• Kezdőlap
  • Imafal
  • Podcast
  • Webshop
  • Kincsesláda
  • Rólunk
  • Támogatás
777

777

Egy dal, amely bearanyozhatja az advented – Eljött hozzám

Egy kórus csodálatos előadásban adja elő az Eljött hozzám című dicsőítő dalt – hallgasd meg, ha szeretnéd karácsonyra készíteni a szívedet is!

Mit tegyünk, ha Isten csöndben van?

A saját döntésünk, hogy hogyan reagálunk arra, amikor Isten hallgat. Az én felfogásomban ez nem annak a jele, hogy magamra hagyott, hanem egy lehetőség, hogy erősödjön a bizalmam Benne.

12 érdekesség, amit nem tudtál Szent Miklósról

Szent Miklós püspökre emlékezünk a mai nap, akinek életéről rengeteg legenda fennmaradt. A legismertebb ezek közül a három házasság előtt álló lány megmentése a rabszolgaság elől, de ezenkívül sok más jótettet, csodát is véghez vitt a Mikulás alakját adó szent.

Advent: a remény ideje

Advent központi témája a remény, hiszen a zsidó nép várta és remélte, hogy eljön a Messiás, aki megmenti őket. Ez az időszak arra hív minket, hogy utasítsuk el a nihilizmus modern filozófiáját, amely nem lát reményt sem ebben a világban, sem a következőben. 

A várandósság olyan, mint az advent

Vendégírásunk érkezett egy kismamától, aki megfigyelte: a várandósság épp olyan készülődésekkel és érzésekkel teli, mint az adventünk.

„Isten összetört és újragyúrt” – egy megtérés és szabadulás története

„Megélem azt a szabadságot, amely mindenek felett van” – mondja Gál Álmos keramikus, aki a Találkozás című műsorban beszélt a szenvedélybetegségből való szabadulásáról, megtéréséről és az agyag megformálásának szeretetéről.

Az EU döntése nyomán megtilthatják a közalkalmazottaknak a vallási szimbólumok munkahelyi viselését

Az Európai Unió Bírósága szerint indokolt lehet betiltani a vallási szimbólumok munkahelyi viselését. A szabályozás tagállami szinten születik, és egységesnek kell lennie.

Adventtől kezdődően már napi 12 órán át gyóntatnak a Pesti Ferencesek

A főváros szívében található Budapesti Belvárosi Ferences templomban rengetegen megfordulnak, és a mostani kezdeményezés hatására még többen fognak; a szerzetesek adventtől kezdve ugyanis már napi 12 órán át gyóntatnak!

Régebbi cikkek
Újabb cikkek

Népszerű termékek

Hirdetés

Blogok és interjúk

  • Üres kútból nem tudsz meríteni! – avagy pihenni nem luxus, hanem létszükséglet

    Üres kútból nem tudsz meríteni! – avagy pihenni nem luxus, hanem létszükséglet

    2026. 10. 08.
  • Te meglátod a szenvedőkben Krisztust? – fiatalok adtak ennivalót hajléktalanoknak

    Te meglátod a szenvedőkben Krisztust? – fiatalok adtak ennivalót hajléktalanoknak

    2026. 10. 09.
  • Miért szól bele egy cölibátusban élő püspök vagy pap az abortusz témájába? Mi köze hozzá?

    Miért szól bele egy cölibátusban élő püspök vagy pap az abortusz témájába? Mi köze hozzá?

    2026. 10. 08.

Könyveink

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei

OLVASTAD MÁR EZT A CIKKET?

Hirdetés

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!

777

Hirdetés

Instagram oldalunk

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

  • ima
  • hit
  • Isten
  • Jézus
  • házasság
  • szeretet
  • tanúságtétel
  • Biblia
  • Ferenc pápa
  • párkapcsolat
  • imádság
  • keresztény
  • egyház
  • kereszténység
  • interjú
  • blog
  • abortusz
  • karácsony
  • család
  • szerelem
  • dicsőítés
  • vers
  • koronavírus
  • életvédelem
  • fiatalok
  • katolikus
  • advent
  • zene
  • bizalom
  • hivatás
  • szexualitás
  • evangelizáció
  • A Papp válaszol!

Láttad már ezt a videót?

Legutóbbi offline

Sorozatok

  • Egy-házban vagyunk! sorozat cikkei

    Egy-házban vagyunk!

Facebook Instagram Youtube Podcast
  • Médiaajánlat
  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Hírlevél
  • About Us
  • Support Us
© 2026 777blog.hu - Minden jog fenntartva! Az oldal tetejére