Interjú

Hogyan viselkedjünk egy egyházi temetésen? – A lelkész válaszol

Mindenszentek és halottak napja alkalmából különösen nagy figyelem irányul az elmúlásra, az élet végességére, a halál utáni életre. Tartunk a témától, nem beszélünk róla szívesen és nem úgy éljük meg a gyász folyamatát sem, ahogyan őseink azt még tették. Éppen ezért kerestük meg Szeverényi János evangélikus lelkészt, hogy tisztázzuk az egyházi temetéssel kapcsolatos tudnivalókat, és az ott elvárt illemet; illetve szóba került az is, hogyan éljük meg illő módon a közösségi médiában gyászunkat.

Mi az, amit lelkészként úgy gondolod – bárcsak tudnának az emberek az egyházi temetésekről?

Az egyházi temetés nem klasszikus istentisztelet, nem a templomi gyülekezet vesz rajta részt. A jelenlevők sokfélék, hívők, nem hívők, ateisták, kételkedők, más vallásúak. A keresztyének is különböző felekezetekből érkeznek.  Szolgáltam olyan temetéseken is, melyeken szinte csak keresztyének vettek részt és olyanokon is, amelyeken inkább egyházon kívüliek.

A lelkésznek nem feladata az elhunytat kritizálni vagy túldicsérni, főleg nem pokolba vagy mennybe küldeni.

Volt rá példa, hogy nem olvastam fel a család által megírt búcsúztatót, mert nem sok köze volt az elhunythoz. Ezt természetesen előtte beszéltem meg a hozzátartozókkal.

Melyek azok az alapvető illemszabályok, amelyekre érdemes figyelni egy egyházi temetésen? 

Világnézettől függetlenül csendben, tisztelettel, figyelemmel veszünk részt egy temetésen. Nem kell zavarba jönni attól, ha nem ismerjük a liturgiát, az imádságokat, énekeket.  

A lelkészekre vonatkozó illemszabályokra is gondolnunk kell. Nem illik ríkatni a gyászolókat, az érzékeny lelkiállapotukat kihasználva gyorstérítésben részesíteni őket, ijesztve őket a pokol tüzével.

Természetes, együttérző hangot kell használni, el lehet mondani az elköltözött életrajzát, kiemelve érdemeit, és hirdetjük ilyenkor is az evangéliumot, lehetőleg úgy, hogy mindenki értse.

Előfordult már veled, hogy a gyászolók nem voltak tisztában a temetés menetével, esetleg az illemmel?

A temetés menete felekezetenként változó, nem ismerheti mindenki. Ez nem probléma. 

Egy nagy létszámú temetésen, amikor megérkeztem a koporsóhoz, 2-3 percet is várnom kellett, mire elcsendesedett a közösség. Jó idő volt, szépen sütött a nap. Találkoztak a rokonok, barátok, hát beszélgettek. Ez nem illő viselkedés. Bárki is halt meg, megilleti a csend, a figyelem. Előfordult az is, hogy némelyek ittasak voltak, cigarettáztak. 

Szerinted hogyan illik a közösségi médiában megemlékezni? (Vannak, akik emlékfalat csinálnak az elhunyt Facebook-oldalából.) 

Bosszant, amikor egy fekete mezőt posztol valaki információ nélkül. Megvárja a kérdéseket, hogy mi történt? Az internetes oldalak kezelését most tanulgatjuk. 

Nem minden „ismerősre” tartoznak személyes és családi életünk eseményei.

Ugyanakkor nem látok gondot abban, ha közöljük életünk fontos történéseit: születés, házasságkötés, haláleset. Néhány hónappal ezelőtt megkérdezte tőlem a Facebook, hogy kire bízom profilomat halálom esetén. Kissé meglepett ez a „közvetlenség”.

Tartják magukat még most is bizonyos szabályok a gyász menetével kapcsolatban (például gyászesztendő)?

A gyász bizonyos vonatkozásban közösségi esemény, de leginkább személyes. Helyes dolog megemlékezni az elhunytról, hálát adni érte, ápolni emlékét, lelki, szellemi örökségét. Tisztelni kell a gyászolókat, nem szabad kritizálni, ha például nem sír valaki a szertartás alatt. Mindenki más, nem látunk senki szívébe. Egyre elterjedtebb szokás a hamvakat hazavinni. Ezt nem tartom jónak. Az elhunytat el kell engedni. Tudom, ez nem egyszerű.

A hívőket erősíti az a tudat, hogy lesz találkozás.

Borítókép: Unsplash
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás