A hétfő mintha mindig visszavetné némiképp a lendületünket. A hétvégén feltöltődünk, aztán nekifeszülünk a következő napok kihívásainak, folytatódnak a végtelennek tűnő előadások az egyetemen, vagy sorakoznak a teendők munkánkkal kapcsolatban. Amit vasárnap éreztünk, ilyenkor már ismeretlen. Ha engedünk a kísértésnek.
szeretet
A megbocsátás témát már sokszor boncolgattuk. A hogyantól kezdve az önmagunknak való megbocsátásig. De szeretni az ellenségemet? Tényleg képes vagyok rá, vagy csak álszenteskedek? Cseri Kálmán, nagy hatású református lelkész, fantasztikusan foglalja össze ezt a nehéz témakört.
Érdemes megvizsgálni az indítékainkat bizonyos helyzetekben. Mit várunk Istentől? Miért is fordulunk Felé?
A házasság gyümölcsei, a gyerekek sok időt és szeretetet igényelnek. Íme hat praktikus tipp gyakorló és leendő szülőknek.
Kicsit több, mint másfél hónap telt el a nagy napunk óta, és nagyjából 3-4 hete szembesültem azzal, hogy bár végigjártam a jegyes kurzust (pontosabban kurzusokat), rengeteg tanítást és tanúságtételt hallgattam végig a témában, és megannyi tanácsot kértem és kaptam nálam tapasztaltabb pároktól, mégis volt, amire egyszerűen nem készültem fel! Ezeket szeretném veletek megosztani.
Egyszer csináltam egy igazi, nagy hülyeséget. Írhattam volna finomabb szót, de igazából durvábbat kellett volna használnom. És ha ez még nem lett volna elég, úgy alakult, hogy rögtön utána ki is kellett ülnöm gyóntatni. Képzelhetitek, milyen érzés volt. De aznap valami fontosat tanultam meg saját hibámon keresztül.
Hurrá itt a nyár! Talán most több időnk van olvasgatni. Lassan nem kell több vizsgára készülni, ki lehet ülni a kertbe vagy a parkba, és ha szerencsések vagyunk, sok időt töltünk autóban vagy repülőn vagy bármilyen közlekedési eszközön – amit jó esetben nem mi vezetünk! Nosza rajta, olvassunk hát! Három olyan könyvet ajánlok, ami biztos lenyűgöz, legyél épp a strandon vagy a nagyinál.
Miközben rohamosan közeleg augusztus végén esedékes esküvőm, az jutott eszembe; néhány blogbejegyzés keretében írnék a felkészülés egy-egy állomásáról. Arról, hogyan igyekszem szellemi-lelki munícióval felvértezni magam (pontosabban: hogyan igyekszünk felvértezni magunkat) az életre szóló elköteleződésre, a szentségi házasságra.
Egy édesanya csodálatos története – egy nőé, aki igazi ajándék a beteg gyermekeknek.
A bűnbánat idején öntsünk tiszta vizet a pohárba! Megbánjuk-e őszintén saját bűneinket, és miért könnyebb másét bánni? Különösen azok tetteire igaz ez, akik közel állnak hozzánk.