• Kezdőlap
  • Imafal
  • Podcast
  • Webshop
  • Kincsesláda
  • Rólunk
  • Támogatás
777

777

Hogyan viselkedjünk egy egyházi temetésen? – A lelkész válaszol

Mindenszentek és halottak napja alkalmából különösen nagy figyelem irányul az elmúlásra, az élet végességére, a halál utáni életre. Tartunk a témától, nem beszélünk róla szívesen és nem úgy éljük meg a gyász folyamatát sem, ahogyan őseink azt még tették. Éppen ezért kerestük meg Szeverényi János evangélikus lelkészt, hogy tisztázzuk az egyházi temetéssel kapcsolatos tudnivalókat, és az ott elvárt illemet; illetve szóba került az is, hogyan éljük meg illő módon a közösségi médiában gyászunkat.

7 tanács a hitünk megéléséhez Laci atyától

Varga László, a kaposvári egyházmegye püspöke, vagy ahogy a legtöbben ismerik, Laci atya továbbra is naponta tölt fel a Facebook-oldalára egy-egy elgondolkodtató mondatot, amely közelebb vihet minket Istenhez és új perspektívát adhat. A legújabb posztjaiból gyűjtöttünk most össze 7 kedvencet.

Klip készült az Új Forrás csodálatos dalából

Az Új Forrás zenekar Bizzál örökké című dalához videoklip készült – ha még nem láttátok vagy hallottátok, most itt az idő!

Járványügyi rendelkezések az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében

A Főegyházmegyében is szigorításokat vezettek be. 

Éljünk úgy…

Éljünk úgy, hogy az utódaink erőt meríthessenek a példánkból. Éljünk úgy, hogy az emlékünk generációkat sarkalljon arra, hogy keressék és megismerjék Istent.

3 gyönyörű vers az Istenkapcsolatunkról

József Attila, Reményik Sándor és Csukás István: tőlünk hoztunk most egy-egy nagyszerű verset, hogy jobban induljon a hetünk és a költők szemével lássunk rá az Istennel való kapcsolatunkra. Csukás István verse valójában szerelmes vers, de figyeljétek csak meg a sorokat: egy az egyben a hitünkre vonatkoztatható.

Akik idén sem várták meg a decembert – itt vannak a legújabb keresztény karácsonyi számok

Kétféle ember létezik: aki már karácsony után számolja a napokat a következőig, és aki csak advent kezdetével hajlandó hangolódni az ünnepre. Így nem csoda, ha heves vitákat vált ki a két tábor között, ha december előtt a karácsonnyal kezdünk foglalkozni. Idén azonban már november végén elkezdődik az advent, így mi is megnéztük, milyen új karácsonyi slágerekkel rukkoltak elő a keresztény előadók. Egyikük már szeptemberben megjelentette karácsonyi slágerét; talán mindannyian egyetértünk abban, hogy ez kicsit korainak mondható…

#csakegygondolat – Észreveszed, hogy kiváltságos vagy?

Hajlamosak vagyunk mi, emberek folyton azt nézni, mi hiányzik, miközben a jó dolgokhoz könnyen hozzászokunk. Te természetesnek veszed, hogy napi kapcsolatban lehetsz a világegyetem Teremtőjével és üdvösséged van?

Régebbi cikkek
Újabb cikkek

Népszerű termékek

Hirdetés

Blogok és interjúk

  • „Isten nem rejti el előled, hogy mire hív!” – Szilágyi Szabolcs atya

    „Isten nem rejti el előled, hogy mire hív!” – Szilágyi Szabolcs atya

    2026. 09. 24.
  • „Elindítottuk az örökbefogadási folyamatot, amikor váratlanul teherbe estem” – egy édesanya története

    „Elindítottuk az örökbefogadási folyamatot, amikor váratlanul teherbe estem” – egy édesanya története

    2026. 09. 23.
  • „Mikor leszünk már szülők?” – a két csík hiányától az örökbefogadás hatalmas döntéséig

    „Mikor leszünk már szülők?” – a két csík hiányától az örökbefogadás hatalmas döntéséig

Könyveink

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei

OLVASTAD MÁR EZT A CIKKET?

Hirdetés

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!

777

Hirdetés

Instagram oldalunk

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

  • ima
  • hit
  • Isten
  • Jézus
  • házasság
  • szeretet
  • tanúságtétel
  • Biblia
  • Ferenc pápa
  • párkapcsolat
  • imádság
  • keresztény
  • egyház
  • kereszténység
  • interjú
  • blog
  • abortusz
  • karácsony
  • család
  • szerelem
  • dicsőítés
  • vers
  • koronavírus
  • életvédelem
  • fiatalok
  • katolikus
  • advent
  • zene
  • bizalom
  • hivatás
  • szexualitás
  • evangelizáció
  • A Papp válaszol!

Láttad már ezt a videót?

Legutóbbi offline

Sorozatok

  • Egy-házban vagyunk! sorozat cikkei

    Egy-házban vagyunk!

Facebook Instagram Youtube Podcast
  • Médiaajánlat
  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Hírlevél
  • About Us
  • Support Us
© 2026 777blog.hu - Minden jog fenntartva! Az oldal tetejére