2023. 05. 28.

Mi történik, ha két fiatal pap elkezd beszélgetni a Szentlélekről? Mutatjuk!

A 777 történetében sok fajta írást olvashattok, azonban olyanra nem emlékszünk, mint amilyen most következik: két fiatal pap egymást interjúvolja! Lőw Gergely és Kovács Zoli atya Pünkösd ünnepén a Szentlélekről monjdák el gondolataikat – és kérdezik társukat!

Lőw Gergő atya: Zoli atya, hogyan működik a Szentlélek? Miről lehet felismerni?

Kovács Zoli atya: Az első pünkösdi kilenced után (Jézus mennybemenetelétől 9 napig imádkoztak az apostolok) a Szentlélek nagy effektekkel leszállt az apostolokra. Ez egy életet átformáló dolog. Mondhatnék én is sok pillanatot, amikor imádság közben megmagyarázhatatlan új lendületet kaptam. Félelem helyett bátorságot, tanácstalanság helyett útmutatást, közösségépülést. Együtt tudok érezni az apostolokkal. Az addig gyáva Péter együttműködve ezzel az újjászületéssel, amit Isten végzett benne, kiállt Jeruzsálemben beszédet tartani. Aznap háromezer ember keresztelkedett meg és kapta meg a Szentlélek ajándékát (ApCsel 2,41). 

A Szentlélek működése nem állt meg. Az Ősegyház amikor megújulásra szorult Szentlélekhívó imaesteket tartott az üldözések közepette is. A következő nagy kiáradást szintén a közösségben való imádságban élték meg 2 fejezettel később (ApCsel 4). Ekkor jeleket és csodákat kértek, valamint a bátorságot, hogy az Evangéliumot hirdessék az üldözés ellenére.

hirdetés

Mindezekből látszik, hogy az Evangélium a Szentlélek szárnyain tud csak eredményesen terjedni, amelyet a hívő közösség együtt fogad be.

Zavarba ejtő tapasztalatokat is hozott a Szentlélek a további fejezetekben. Felfedte néhány áltestvér hazugságát a vezetők szemében (ApCsel 5), nagy jeleket és csodákat művelt a Szentlélekben járó István diakónus (ApCsel 6), Fülöpöt lépésről lépésre vezette, hogy hogyan segítse egy etióp kincstárnok megtérését (ApCsel 8) és a Szentlélek küldött embereket az éppen megtérő Saulhoz, hogy kicsit pátyolgassák, miután Jézus megjelent neki és szembesült saját önhittségével, ami ahhoz vezetett, hogy vallásos túlbuzgósága éppen Isten akaratát nem segített neki felismerni. Ananiás egy látomást kapott és ezután segítette Saul beilleszkedését, aki aztán betelt a Szentlélekkel és sok értékes tanítást adott nekünk róla.

Szt. Pál (aka Saul) leveleiben a korai egyház tapasztalatait olvashatjuk, ami azért nagyon jó, mert nekik a Szentlélek valami olyan újdonság volt, amit meg kellett érteni. Immanuel Kant filozófus mondja, hogy „Az elmélet nélküli tapasztalat vak, a tapasztalat nélküli elmélet pedig pusztán intellektuális játék.” Szent Pál ad nekünk egy elméleti struktúrát, amelyben elhelyezhetjük a Szentlélek megmozdulásait, a szentlelkes egyház önreflexióját kapjuk általa a Korintiusakhoz, Rómaiakhoz, Galatákhoz írt levelekben).

Csak néhány ízelítő. Pl. mindhárom isteni személyt segít megtapasztalni.

„A Lélek maga tesz tanúságot lelkünkben, hogy Isten gyermekei vagyunk […] általa kiáltjuk: Abba, Atya!” (Róm 8)

„Senki sem mondhatja: »Jézus az Úr«, csakis a Szentlélek által” (1Kor 12)

“Gyöngeségünkben segítségünkre siet a Lélek, mert még azt sem tudjuk, hogyan kell helyesen imádkoznunk. A Lélek azonban maga jár közben értünk” (Róm 8)

Vagy lelki adományokat nyújt ahhoz, hogy szolgálatunkat el tudjuk végezni és keresztény életünkben az egyházban ki tudjunk teljesedni a közösség javára.

„Törekedjetek a szeretetre, de igyekezzetek a lelki adományokat is elnyerni, különösen azt, hogy prófétálhassatok.” (1Kor 14)

„A Lélek megnyilvánulásait mindenki azért kapja, hogy használjon vele. [bölcsesség, tudomány, hit, gyógyítás, csodatevés, prófétálás, szellemek elbírálása, nyelvek adománya] Mindezt azonban egy és ugyanaz a Lélek műveli, tetszése szerint osztva kinek-kinek.” (1Kor 12)

És aztán a vele való kapcsolat gyümölcsöket hoz, a nélküle való élet pedig gyümölcstelenséget.

„Lélek gyümölcse viszont: szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Ezek ellen nincs törvény.” (Gal 5)

„A test cselekedetei nyilvánvalók: kicsapongás, tisztátalanság, fajtalanság, bálványimádás, babonaság, ellenségeskedés, viszálykodás, vetélkedés, harag, veszekedés, szakadás, pártoskodás, irigykedés, gyilkosság, részegeskedés, tobzódás és ezekhez hasonlók. Mint már előbb mondtam, most ismét kijelentem: Akik ilyeneket művelnek, nem öröklik Isten országát.” (Gal 5)

Kovács Zoli atya: Most én kérdeznék tőled, Gergő atya. Eddig az apostolok tapasztalatáról volt szó. De nehéz elképzelni a Szentlelket egy konkrét helyzetben, egy mai plébánián. Szerinted hol van a Szentlélek, épp amikor belépünk egy templomba? Könnyebb észrevenni mondjuk egy katolikus templomban az Oltáriszentséget, amire fizikai módon irányítja figyelmünket az Egyház.

Lőw Gergő atya: Egy történet jut erről eszembe. 1939-ben Párizsban néhány srác azzal heccelte egymást, hogy ki mer bemenni a paphoz a gyóntatószékbe, és felsorolni neki mindenféle kitalált bűnöket. Az egyik fiú végül bevállalta, bement, és elkezdte mondani az atyának a legfurcsább és leghihetetlenebb vétkeket. A pap persze elég hamar rájött, hogy miről van szó, de úgy döntött, hogy nem fedi fel a fiú előtt, hanem beleáll a szerepjátékba. Így a következő elégtételt adta: “Fiam, menj el a templom végében található nagy feszülethez, állj meg előtte, nézz rá, és háromszor mondd ki hangosan: »Jézus, én tudom, hogy meghaltál értem a kereszten, de ez engem egyáltalán nem érdekel«”. A fiú nem akart kiesni a szerepéből, így valóban odament a hatalmas feszülethez, megállt előtte, felnézett Jézusra, és kimondta a szavakat. Kimondta először, kimondta másodszor…, de harmadszorra már nem tudta kimondani. Elhallgatott, aztán sírásra fakadt. Sokáig állt még ott a kereszt előtt, aztán amikor kilépett az ajtón, egy új emberként hagyta el a templomot. Jean-Marie Lustiger bíboros, volt párizsi érsek mesélte el ezt a történetet az egyik prédikációjában, és azzal fejezte be, hogy azért ismeri ilyen részletesen, mert ő volt ez a fiú.

Hatalmas ereje van Jézus húsvéti áldozatának. Olyan ajándékot kaptunk, amit egész életünkön át csak bontogatunk. Biztos, hogy a templomba belépve a tabernákulumot, és így benne az Oltáriszentséget könnyebb észrevenni. Vagy egy nagy feszületet is könnyebb észrevenni. De az Oltáriszentségben felismerni Jézust, vagy a feszületen felismerni az Istent, az már nem is olyan könnyű. És pont ebben van a Szentlélek. Ő az, aki bennünk van, és segít felismerni, hogy az nem csak egy darab kenyér, hanem Jézus teste valóságosan; illetve hogy az nem csak egy vándortanító, hanem az értem meghalt és feltámadt Isten Fia. Jézus a Szentlélek által testesült meg. Az Oltáriszentség a Szentlélek erejéből változik át a pap szavaira a szentmisében. Jézus az ő Lelkét adja nekünk. Meghalt azért, hogy ezt megtehesse. János evangéliumában azt olvassuk, hogy “kilehelte a lelkét” (Jn 19,30), de ennek van egy mélyebb jelentése is, hogy kilehelte a Lelket – belénk lehelte.

Meghal, hogy ezáltal nekünk életünk legyen.

Mint ahogy Jack a Titanicban a fagyos vízben marad, hogy Rose megmeneküljön. Miért? Mert Jack azt akarja, hogy Rose-nak egy kalandokkal és örömökkel teli, igazi, szép és hosszú élete legyen. És képes bármit megtenni ezért. Jézus vállalja a halál fagyos tengerét, hogy az Egyház, az ő jegyese éljen. Ő arra hív téged, hogy élj igazán! És erre hív a Lelke is, akit neked adott. Hol találod, amikor belépsz a templomba? Ott van benned.

Fotó: Dreamstime

Lőw Gergő atya: De mi van akkor, ha valaki nem működik együtt a Szentlélekkel?

Kovács Zoli atya: A Szentlélek nekünk a best of dolgokat szeretné. Egyrészt, hogy legyen az Istennel való kapcsolatunk olyan, amiből erő, öröm és szeretet fakad. És aztán, hogy sugallatait követve be tudjuk tölteni élethivatásunkat és önmagunk legjobb verziójává válhassunk, oly módon, amilyet csak vele lehetséges kihozni az életünkből. Így aztán, aki nem működik együtt vele, sőt ellene tesz a Szentléleknek, annak az életébe beférkőznek olyan dolgok, amelyek nem az Istentől jönnek. Szent Pál ezeket a test cselekedeteinek hívja, amelynek listáját fentebb olvashatjuk.

Lőw Gergő atya: És van olyan, hogy valakiben nem működik a Szentlélek? 

Kovács Zoli atya: A Szentlélek váratlan módokon tud cselekedni és nem feltétlen csak a vallásos közegen belül. Például szerintem a zsidók is jól meglepődtek, amikor a pogányokra kiáradt a Szentlélek (ApCsel 10,45). “Na de azt, hogy?” – gondolhatták. A Szentlélek pedig úgy gondolta, hogy készen állnak rá.

A legjobb, amit tehetünk az a várakozás a Szentlélekre.

Legelőször is az apró jelekre, amelyek az imádságban érkeznek. Ha a Szentírás szerint várjuk a Szentlelket, ha azzal akarunk együtt működni, ami Isten terve számunkra, nagyon hamar meg fogjuk őt tapasztalni. Ez a terv a legjobb kaland a világon.

Lőw Gergő atya: Mit jelent az, hogy valaki megpróbálja becsapni a Szentlelket (vö. ApCsel 5,3)?

Kovács Zoli atya: Végső soron a Szentlélek elleni bűn egyúttal önmagunkkal szembeni bűn is. Hiszen ellene mondunk egy olyan realitásnak, ami bennünket el akar vezetni Isten szeretetéhez, ami tulajdonképpen olyan, mint az embernek a levegő, mint virágnak a táptalaj vagy mint autónak a benzin. Aki a Szentlelket becsapja, az magát is becsapja, hiszen a Szentlélek nem valamit kívülről akar ránk erőltetni, hanem a valódi identitásunkat akarja kibontani. Mi több, ehhez erőt is ad. A farizeusokról sokszor beszél Jézus, mint olyanokról, akik ellenállnak Isten lelkének. A Szentlélektől jövő csodákat a gonosz művének tartották, mert nem voltak nyitottak Isten élő jelenlétére Jézusban. Ezzel önmagukat is becsapták, hiszen épp az a Messiás állt előttük, akit addig „látszólag” vártak.

Kovács Zoli atya: Vajon mi lehet még, amit szerinted az emberek nagy része nem gondol a Szentlélekről? 

Lőw Gergő atya: Szerintem nem szoktunk belegondolni, hogy a Szentlélek úgy tud megrészegíteni, hogy nem leszel utána másnapos. Ez talán meghökkentően is hangzik. A részegség csúnya, rossz dolog, nem? Az a részegség, amitől elveszted a kontrollt önmagad felett, és kivetkőzöl magadból, igen. De van-e olyan mámor, ami éppenhogy felszabadít arra, hogy még inkább önmagad legyél? Igen, van! Ez a Szenlélek működése. Az apostolokra pünkösdkor néhányan gúnyosan azt mondják:  „Teleitták magukat édes borral” (ApCsel 2,13). Miért?

Mert egy olyan felszabadultságot látnak rajtuk, amit nem tudtak hova tenni.

Annyira szeretem a zsolozsma egyik reggeli himnuszának a megfogalmazását: “Igyuk magunkba boldogan a Lélek józan mámorát”. Igen, ez kell nekünk! Szenvedélyessé, lelkessé válni a Lélektől. És ez nem azt jelenti, hogy agyunkat eldobva, vakbuzgón, a Lélekre hivatkozva butaságokat csinálunk. A Lélek a “bölcsesség és az értelem lelke” (Iz 11,2), aki  “elvezet […] a teljes igazságra” (Jn 16,13). És épp az igazság az, amely “szabaddá tesz” (Jn 8,32). És ebben a szabadságban felszabadultság és szenvedély van. Szent Ignác szavait imádkoztuk egy időben a szentáldozás után: “Krisztus vére ihless meg engem”. Az eredeti latin szavak még egy kicsit messzebre mennek: “Sanguis Christi inebria me!” – ”Krisztus vére, részegíts meg engem!” Befogadni Krisztus ajándékát, a harmadik isteni személyt, a Lelket, ez egyszerre jelent extázist és közben mégis egy olyan állapot, amikor teljesen tudatodnál vagy, és teljesen szabad vagy (a jóra), “mert ahol az Úr Lelke, ott a szabadság” (2Kor 3,17). Az alkohol csak a gátlásaidat tudja elvenni, és egy bizonyos mennyiség után nem az igazi énedet hozza ki, hanem az ösztönlényedet. A Szentlélek viszont képes felszabadítani, feloldani benned minden görcsöt és félelmet, amik nem engedték, hogy kibontakozz, hogy tedd a jót. Ugyanakkor a Lélek segít megérteni, felfogni az élet nagy igazságait, hogy honnan jöttünk, hova tartunk, és mi a szerepünk az egészben, mi a küldetésünk. A részegség kellemesen elbódít, de nem ad erőt ahhoz, hogy másnap kikeljek az ágyból, sőt… – a Lélek ellenben örömmel és felszabadultsággal tölt el, és értelmet ad a napomnak. 

Kovács Zoli atya: És mi az, amit nem gondolunk, hogy a Szentlélek gondol rólunk?

Lőw Gergő atya: Szintén Szent Ignác mondja egy helyen, hogy a legtöbben el lennének képedve, ha csak egy kicsit is megsejtenének abból, hogy a Lélek mit képes kihozni belőlük, ha együttműködnek vele. Én nagyon szeretek repülni (ha jól tudom, te is, Zoli atya). Kiskoromban mindig arról ábrándoztam, hogy majd sokat repülök. A kedvenc részem az indulás. Egy darabig még megy a pakolászás, szabályok vészhelyzet esetén… stb. Te leülsz, bekapcsolod a biztonsági övedet, és csak vársz. Aztán félig érthetően hallod, hogy “Cabin crew, take-off”, és felbúgnak a turbinák. Ilyenkor már nincs kiszállás. Érzed a gyorsulást, belesüppedsz az ülésbe, megreszket a hatalmas gépezet… és egyszer csak minden kisimul: a levegőbe emelkedtetek – és feltárul a gyönyörű panoráma.

Az Apostolok cselekedeteiben ezt olvassuk az első pünkösdről: “Hirtelen zaj támadt az égből, olyan, mint a heves szélvész zúgása. Betöltötte az egész házat, ahol ültek” (Apcsel 2,2). Nem olyan ez kicsit, mint a repülőgép felszállása? Mi annyit tehetünk, hogy leülünk és imádkozunk, és várjuk a Lelket. De érdemes bekapcsolni a biztonsági övet, és felkészülni, mert amikor a Szentlélek bemondja, hogy “take off”, akkor ott történni fog valami.

Egyik alkalommal épp így imádkoztam: “Szentlélek, segíts a mai napon haladni a dolgaimmal”. Aztán mint a villám csapott belém a felismerés: miért az én dolgaimmal akarok haladni? Miért nem az Atya dolgaival? Miért csak azt akarom, hogy az én kis bizniszem haladjon? Annyit aggódunk azon, hogy meg tudjuk-e csinálni a dolgainkat, nem? És aggódhatunk is! Nem biztos, hogy mindig minden sikerül, amit eltervezünk. De tényleg az a lényeg, hogy a mi tervünk sikerüljön? Vagy, hogy az a nagyobb terv megvalósuljon. Nem akartál még sohasem valami nagyobbnak a részese lenni?

A Szentlélek ebbe von be: az Atya nagy tervébe, ahol megvan a helyed, ő számít rád!

Mi lenne, ha minden nap az Isten dolgaival akarnánk haladni? Mi lenne, ha ma csak azt akarnám megtenni, amit a mai nap “Jézus bízott rám” (Apcsel 20,24)? Ehhez megígérte az ő Szentlelkét, aki “erővel tölt el” (ApCsel 1,8), hogy meg tudd tenni, ami tényleg a te feladatod.

Lőw Gergő atya: Na de, Zoli atya, hogyan lehet együttműködni a Szentlélekkel? – Mit kell tennem, hogy egy hullámhosszra kerüljek vele, hogy meghalljam a sugallatait? – Mi van, ha ellenállás van bennem, azt hogyan küzdhetem le?

Kovács Zoli atya: Hívni, hinni, követni.

Hívni. Ez a legelső kezdetleges gesztus. Az apostolok hívták a Szentlelket… Újra és újra hívták a Szentlelket, amikor szükséghelyzetben voltak és számítottak rá, hogy betöltekeznek új módokon. A megkereszteltekért szintén imádkoztak, hogy ők is teljenek be Szentlélekkel. Nikodémusnak azt mondta Jézus: A szél ott fúj, ahol akar, hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön és hova megy. Így van vele mindenki, aki a Lélekből született (Jn 3,8). A Szentlélek ott van bennünk, de a hívás gesztusa a vele való együttműködés készségét és a Szentlélekre való szomjúság kifejezését jelenti.

Azt jelenti, hogy menni akarok vele egy újabb szintre, akár oda is, ahova még nem tudok.

Hinni. Aki behívta az életébe a Szentlelket, annak hinnie kell, hogy Ő már jelen van. A Szentlélek jelenlétét ünnepélyesen meghirdeti az Egyház keresztelésünkkor és bérmáláskor, sőt kéri, hogy az Ő ajándékai kiteljesedjenek. Vagyis hogy a bébi vagy a felnőtt keresztelkedő legyen a Szentlélek temploma, majd pedig a bérmálásban kapja meg ajándékainak teljességét. Ez legtöbbször nem társul érzékeléssel. Csupán hit. De ez a hit éppen megment attól az alapérzéstől, hogy talán engem Isten elfelejtett, talán nekem nem is akarja adni a Lelket. A hit nem egyenlő az érzésekkel. Az érzés az Istennel való kapcsolatban változó. Emberi életünk realitásához tartozik, hogy nem mindig hangolódunk rá a dolgokra. Attól, hogy nem vagyok ráhangolódva az imára, még szükséges, hogy imádkozzak. Ahogy olykor evés közben simán megjöhet az étvágy, úgy a Szentlélekkel való kapcsolat is kialakul bennünk, ha nem érzésekhez kötjük elsősorban, hanem a hithez, hogy Ő bennem él, akkor is, ha nem fogom fel és nem érzékelem minden egyes pillanatban. Motiváljon az, hogy “a Szentlélek kegyelme [még] a pogányokra is kiáradt” (ApCsel 10,45).

Fotó:

Követni. A legjobb módja, hogy a Szentlélekkel együttműködjünk, hogy az imádságban érkező sugallatokat (amelyek egyeznek az Evangéliummal!!!), azokat megvalósítjuk és értékeljük. Jön egy sugallat, mondjuk beszélgessek egy régi barátommal. Beszélgetek vele, jól sikerül a találkozás, sőt esetleg elmond valami mélyebbet magáról és növekedünk a szeretetben. Tuti a Szentlélek. Imádkoztok a barátaitokkal, eszedbe jut egy szentírási idézet. Kikeresitek, elolvassátok, hogy mit szól általa az Isten és mindenkinek valahogy betalál akár teljesen különböző módokon. Tuti a Szentlélek. Az imádságban jön egy indulat, hogy most meg kell mondjam a másiknak, ami bajom van vele. Jól összeveszünk, mert nem tudtam szépen elmondani. Tuti a… hát nem a Szentlélek. A sugallatok igazából egész sokszor érkeznek, amikor jó leszállópályát találnak. Istenről tanítanak nekünk valamit. Utána a következtetést le lehet vonni: Isten irgalmas, mert elküldött az egyik barátomhoz. Isten eszembe juttatott egy igét, mert építeni akart bennünket. Isten igenis akarja ezeket és a dolgok véletlenszerűnek ható összjátéka mögött fellelhetjük a Szentlélek működését.

Kovács Zoli atya: És itt tenném fel az utolsó kérdésem! Szentlélek és közösség: az apostolok közösségben tapasztalták meg a Szentlelket. Milyen szerepét látod a közösségnek a Szentlélek megtapasztalásában?

Lőw Gergő atya: Még az egyik Bosnyák téri hittanos táborban volt ezzel kapcsolatban egy tapasztalatom, ami nagyon megmaradt bennem. Egyik este szentségimádást tartottunk, és mondtuk a gyerekeknek, fiataloknak, hogy van lehetőség kitérdelni az Oltáriszentség elé, illetve, ha valaki odatérdel, akkor a többiek segíthetik az imádságát, és a Jézusra való ráhagyatkozását azzal, hogy melléállnak, és ráteszik a kezüket a vállára. Elkezdtük az imádságot, énekek és csönd váltotta egymást, és nem történt semmi. Körülbelül fél óráig senki nem mert odatérdelni egyedül az Oltáriszentség elé. El is szomorodtam, hogy akkor ez talán nem volt a legjobb ötlet, valami mást kellett volna kitalálni. Aztán egyszercsak az egyik fiú összeszedte a bátorságát, és odatérdelt középre. Egy pillantás alatt a társaság nagy része ott termett mellette, és együtt imádkozott érte, vele. Konkrétan megállt a levegő. Érezni lehetett, hogy valami változás történt a teremben. Onnantól kezdve a második félóra úgy elröppent, hogy észre se vettük, sokakért tudtunk közben így imádkozni. Amikor az atya eltette az Oltáriszentséget, mindenki még mindig ott maradt a helyén térdelve. Mondtuk nekik, hogy vége a Szentségimádásnak, lehet menni aludni. Mozdulatlanul, csöndben a helyükön maradtak… Úgyhogy végül körbeültünk és sokáig beszélgettünk arról, hogy mi is történt, mit éltek át.

Én hiszem, hogy a Szentlélekkel találkoztunk.

Az Apostolok cselekedeteiben az első keresztényekről feltűnően sokszor megjegyzik, hogy “egy szívvel-lélekkel” imádkoztak (ApCsel 1,14; 2,46; 4,24; 8,6). És utána mindig történik valami: eljön a Szentlélek, meggyógyul a sánta a templom kapujában, erőt kapnak az evangélium hirdetéséhez… stb. Jézus is azt mondja: “ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük” (Mt 18,20). Már ez is a Szentlélek működése, ha tudunk együtt imádkozni, hiszen ő az egység Lelke. De ezenfelül tudunk egymásnak segíteni abban, hogy befogadjuk a Szentlelket. Érdemes közösen leülni és egymásért imádkozni, hogy be tudjuk fogadni Őt, aki képessé tesz arra, hogy az igazi feladatunkat, szerepünket felismerjük és betöltsük.

Kovács Zoli atya: Köszi a beszélgetést.

Lőw Gergő atya: Én is. Egy öröm volt.

Lelkiség
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás