2021. 11. 02.

3 gyönyörű vers az Istenkapcsolatunkról

József Attila, Reményik Sándor és Csukás István: tőlünk hoztunk most egy-egy nagyszerű verset, hogy jobban induljon a hetünk és a költők szemével lássunk rá az Istennel való kapcsolatunkra. Csukás István verse valójában szerelmes vers, de figyeljétek csak meg a sorokat: egy az egyben a hitünkre vonatkoztatható.

József Attila: Uram!

Nagy bánatomnak égő csipkebokrán,
Ó én Uram, hogy megjelentél nékem,
Tán már nem is bús fájdalmam lobog,
Te tündökölsz e fonnyadt büszkeségen.

Átlátsz, tudom, a bűnök cifra gyolcsán,
Erény rongyán, bátorság mentebőrén,
Mégis mindent levetkezem, Uram,
S elődbe küldöm lelkem szűzi pőrén.

Dús életemnek ifju vára omlott
Mohos magánnyá szépült és ma benne
Csak csipkebokrok nőnek, ó pedig
Egy lánynak csókja mind liliom lenne.

Uram, ki küldtél büszke vár urának,
Engedd, már lelkem riadót ne fújjon.
Szelíd remeteként az öregek
Szűk szíve odvas odujába bújjon.

 

 

Reményik Sándor: Megváltó szavak

Szavak, szavak, szabadító szavak,
Ó, hányszor, hányszor ócsároltalak!
Hogy kongók vagytok, üresek, szegények,
Hogy nem éri be veletek a lélek.
Szavak, szavak, szabadító szavak,
Én most tőletek bocsánatot kérek.

Mert sokszor, sokszor megváltottatok,
Magam fölé felmagasztaltatok,
Bűnből, világból kiemeltetek, –
Mert külön lélek zengő lelketek,
És zengéstekből külön élet támad,
Hadat izenve kínnak és halálnak.

Szavak, szavak, szabadító szavak,
Ó, hányszor, hányszor ócsároltalak!
Pedig hurcolni ilyen életet
Csak szavak szent mámorában lehet.
S be nagy dolog kimondani a szót,
A kellőt, illőt, épp-odavalót,
Pótolhatatlant és páratlan-egyet,
Melyet az Isten csak nekem teremtett,
Melynek gyökere földi szenvedés,
És földi szenny, és földi szerelem,
De koronája csillagokig ér,
És benne zúg a világegyetem.

S ha kimondottam a megváltó szót,
A magamat és mást szabadítót,
Az égig zengőt: mily komor öröm
Világok felett állni vele fönn,
S egy szürke élet-foszlányt fénybe szőve,
Mint örök-égő csóvát vetni le
A hegytetőről a múló időbe.

 

 

Csukás István: Ülj ide mellém

Ülj ide mellém, s nézzük együtt
az utat, mely hozzád vezetett.
Ne törődj most a kitérőkkel,
én is úgy jöttem, ahogy lehetett.
Hol van már, aki kérdezett,
és hol van már az a felelet?
Leolvasztotta a Nap
a hátamra fagyott teleket.
Zötyögtette a szívem,
de most szeretem az utat,
mely hozzád vezetett.

 

 

 

Borítókép - Fotó: Syda Productions | Dreamstime.com
Vers
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás