Bizony az ima nem mindig egyszerű, nagyon sok küzdelem és nehézség is társul hozzá. Sokáig nem is tudtam saját szavaimmal imádkozni, éveken keresztül az esti imám csak a gyermekkori Én Istenem, jó Istenem, lecsukódik már a szemem kezdetű klasszikus volt. Fáradtan elmormoltam és ezzel letudtam a napi beszélgetést Istennel. Hála Neki ez azóta már megváltozott, de most nem is erről szeretnék elmélkedni. Luther Mártont idézném, aki így sóhajtott fel egyszer az imádsággal kapcsolatban.
Ó, ha én úgy tudnék imádkozni, ahogy a kutya néz a húsra!
Mit értett ez alatt? Aki látott már éhes kutyát, az pontosan el tudja képzelni a jelenetet. Minden idegszálával a húsra koncentrál, feszült figyelemmel nézi. A külvilág megszűnik számára csak ő van, és az a finom falat az orra előtt. Nem néz másra, szinte semmi sem tudja kizökkenteni.
Bárcsak így tudnánk mi is Istenre figyelni az imádságunk alatt! Annyi minden el tudja terelni a gondolatainkat, csapongunk, a szavak megakadnak a nyelvünkön, mert a gondolatunk már máshol jár. Mennyivel jobb lenne, ha tudnánk úgy figyelni Istenre, hogy addig megszűnik a külvilág! Hogy csak mi legyünk és Ő!
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás