A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia őszi rendes tanácskozásán fontos járványügyi szabályokról döntött. Tóth Tamás, az MKPK titkára a tanácskozást követő sajtótájékoztatón elmondta, nem tervezik a katolikus templomok bezárását és változik a mise szövege.
Hírek
A koronavírus terjedése miatt, összhangban a kormányzat által hozott kötelező intézkedésekkel, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnöksége fontos intézkedésekről tett közzé felhívást.
Sajó Mátyás története rengeteg embert megérintett: a fiatalembernél tavaly nyáron diagnosztizáltak csontrákot, amely rendkívül agresszív módon támadta meg szervezetét. Utolsó erejével is azért küzdött, hogy tanúságot tehessen hitéről, halála előtt nyolc nappal egy videó is készült gondolatairól, amely rengeteg embernek adott erőt. Ez volt Matyi utolsó kívánsága: betegen is másoknak erőt adni. Családja és barátai hálaadó szentmisét szerveznek az emlékére, amelyre most vasárnap kerül sor a Rákoshegyi Katolikus Templomban.
A Magyarországi Evangélikus Egyház az aktuális járványügyi helyzethez alkalmazkodva ajánlásokat fogalmazott meg a gyülekezeteknek. A Püspöki Tanács levelét az alábbiakban változtatások nélkül közöljük.
Hosszú idő után ismét bárki jelen lehet az általános pápai kihallgatáson szerdánként a Szentszék tájékoztatása szerint. Azonban ezeken az alkalmakon is fontos lesz az egészségügyi előírások betartása.
Donald Trump amerikai elnök kedden teljes körű kegyelemben részesítette Jon Pondert, akit annak idején bankrablásért ítéltek el. Ponder a börtönben megtért, majd létrehozott egy nonprofit szervezetet a rabok lelki segítésére. A ceremónián az az FBI ügynök is részt vett, aki annak idején letartóztatta.
A belga katolikus egyház nemrég arról számolt be, hogy jelentősen emelkedett idén a felnőtt keresztségek száma. Eddig 305-en vették fel a keresztséget a felnőtt lakosság körében, ami 61 fővel több, mint tavaly.
Gyere és csatlakozz a 777 közösségéhez Instagramon is! Hatalmas örömünkre szolgál, hogy már tízezren követtek minket ezen a platformon is.
Befejezi a Papifrankó Youtube-csatorna és Instagram-oldal szerkesztését Hodász András atya – jelentette be Instagram oldalán a római katolikus pap.
Szomorú esemény árnyékolta be Salvadorban a vértanúk jubileumának az évét. Megölték a zacatecolucai egyházmegye szemináriumának elöljáróját, Cortez atyát.