2022. 01. 06.

Szeptemberben ismét Magyarországra érkezhet Ferenc pápa – sajtóhír

Szeptemberben újra Magyarországra tervez látogatni Ferenc pápa – az ACI Stampa értesülései szerint. A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alkalmával mindössze hét órát töltött a szentatya Budapesten, hangsúlyozta, hogy szándékában áll ennél hosszabb látogatást is tenni az országban.

Ferenc pápa többször is hangsúlyozta, hogy vissza szeretne jönni Magyarországra a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus után is. Az ACI Stampa értesülései szerint erre szeptemberben kerülhet sor, akik arról is beszámoltak, hogy Ferenc pápa már jelezte látogatási szándékát a pannonhalmi főapátnak, hogy megtekintse a nagy múltú Pannonhalmi Bencés Főapátságot. 

Az ACI Stampa továbbá még arról is beszámolt, hogy Magyarország semleges találkozási pontul szolgálhat a pápa és Kirill moszkvai pátriárka számára. 

A cikk szerint az egyházfő idén a tervek szerint ellátogat Kanadába, Pápua Új-Guineába és Kelet-Timorba, Ukrajnába, Libanonba, Kazahsztánba, Spanyolorszába, Máltára, Montenegroba, a Kongói Demokratikus Köztársaságba, valamint Firenzébe. Ezen utazások közül többet a járvány miatt halasztottak el, és a sajtó találgatásai szerint 2022-ben be lehetne pótolni őket, hiszen maga Ferenc pápa is tett ilyen jellegű célzásokat, bár hivatalosan még nem erősítették meg őket. 

hirdetés

Korábbi elemző cikkünk a témában:

Ferenc pápa jövőre visszatérne Magyarországra

Forrás: Catholic News Agency

Borítókép: Neneo | Dreamstime.com
Hírek
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás