Az etikaoktatás helyett hit- és erkölcstanra beíratott gyerekek harminc százaléka nincs megkeresztelve, további ötven százalékuk az egyházhoz aktívan nem kötődő családban nevelkedik – derült ki az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye felméréséből.

Az etikaoktatás helyett hit- és erkölcstanra beíratott gyerekek harminc százaléka nincs megkeresztelve, további ötven százalékuk az egyházhoz aktívan nem kötődő családban nevelkedik – derült ki az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye felméréséből.

Aki már találkozott a KEK-kel, azaz a Katolikus Egyház Katekizmusával, az tudhatja: nem egy pár fejezetes olvasmány, és nem is 15 dkg a nyomtatott verziója. A közel 900 oldalas mű szerves és rendezett módon tárja elénk a katolikus tanítás lényegi és alapvető tartalmát, a hit és az erkölcs igazságait, a II. Vatikáni Zsinat és az egyházi Szenthagyomány egészének fényében.
Az új alkalmazás viszont mindezt már telefonon is elérhetővé teszi minden érdeklődő számára! Forintos Bencével, a fejlesztővel készítettünk interjút.

Szilvay Gergely újságíró néhány hónapja New Yorkban tartózkodik. Az elnökválasztási kampány utolsó időszaka, a meglepő választási eredmény, valamint az amerikai katolikusok politikai hovatartozása, Trump elnökségének lehetséges hatásai a helyi katolikus egyházra – Szilvayt ezekről a témákról a Párbeszéd Háza kérdezte.

Ezen a napon, 1978. október 16-án szállt fel a füst a Vatikánban a Sixtusi-kápolna kéményéből. Ez azt jelentette, hogy sikerült megválasztani a Katolikus Egyház 264. pápáját.

Az USA evangélikusai és a katolikusai közelednek egymáshoz: közel 500 évvel azután, hogy Luther Márton közzétette 95 pontját, az Egyesült Államok legnagyobb lutheránus egyháza elfogadott egy nyilatkozatot, mely kijelenti, hogy nincsenek többé egyházaink különválását indokló nézeteltérések a Római Katolikus egyházzal. A Kötőszó Blog cikkét közöljük.

Az orosz katolikus és az orosz ortodox egyház közös projektet indított a Szíriában a háború során elpusztult templomok és monostorok újjáépítésére.

A délnyugat Lengyelországban található legnicai egyházmegye püspöke eucharisztikus csodának ismerte el a legnicai Szent Jácint-templomban történt esetet a vizsgálatok után; az ügyet a Hittani Kongregáció elé bocsátották.

Vannak olyan mondatok, amelyeket egy keresztény – jelen példák esetében leginkább katolikus – ember szinte minden nap tapasztal. Ezen felvetésekben a közös, hogy általában olyanok teszik fel, akik nem ismerik belülről a keresztény értékeket, amiért persze senkit sem szabad negatívan megítélnünk. Pont ezért nagyon fontos, hogy a nevetésen kívül magunkban tudjuk a válaszokat is az alábbi mondatokra, hiszen habár nekünk evidens, sokaknak nem!
