2023. 05. 28.

Már előrendelhető a 777 mesekönyve, a Hetedhét határon

Gyereknap alkalmából nagy örömmel jelentjük be, hogy közel egy év tervezés, előkészület és munka után júniusban végre megérkezik a nyomdából a 777 első mesekönyve, amelyet a „Mesék élni tanítanak” elnevezésű meseíró pályázatra érkezett legjobb mesékből állítottunk össze.

A 2022 őszén meghirdetett meseíró pályázatunkra 239 mese érkezett, melyből 31 került be a hamarosan megjelenő mesekönyvbe. Ehhez csatlakozik három ismertebb szerző meséje is (Döbrentey Ildikó, Lackfi János, Miklya Luzsányi Mónika).

A történetek nagyobb óvodásoknak, kisebb iskolásoknak szólnak elsősorban, de ne feledjük, a jó mese elér minden szívet, legyen szó kisgyermekről, kamaszról vagy felnőttről!

A jelen kor nehézségeit megélve kifejezetten olyan meséket vártunk a pályázaton, melyek összefogásról, barátságról, a nehézségek leküzdéséről és a gyász feldolgozásáról szólnak. Mindezt az állatok és varázslatos lények világában, vagy épp a teljesen valóságos emberi valóságban. A mesékhez csodálatos illusztrációkat készített Pesti Ráhel, aki minden egyes képet kézzel festett meg, és csak minimális utómunkát végeztünk rajtuk számítógépen. Ez igazán egyedivé teszi a könyvet. A borító pedig grafikusunk, Bonifert Rita csodás munkája, akinek köszönhetően nem lehet elmenni a könyvespolcok mellett anélkül, hogy az ember kezébe ne vegye a kötetet.

A munkának még sok szereplője van, akiknek köszönettel tartozunk, amiért ez a könyv létre tudott jönni (korrektúra, szerkesztés, tördelés, szervezés, zsűrizés, nyomda…). Az alábbi oldalon bele is tudtok lapozni a könyv első meséibe, melyek – azt hiszem – önmagukért beszélnek. Szintén különlegessége a kötetnek, hogy készítettünk hozzá egy könyvjelzőt segítő kérdésekkel, melyekkel könnyebben el lehet kezdeni beszélgetni a mesékről, és segíthetjük azok megértését, feldolgozását.

A mesekönyv most bevezető áron 4990 Ft helyett 4490 Ft-ért előrendelhető 2023. június 11-én éjfélig az alábbi oldalon. A könyveket Erdélybe és Felvidékre is tudjuk küldeni, illetve személyes átvételre is van lehetőség irodánkban.

Mesekönyv
hirdetés