A birminghami rendőrség vádat emelt egy katolikus nő ellen, aki beismerte, hogy csendben imádkozott, miközben kint állt az abortuszklinika épülete előtt.

A birminghami rendőrség vádat emelt egy katolikus nő ellen, aki beismerte, hogy csendben imádkozott, miközben kint állt az abortuszklinika épülete előtt.
Messi felért a csúcsra – és ha ígéretét teljesíti, akkor hamarosan a San Nicolas-kegyhelyre is ellátogat, immáron világbajnokként!
A 777 szerkesztősége is megkapta azt a közleményt, amelyet a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia adott ki szerdán az oktatás és a pedagógusok jelenlegi helyzetéről.
A közleményt változtatás nélkül publikáljuk.
Hét videóval – többek között a 777 által szervezett roráté bemutatásával – indult útjára a Magyar Katolikus Egyház TikTok csatornája.
A rivaldafény legyőzte a benne lévő hivatást: az olasz Cristina nővér nyolc évvel azt követően, hogy megnyerte a Voice című tehetségkutatót – és három évvel azt követően, hogy a ForrásPonton is tanúságot tett – bejelentette, hogy kilépett a szerzetesrendből és pincérként Spanyolországban dolgozik. Cristina egy showműsort választott a bejelentéshez, ahol piros ruhában, régi önmagához képest szinte felismerhetetlen külsőben jelent meg.
Már nem kell sokat várnunk, hogy láthassuk a Jézus életéről szóló zseniális Chosen című sorozat legújabb évadát. Ha még nem láttad az első két évadot, itt az idő pótolni!
Ezen a héten Szederkényi Károly gazdagréti plébános vezetésével 24 magyar pap is elzarándokolt a Szentföldre – a lelki feltöltődésre az idén 70. születésnapját ünneplő Erdő Péter bíboros is paptársaival tartott. Huszti Zoltán atyának köszönhetően részletes betekintést kaphatunk az utazásba – a Siratófalnál például a bíboros tartott remek kiselőadást.
A Dramatizált Biblia lényege, hogy profi színészek és szinkronszínészek bevonásával, rádiójátékszerűen hallhatók a Szentírás fejezetei. Az első rész, János evangéliumának több fejezete már elérhető a honlapon. A készítők célja, hogy a Biblia a mindennapok részévé válhasson bárki számára.