Egy szombati napon történt, ima közben. A legtöbb imámban én szoktam kérni Istentől, akkor viszont fordítva történt: Isten kért tőlem valamit. Azt kérte, engedjem el végre az életem. De most úgy igazán.

Egy szombati napon történt, ima közben. A legtöbb imámban én szoktam kérni Istentől, akkor viszont fordítva történt: Isten kért tőlem valamit. Azt kérte, engedjem el végre az életem. De most úgy igazán.
Sokszor találkoztam azzal a hozzáállással, hogy keresztényként inkább ne avatkozzunk bele a politika világába, mert ott megégethetjük magunkat, túl sok kísértés lesz, és egyébként is, nekünk Isten országával kell foglalkoznunk. Miért alacsonyodnánk akkor le a világ szintjére?
Sok szó esik a házasság előtti szexualitásról, a tisztaságról, de arról már nem sűrűn beszélünk, hogy a szexualitásnak tisztának kell maradnia a házasságban is. Azt már csak pironkodva, fülig vörösen merjük elismerni, hogy a szentségi házasságban is követhetünk el paráznaságot a házastársunkkal, lehet bűnös szexuális életünk a hitvesi ágyban is.
Vigyázat, szókimondó és önvizsgálatot igénylő cikk következik!
Több emlékezetes előadás, beszélgetés is volt a szombati ForrásPonton, azonban a szintén jelenlévő ismerőseim döntő többsége egyetértett: az egyik legfelemelőbb és legmeglepőbb Kovács András Péter humorista szereplése volt. Az ország egyik legnépszerűbb előadója teljesen új arcát mutatta meg: habár ezúttal is záporoztak a humoros kiszólások, de ezúttal nagyon komoly üzenetet hozott magával.
Varga László katolikus pap, vagy ahogy a legtöbben ismerik, Laci atya naponta bölcs gondolatokat oszt meg a Facebook-oldalán. Olyanokat, amelyek aztán egész nap dolgoznak benned, sőt sokszor sokkal tovább. Ezekből válogattunk most össze tízet.
Időről-időre szemlézzük a kárpátaljai TeSó blog remek írásait, akik kiváló stílussal és remek érzékkel írnak a hitükről.
Annyiszor halljuk, főleg idősebb szeretteinktől, hogy az a szeretet kinyilvánítása, ha mindenben követjük az ő akaratukat, hiszen a szeretet engedelmes. Ha véletlenül kétségeink merülnének fel ezzel kapcsolatban, vagy megszólalna belül a lázadó kamasz, aki még felnőttként is ott él bennünk valahol mélyen, kapásból tudják idézni a Biblia idevágó részét.
Újabb vendégírás érkezett szerkesztőségünkbe, ezúttal Baranyi Tamás háromgyermekes családapa tisztelt meg bennünket – és benneteket – gondolataival. Vajon tanítványai tudunk lenni egymásnak? Látják rajtunk keresztényeken, hogy testvérei vagyunk egymásnak?
Felvillanyozó történetet osztott meg a napokban Mircsi, aki coachként dolgozik és rendszeresen lánynevelő intézetbe jár önkénteskedni. Sokáig semmilyen hatása nem látszott annak, hogy szereti az ott lévőket és imádkozik értük. Aztán egy nap bebizonyosodott: igenis van értelme.
Biztosan sokan ismeritek Bruno Ferrero szalézi pedagógus és lelki író kistörténeteit, amelyek mindig valamilyen szívhez szóló üzenettel gondolkodtatják el az embert. Ezek közül osztunk meg egyet, amelyben egy szigeten különböző érzések tartózkodtak.