Leszállt a Szentlélek. És utána? Egy hete ünnepeltük Pünkösdöt, mégis máris mintha sose lett volna.

Leszállt a Szentlélek. És utána? Egy hete ünnepeltük Pünkösdöt, mégis máris mintha sose lett volna.
Nem tudom mióta díszeleg a felirat, de én csak pár hete fedeztem fel: “Azt tegyétek, amit belül hallotok!” – olvassuk graffitit, a budapesti Móricz Zsigmond körtéren a 6-os villamos végállomásán.
Sok lehetőségünk van személyes imaéletünk fejlesztésére, ez az egyszerű trükk nekem rengeteget jelent.
Mikor mindenfélét mesélek barátoknak társaságban, sokszor szoktam azzal a képpel élni, hogy „megérint az Isten ujja”.
Első hallásra magam is megrökönyödtem, hogy a nem éppen keresztény értékrendjéről ismert Geszti Péter reklámozza a Mária Rádiót: ám felocsúdásom után gyorsan ráeszméltem, hogy hosszú idő után ez az első olyan marketingfogás, amellyel tényleg meg lehet szólítani új embereket
Pál apostol kemény szavakkal emlékezteti a korinthusi gyülekezetet arra, hogy legyenek alázatosak. Ez az intés nekünk is, most is szól, ugyanakkor reménységet ad.
Valószínűleg még nem hordott olyan embert a hátán a Föld, aki sosem aggódott volna. Mindenen képesek vagyunk stresszelni, én még a stressz gondolatától is ideges leszek.