• Kezdőlap
  • Imafal
  • Podcast
  • Webshop
  • Kincsesláda
  • Rólunk
  • Támogatás
777

777

„Ferenc pápa ragasztóként illesztett össze mindannyiunkat” – kulisszatitkok és élménybeszámoló a 777 munkatársaitól

Ferenc pápa magyarországi látogatásán Kállay Kati, Tóth Marci és Martí Zoltán is dolgozott. Kati a ForrásPont házigazdájaként, Marci a Szent Erzsébet templomban lévő rendezvény egyik szervezőjeként, míg Zoli az újságíró-delegáció tagjaként. A 777 Szóval podcastjének legújabb adásában szubjektív élménybeszámolót és kulisszatitkokat is hallhatunk egy fantasztikus útról!

Mit kezdjünk a múltunkkal egy párkapcsolatban?

Mennyire érdemes a múltunkról beszélgetni a párunkkal? Hogyan lehet leküzdeni, ha zavar, hogy a páromnak korábban volt más partnere? Mi segíthet, hogy meg tudjak magamnak bocsátani, és megbékélni magammal? Többek között ezekről beszélgetett Martí Zoltán műsorvezető Kozma-Vízkeleti Dániel klinikai szakpszichológussal, család- és párterapeutával.

A hit és a magyarság bástyái vagyunk – beszélgetés a legnagyobb amerikai magyar református közösséget vezető Krasznai házaspárral

Antal-Ferencz Ildikó nemrég meghívást kapott az Ohio állambeli Clevelandbe, ahol az Egyesült Államok legnagyobb magyar származású közössége él. A meghívás részben az Első Magyar Református Egyház lelkésze hivatali beiktatásának 20. évfordulójára szólt. Végül nem tudott elutazni az eseményre, de megígérte, hogy utólag kikérdezi a lelkészt és feleségét, hogyan látják az clevelandi magyar reformátusok sorsának alakulását, ottlétük 20 évének tükrében. Beszélgetőtársai tehát ezúttal főtiszteletű dr. Krasznai Csaba református püspök, a Kálvin Egyházkerület püspöke, tiszteletbeli magyar konzul és felesége, Krasznai Beáta pedagógus, pszichológus, a vasárnapi iskola és a Nebuló Magyar Nyelviskola vezetője, akik nemrég ünnepelték 23. házassági évfordulójukat, és három gyermek szülei is.

„Jálics jó ember volt” – kiderült, miről beszélgettek a magyar jezsuiták Ferenc pápával

Ferenc pápa magyarországi látogatása során április 29-én, szombat este az apostoli nunciatúrán fogadta szerzetestestvéreit, a magyar jezsuitákat. A La Civiltá Cattolica olasz jezsuita folyóirat közzétette a teljes beszélgetést, amely során többek között Jálics Ferencről is kérdezték a pápát. Mint köztudott, Jálics Ferenc korábban lelkivezetője volt Jorge Bergoglio-nak, majd gerillák tartották fogva öt hónapon keresztül, miután egy nyomornegyedbe költözött rendtársával együtt. Jálics és Bergoglio később rendezték a vitatott helyzetet. 

Házi birsalmasajtot adott ajándékba egy Olvasónk a Szentatyának

Szívderítő levelet küldött egy Olvasónk, aki az egyik 777-es cikk hatására döntött úgy, hogy birsalmasajtot készít Ferenc pápának. Az ajándékot át is tudta neki adni, a Szentatya pedig egy rózsafüzért adott cserébe.  

Ferenc pápa nem sztárparádét tartott, hanem Krisztusra mutatott

Két papi hivatás, amelyet a Szentatya közelsége erősített meg. Milyen a kisugárzása Ferenc pápának, mik történtek a színfalak előtt és mögött, amelyek életre szóló lendületet adnak egy kezdődő és egy futó hivatásban? Vajon hogyan képes a Szentatya egyenesen Krisztusra szegezni sokezer ember tekintetét és közvetíteni ég és föld között? Hogy lehetséges, hogy mindig azoknak az embereknek szentel figyelmet, akiknek a legnagyobb szükségük van rá? Ezekről beszélgetett Horváth Zoltán katolikus pap és Faragó András, diakónus, papnövendék az Agapé+ podcastban.

Mit jelent magyar anyának lenni Amerikában?

Egyéni riportjai mellett Antal-Ferencz Ildikó körkérdéseket is készít, legutóbb a húsvéti ünnepkörről. Most annak járt utána, hogyan élik meg anyaságukat, illetve apaságukat a megkérdezett amerikai magyar szülők. Ezúttal sem reprezentatív kutatást végzett, csak személyes ismerőseit kérdezte meg. Meglepő módon sokkal kevesebb nő volt hajlandó válaszolni neki, mint férfi (utóbbiak válaszai majd apák napján lesznek olvashatóak), így ez a szubjektív összeállítás három New Jersey államban élő és két Ohio államban élő magyar nagycsaládos édesanya válaszaiból készült.

A fejlett országokban élők többsége szerint nem szükséges az istenhit az erkölcsös élethez, derül ki egy friss kutatásból

Több mint egy tucat ország felnőttjei szerint nem szükséges hinni Istenben ahhoz, hogy erkölcsös életet éljünk, vagy jó értékeket valljunk – derül ki egy friss tanulmányból, melyet 16 ország lakóinak bevonásával végeztek el.

Régebbi cikkek
Újabb cikkek

Népszerű termékek

Hirdetés

Blogok és interjúk

  • Vajon mi vár ránk a földi élet után? – ezt üzeni valójában Mindenszentek ünnepe

    Vajon mi vár ránk a földi élet után? – ezt üzeni valójában Mindenszentek ünnepe

    2026. 11. 01.
  • Nem pótlásként születtél erre a Földre, ahogy más sem

    Nem pótlásként születtél erre a Földre, ahogy más sem

  • „Valaki rám néz…” – egy szép dicsőítő dal, ha nehéznek érzed a szívedet

    „Valaki rám néz…” – egy szép dicsőítő dal, ha nehéznek érzed a szívedet

    2026. 10. 30.

Könyveink

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei

OLVASTAD MÁR EZT A CIKKET?

Hirdetés

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!

777

Hirdetés

Instagram oldalunk

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

  • ima
  • hit
  • Isten
  • Jézus
  • házasság
  • szeretet
  • tanúságtétel
  • Biblia
  • Ferenc pápa
  • párkapcsolat
  • imádság
  • keresztény
  • egyház
  • kereszténység
  • interjú
  • blog
  • abortusz
  • karácsony
  • család
  • szerelem
  • dicsőítés
  • vers
  • koronavírus
  • életvédelem
  • fiatalok
  • katolikus
  • advent
  • zene
  • bizalom
  • hivatás
  • szexualitás
  • evangelizáció
  • A Papp válaszol!

Láttad már ezt a videót?

Legutóbbi offline

Sorozatok

  • Egy-házban vagyunk! sorozat cikkei

    Egy-házban vagyunk!

Facebook Instagram Youtube Podcast
  • Médiaajánlat
  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Hírlevél
  • About Us
  • Support Us
© 2026 777blog.hu - Minden jog fenntartva! Az oldal tetejére