• Kezdőlap
  • Imafal
  • Podcast
  • Webshop
  • Kincsesláda
  • Rólunk
  • Támogatás
777

777

„Gyöngyöt az embernek” – az ének, amely az ember lelkéig hatol

Tudjuk, hogy milyen sokan szeretitek – és bízunk benne, hogy sokan majd most ismerik meg a Misztrál által megzenésített csodát, a „Gyöngyöt az embernek” című verset.

„Fel szeretném rázni az embereket, hogy ne csak takaréklángon éljék a hívő életüket” – interjú Keserű Gerdával

„Óriási veszteség, ha azt gondoljuk, hogy Istenben csak annyi van, hogy vasárnap elmegyünk a templomba, ott hallunk Róla, aztán hazamegyünk. Az Istenismeret és a helyes önismeret összefonódik, muszáj magunkkal rendben lenni, hogy Istent is helyesen lássuk” – véli Keserű Gerda, aki a Timóteus Misszió missziós munkatársaként teljes időben szolgál. Jelenleg az egyetemi korosztály és a harmincas éveik vége közt lévő fiatalokkal foglalkozik, így jól látja, hogy leginkább milyen elakadásaik, kérdéseik vannak. Gerdával beszélgettünk ezeknek a lehetséges okairól, feloldásáról, arról, hogy mit jelent az Istenkeresés a gyakorlatban, és hogy mennyire felszabadító vállalni a gyengeségünket, sebezhetőségünket is.

Megszűnik a kommentelési lehetőség a 777 oldalán

A jövőben nem lesz lehetőség a 777blog.hu oldalon hozzászólások írására, a változás a közösségi oldalainkat nem érinti.

Önmagadban is elég vagy Istennek!

„Jézus azt mondja: ne a világhoz alkalmazkodj, ne a másik emberhez alkalmazkodj, hanem önmagadhoz. Elég az, akinek Isten megteremtett!” Szilágyi Szabolcs atya bátorító, felemlő homíliája.

3+1 tévhit a házassággal kapcsolatban

„A házasság nem olyan, mint a kanapé.” „A jó házasság olyan, mint a bor.” „A házasság olyan, mint egy virágba boruló fa.” „A házaság börtön.” Órákig sorolhatnánk ezeket a közhelyes állításokat. Rengeteg tévhit, jószándékú sablonos közhely és népi bölcsesség szól a házasságról, melyek közül néhány nem is tűnik olyan butaságnak elsőre. Jöjjön most 3+1 tévhit, amivel érdemes szembenézni a házasságkötés előtt.

A Cabrini című keresztény film a világi kritikusokból is elismerést váltott ki

A Cabrini című film olyan pazar megjelenésű, mint bármelyik mai hollywoodi történelmi dráma, a nemzetközi szereplőgárda színészi játéka pedig elsőrangú.

A gender-ideológia korunk legcsúnyább veszélye – Ferenc pápa

A „Férfi-Nő: Isten képmása” című nemzetközi szimpózium résztvevőihez intézett beszédében Ferenc pápa a gender-ideológiát korunk „legcsúnyább veszélyeként” jellemezte, mert eltöröl minden különbséget, amely az emberiség része.

Jézus olyan utakat készít, amelyekről nem is álmodtál

Általában nem szoktam újraolvasni könyveket, mert annyira sok vár a polcomon még, hogy sajnálom rá az időt. De van néhány, amely kivételt képez: ilyen az Útkészítő is Ann Voskamptól, amely annyira gyönyörűen fogalmazza meg az Istennel való kapcsolatunkat, hogy újra és újra kézbe kell vennem. Ebből hoztam nektek most egy igazán bátorító részletet.

Régebbi cikkek
Újabb cikkek

Népszerű termékek

Hirdetés

Blogok és interjúk

  • Vajon mi vár ránk a földi élet után? – ezt üzeni valójában Mindenszentek ünnepe

    Vajon mi vár ránk a földi élet után? – ezt üzeni valójában Mindenszentek ünnepe

    2026. 11. 01.
  • Nem pótlásként születtél erre a Földre, ahogy más sem

    Nem pótlásként születtél erre a Földre, ahogy más sem

  • „Valaki rám néz…” – egy szép dicsőítő dal, ha nehéznek érzed a szívedet

    „Valaki rám néz…” – egy szép dicsőítő dal, ha nehéznek érzed a szívedet

    2026. 10. 30.

Könyveink

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei

OLVASTAD MÁR EZT A CIKKET?

Hirdetés

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!

777

Hirdetés

Instagram oldalunk

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

  • ima
  • hit
  • Isten
  • Jézus
  • házasság
  • szeretet
  • tanúságtétel
  • Biblia
  • Ferenc pápa
  • párkapcsolat
  • imádság
  • keresztény
  • egyház
  • kereszténység
  • interjú
  • blog
  • abortusz
  • karácsony
  • család
  • szerelem
  • dicsőítés
  • vers
  • koronavírus
  • életvédelem
  • fiatalok
  • katolikus
  • advent
  • zene
  • bizalom
  • hivatás
  • szexualitás
  • evangelizáció
  • A Papp válaszol!

Láttad már ezt a videót?

Legutóbbi offline

Sorozatok

  • Egy-házban vagyunk! sorozat cikkei

    Egy-házban vagyunk!

Facebook Instagram Youtube Podcast
  • Médiaajánlat
  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Hírlevél
  • About Us
  • Support Us
© 2026 777blog.hu - Minden jog fenntartva! Az oldal tetejére