2021. 12. 08.

Bocsánatot kért az abortusztablettával áldoztató csoport

Egyezséggel és bocsánatkéréssel zárult az a több éve tartó peres eljárás, melyet az Emberi Méltóság Központ indított a szentáldozással viccelődő abortuszpárti tüntetők ellen.

Közel hat évig tartó tárgyalások után mondta ki az Alkotmánybíróság, hogy túlmutat a szólás- és véleményszabadság határán a Jézust abortusztablettával azonosító megnyilvánulás. 

Még 2016 áprilisában, a Lengyelország budapesti nagykövetsége előtt tartott tüntetésen a tiltakozók egyike katolikus papnak öltözve abortusztablettával „áldoztatta meg” társait. 

Az eljárás lezárultával a csoport tagjai saját kezű aláírásukkal ellátott nyilatkozatot juttattak el az Emberi Méltóság Központ munkatársainak, melyben bocsánatot kérnek tőlük, és minden katolikus hívőtől.

„Alulírottak bocsánatot kérünk azoktól a katolikus hívektől, akiknek megsértettük a hitbéli érzékenységét, amikor 2016. április 10-én, a Lengyel Nagykövetség épülete előtt tartott demonstrációnkon – számunkra fontos politikai véleményt kifejező, részvételünkkel zajló performansz során – abortusztablettával imitáltuk az áldozást.”

hirdetés

Frivaldszky Edit igazgató így fogalmazott: „Lehet, hogy másképp is megfogalmazhatták volna a bocsánatkérést, lehet, hogy mi nem ezeket a szavakat használtuk volna… De megtették: bocsánatot kértek.”

A Központ igazgatója kiemelte, hogy az Alkotmánybíróság döntésével történelmet írtak, valamint ez a döntés felerősítette a hívő emberek hangját is. 

„Ezzel lezárult az évek óta tartó per, aminek eredményeként a hívő emberek hangja is erőteljes képviseletet kapott a velük szemben egyre ellenségesebb liberális világunkban.”

A per egyik „eredményeként” születhetett meg a CitizenGO segítségével Martin Hudacek szlovák szobrászművész alkotása, a „Meg nem született gyermek szobra”. 

„A megbocsátást hirdető szobor vándorszoborként járja az országot, hogy segítsen az abortusz sebeinek gyógyulásában, az abortuszok feldolgozásában nőknek és férfiaknak egyaránt.”

Az Emberi Méltóság Központ munkatársai pedig hangsúlyozták, hogy nem utasítják el a bocsánatkérést és megbocsátanak.  

Borítókép: Facebook
Hírek
hirdetés

1 Komment

  • Válasz Gyulayné Orosz Ágnes 2021. 12. 09. 20:19

    Azt lehet tudni, hogy kik írták alá a bocsánatkérést?