ezúttal egy verset osztunk meg veletek, a „100 szóban a hitem” kezdeményezésünk kapcsán, amelyet Bóné Zoltántól kaptunk.

Tiszteld a teremtettséget alkotójával együtt!

Az állatok és a természet tisztelete Istentől kapott feladatunk, hiszen a teremtéskor ránk bízta a Föld gondozását. Visszaélünk vele vagy felelősen gazdálkodunk?

Régebbi cikkek
Újabb cikkek

Népszerű termékek

Hirdetés

Blogok és interjúk

  • „Isten nem rejti el előled, hogy mire hív!” – Szilágyi Szabolcs atya

    „Isten nem rejti el előled, hogy mire hív!” – Szilágyi Szabolcs atya

    2026. 09. 24.
  • „Elindítottuk az örökbefogadási folyamatot, amikor váratlanul teherbe estem” – egy édesanya története

    „Elindítottuk az örökbefogadási folyamatot, amikor váratlanul teherbe estem” – egy édesanya története

    2026. 09. 23.
  • „Mikor leszünk már szülők?” – a két csík hiányától az örökbefogadás hatalmas döntéséig

    „Mikor leszünk már szülők?” – a két csík hiányától az örökbefogadás hatalmas döntéséig

Könyveink

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei

OLVASTAD MÁR EZT A CIKKET?

Hirdetés

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!

777

Hirdetés

Instagram oldalunk

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

  • ima
  • hit
  • Isten
  • Jézus
  • házasság
  • szeretet
  • tanúságtétel
  • Biblia
  • Ferenc pápa
  • párkapcsolat
  • imádság
  • keresztény
  • egyház
  • kereszténység
  • interjú
  • blog
  • abortusz
  • karácsony
  • család
  • szerelem
  • dicsőítés
  • vers
  • koronavírus
  • életvédelem
  • fiatalok
  • katolikus
  • advent
  • zene
  • bizalom
  • szexualitás
  • hivatás
  • evangelizáció
  • A Papp válaszol!

Láttad már ezt a videót?

Legutóbbi offline

Sorozatok

  • Egy-házban vagyunk! sorozat cikkei

    Egy-házban vagyunk!

Facebook Instagram Youtube Podcast
  • Médiaajánlat
  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Hírlevél
  • About Us
  • Support Us
© 2026 777blog.hu - Minden jog fenntartva! Az oldal tetejére