Virágvasárnap este, a szentmise után még a plébánián maradtam néhány ministráns barátommal, akikkel a hosszú, szolgálattal teli nap után jól esett kicsit beszélgetni, viccelődni, lazítani. Aztán hazaérve bekapcsoltam egy híradót…
Kategória
#csakegygondolat
Holnap Virágvasárnap, hamarosan befordulunk idén is a böjt célegyenesébe, itt a Nagyhét!
Sokszor émelygek a buszon, ezzel biztosan nem vagyok egyedül. Egy egyszerű, gyakorlatias tanács váratlanul megmutatta nekem ezen a kellemetlenségen keresztül, mit jelent az ima a hétköznapokban.
Nekem már teljesen természetes, hogy a napjaimnak része az Isten, ápolom Vele a kapcsolatom, és néha a legmeglepőbb pillanatokban jut eszembe beszélgetni Vele. Persze az idő rohan, millió dolgom van, nélküle sem unatkoznék – ha szabad így mondani. De azt nem tudom, hogy bizonyos helyzetekben hogy lennék úrrá a kétségbeesésemen, ha nem Vele.
Azon gondolkodtam, hogy mit írhatnék, ami olyan hosszú, hogy egy #csakegygondolat címet azért rá lehet húzni. Mert amit mondani akarok, az csupán annyi, hogy mindent, de tényleg mindent bízz az Istenre! Kifejtem…
Könnyen bele tudunk csúszni abba a hibába, hogy az emberek mércéje szerint nézzük magunkat és a cselekedeteinket. De ez a mérce sosem fogja azt mutatni, hogy elegek lennénk.
Ahogyan arról már korábban beszámoltunk Nektek, a hétvégén megtisztelő meghívásnak tett eleget a 777 csapatának egy része, hiszen Szegeden tartottunk előadást református egyetemistáknak az #ÁrAdás rendezvényén. Ahogyan sejtettük, ismét többet kaptunk, mint amennyit adtunk.
A nagyböjti bűnbánat közepette nyugodtan örülhetünk a természet ébredezésének. Fű sarjadozik, rügyek fakadnak, és madarak csiripelése hívogat. (Vidékiek előnyben.)