Tegnap még izgatottan vártuk a locsolókat, mára azonban visszazuhantunk a szürke hétköznapokba. Az ünnep elmúlt, már csak a maradék sonka és tojás emlékeztet rá a hűtőben.
Kategória
#csakegygondolat
Magamon is észrevettem, hogy kezd elborítani a készülődés miatt érzett pánik. Ilyenkor szeretek megállni egy percre és végiggondolni: vajon valóban megér ennyit az idegeskedésem?
Van, amikor már olyan régóta vársz valamire, hogy Isten ígérete mintha halványodni kezdene. Az is lehet, hogy elkezdesz kételkedni abban, hogy törődik veled. De hadd bátorítsalak egy rövid gondolattal és igével, hogy Rá igenis számíthatsz!
Sokszor beleesünk az ítélkezés csapdájába. Méregetjük a másikat, ahelyett, hogy a saját lelkünkkel foglalkoznánk. De ne felejtsük el, egyedül Isten láthat az emberek szívének a mélyére.
Évekkel ezelőtt szokásommá vált, hogy a böjtben valami rendkívül fontos dologról mondok le, vagy nagyobb felajánlást teszek. Volt, hogy csak vizet ittam (semmi kávé, semmi alkohol), vagy például nem ettem húst. De idén eszembe jutott valami más.
Hogyan tárom Isten elé a kéréseimet, nehézségeimet? Csak felsorolom a szokásos problémákat? Elmormolom a „minimumot”? Vagy talán nem is merek kérni?
Az évszakok körforgása gyönyörű mintája annak, hogyan állandósul a mi életünkben is a változás.
Míg a divatipar arra törekszik, hogy minél többen nézzenek ki ugyanúgy, Isten teljesen egyedi és megismételhetetlen embereket teremtett. Itt az idő, hogy felfedezzük az ebben rejlő lehetőséget!