Nem vagyok egy koránkelő típus és ezzel nagyon finoman fogalmaztam. Ennek ellenére szeretek minden adventben legalább egyszer elmenni egy rorátéra. Idén ma jött el ez az alkalom.
Kategória
#csakegygondolat
Bárcsak a hit kősziklája lehetnék! Akit senki és semmi nem hoz ki a sodrából, akiről leperegnek a gúnyos megjegyzések vagy pillantások. Akinek az emberek véleménye nem számít, csak Istené.
Nagy ajándék volt, hogy advent első vasárnapjának estéjén kis családommal (hosszú idő után) újra eljutottunk szentségimádásra. A dicsőítő alkalom a 15 hónapos kislányunknak is tetszett, nekünk pedig igazi lelki feltöltődés volt – nagyszerű így kezdeni az adventet!
A hála csodaszer. Örömöt és nyugalmat ad, kivezet az önsajnálatból és rájössz, valójában jó az életed. Nem véletlen, hogy a Biblia is annyiszor felszólít a hálaadásra. Te átélted már, mekkora ereje van?
Vannak olyan kérdések, amelyekre nem lehet egyértelműen jó vagy rossz választ sem adni. Ilyen a címben foglalt kérdés is, hiszen mindenki maga érzi, hogy tud a legjobban imádkozni. Viszont néha érdemes kicsit megállnunk és elgondolkodunk, hogy jól működik-e az imaéletünk, vagy esetleg érdemes jobban odafigyelnünk rá?
Mi az első dolog, amit keresztényként el akarunk mondani a világnak? Mi az első dolog, amit nagy valószínűséggel nekünk is elmondtak, amikor a kereszténységgel találkoztunk? Hogy ISTEN SZERET! Ezt a két szót végtelenül elhasználtuk már. Olyan sokat hallottuk, hogy már nem is értjük.
“Isten nem követel tőlünk semmit: egyszerűen csak minket szeretne” – mondta egyszer C. S. Lewis, a Narnia krónikájának írója. Sokszor feljön bennem ez az idézet, talán nem véletlenül: magam is küzdök azzal, hogy az egyébként teljesítményhajhász énemet elengedjem, Istennek adjam és csak hagyjam magam szeretni.
Sajnos sokszor tapasztaljuk, hogy mennyire személytelenné tudja tenni a közösségi média személyes kapcsolatainkat, ha nem figyelünk oda eléggé. Néha viszont érdemes egy hirtelen ötletet valóra váltani, és kilépni komfortzónánkból.
Bár valószínűleg az év többi napján is eszünkbe jutnak elhunyt szeretteink, de halottak napján külön is róluk emlékezünk. Ilyenkor saját földi pályánkon is elgondolkozhatunk, amire talán a sűrű hétköznapokban kevésbé jut időnk.
Most, hogy az egész ország a temetőkbe megy, sírokat rendez, mécseseket gyújt gondolkozzunk el azon, hogy az élet csak egy pillanat. És felelősségünk van, hogyan gazdálkodunk ezzel az idővel.